Későn tudtuk meg, hogy szekus volt: Bodor "Diurnus" Pál, a beépített álkonzervatívok mestere
Folytatjuk Stefka István médiaháborús sorozatát. Ezúttal Bodor Pál és Farkasházy Tivadar kerül a reflektorfénybe. Bodorról sokáig azt hitték, hogy konzervatív hazafi, de az Erdélyből Magyarországra jött író már 1991-ben nyíltan váltott. Előbb átigazolt a Népszabadsághoz, majd a MÚOSZ elnöke lett (egy szt-tisztet követve). Bodorról később kiderült, hogy a Secu embere volt, állítása szerint csak irodalmi jelentéseket készített, de ez csak ócska mosakodás. Farkasházy is fontos szerepet játszott, ő a hírhedt cég, a Co-Nexus pénzéből indította el a Hócipőt, amely a lejáratás fontos eszköze lett. Még arra is képes volt, hogy öninterjút készítsen saját magával elképzelt bántalmazásáról. Az "Öreg" nem felejt, és szembesít. Médiaháború, 10. rész.
A sorozat előző fejezetében azt a konklúziót vontam le, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) és a frissen alakult Magyar Újságírók Közössége (MÚK) a kétféle eszmeisége miatt nem közeledett egymáshoz.
A közeledés egyik fő kerékkötője Bodor Pál, írói álnevén Diurnus, a MÚOSZ elnöke volt. Akiről csak később tudtuk meg, hogy a román Securitate-nak dolgozott. Ez végül a kétezres években derült ki, és bár a Magyar Nemzet leleplező cikke után a Népszabadság még mentegette, Bodor a Heteknek adott interjúban elismerte a ténykedését. Persze úgy, hogy megpróbálta kimagyarázni a helyzetet, mondván, csak irodalmi jelentéseket írt.
Akkor még nem értettük a motivációit. Elvileg minden oka meg lett volna ahhoz, hogy közeledjen a nemzeti politikát folytató első szabadon választott kormányhoz, Antall Józsefékhez, egyáltalán a jobboldali, nemzeti médiához.
Nem értettük, hiszen Erdélyben futott be szép írói és újságírói karriert, harcolt az erdélyi magyar identitás, a kultúra megőrzéséért. Állítása szerint lehallgatták, a Secu üldözte, lehetetlenné tették, és nem volt maradása. Aztán megtudtuk az igazságot. A román állambiztonsági szál érthetővé teszi, miért is lehetett több helyen főszerkesztő.
Tény, hogy a támadások miatt 1983-ban Budapestre költözött
Pedig, ha valakinek, neki tudnia kellett, hogy Kádár János és az általa vezetett kommunista párt nemcsak leverte az ötvenhatos forradalmat, de nyíltan megtagadta a határon kívül rekedt magyarokat, Ceuasescu diktátor előtt is. Kádár és a diktatúra az erdélyiekről, a székelyekről többször is lemondott. Bodornak pontosan tudnia kellett, hogy mire számíthat, mit kaphat a kommunistáktól. Tudnia kellett arról is, hogy a baloldal mindig feláldozza a nemzetét az internacionalizmus, a globalizmus oltárán.
Bodor Pál sokaknak csalódást okozott akkor, amikor 1991-ben eljött a Magyar Nemzettől, hogy éppen a Népszabadsághoz menjen. Ezt ő sem tagadta: ,,... a Diurnus-sorozat polgári, értelmiségi és főleg nemzeti körökben annyira közkedvelt volt, hogy amikor kiderült, képtelen vagyok átállni jobbra, sokaknak csalódást okoztam.”
Így Bodor a Népszabadságnál folytatta Diurnus-sorozatát, annál az újságnál, amely nyíltan nemzetellenes, nyíltan az egykori kommunista nomenklatúra és az egyre erősödő liberális SZDSZ lapja lett. Nem véletlen, hogy a MÚOSZ elnökeként eszébe sem jutott a megegyezés, akárcsak annak érdekképviseleti része a különböző nézetű újságírók között.
A helyzet 1993 után még inkább rosszabbodott, miután Eötvös Pál – szintén népszabadságos – lett a MÚOSZ elnöke.
A MÚOSZ összefogva az MSZP-vel, az MSZOSZ-szel (Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége) és az SZDSZ-szel folytatta a nyilatkozatháborút a jobboldali Antall kormány ellen, miközben részt vettek abban a hazugságsorozatban is, amellyel azt üzenték: Magyarországon nincs szólás -és sajtószabadság.
<És a MÚOSZ azóta sem számolt el a vagyonával, és még napjainkban is bolsevik-izű politikát folytat.>
A Hócipő tovább támadt
Ekkoriban a Komlós János és Marton Frigyes köreihez tartozó Farkasházy Tivadar humorista lett a vezetője azoknak a támadásoknak, amelyeket olyan újságírók ellen folytattak, akik a rendszerváltás folyamatát reálisan, sokoldalúan közelítették meg. Ennek egyik fő eszköze a Hócipő című szatirikus kéthetilap volt.
Ismeretes, hogy az újságot az a Co-Nexus Értékház Rt. alapította fő részvényesként, amely négymilliárd forintot átfogó vagyonkezelési szerződést kötött az állammal. Majd miután a Co-Nexus jelentős ingatlanokat „kapcsolt le” az eredeti tulajdonosoktól – például a Délker Rt.-től, amelynek vagyonát rövid idő alatt sikerült a felére apasztani – László András, a cég elnöke felfüggesztette a társaság tevékenységét. A jobboldali politikusok nem bíztak, bízhattak abban, hogy vissza tudja fizetni a Co-Nexus a rábízott négy milliárd forintnyi állami vagyont. Mindez a Horn-féle MSZP-SZDSZ kormány alatt zajlott.
Végül is a cég bezárta kapuit minden következmények nélkül – ahogyan ez „vadkeleten” szokás volt – , de a Hócipő érdekes módon tovább virágzott. Hornéknak és Petőéknek kellett egy humoros szocialista-liberális lap, amely lejáratta az akkor már ellenzéki nemzeti oldalt.
Farkasházy aki kitalálta, hogy üldözik
Visszatérve az Antall-kormány időszakára, az új, nemzeti újságíró-közösség megalakulását Farkasházy nem tudta lenyelni. Ezért egy jó nagyot kavart. A KISZ kedvenc humoristája Öninterjú című írásában (Hócipő, 1992. IV. 02.) a következőket írta: ,,Nem kívántam nyilatkozni a MÚK március 14-i alapításkor velem történtekről, de mivel már olyan újságíró is akadt, aki azzal hívott fel látta, amint megvertek 15-én a tévé előtt – én ugyan nem láttam, mert sajnos elég messze álltam – szóval egy interjút mégis adok magamnak. Egyrészt a további lódítások elkerülése végett, másrészt egy kissé felbőszített Stefka István legutóbbi, nekem is címzett Hét-beli jegyzete, miszerint egyesek már reggel a fürdőszobában eldöntik, hogy aznap üldözni fogják őket”.
Valószínű ezt azért hoztam fel példának akkoriban A Hét képernyőjén, mert mindenki emlékezett Hanákné ügyére, akit állítólag antiszemiták mellen szúrtak, amikor kihajolt az ablakon. Később derült ki, hogy a hölgy ablaka elérhetetlen magasságban volt. Információk szerint egyébként idegileg kezelték is őt. Kellett egy kis műbalhé. Aztán jött a „Hordót a zsidónak” parlamenti bekiabálás. Ott később kiderült, hogy a „Hordót a szónoknak” hangzott el.
Egyszóval a liberálisok a régi, bevált trükköt alkalmazták: bedobtak egy mesét, amit senki sem ellenőrzött le. Nem ez folyik manapság is? Az Európai Unió hazai, kollaboráns képviselői elterjesztették azt az álhírt, hogy a koronavírus idején nem ülésezik a parlament Magyarországon, mert diktatúra van. Ezt készpénznek vette a CNN vezető újságírója, Christiane Amanpour. A magyar nézők nem hitték, hogy egy állítólag profi amerikai újságíró és a világ legnagyobb hírtelevíziója nem ellenőrzi a hírek valódiságát.
Nos, a Hócipő viccesen, de ugyanezt csinálta. Farkasházy képzelgett, amikor azt írta, hogy zaklatták a MÚK közgyűlésén. Erről ezt írta a saját magával készített interjúban: „...igyekeztem hátul meghúzódni és minél kisebb feltűnést kelteni, még az előttem többször elmenő Chrudinák Alajos barátomnak, valamint Stefka Istvánnak se mertem köszönni, nehogy kellemetlenségük támadjon belőle.– Miért támadna kellemetlenségük?– Mert ha odaszólok, hogy szevasz Alikám és nem köszön vissza, akkor én haragszom meg, ha meg igen, akkor több száz újdonsült eszmetársa. Nehéz ügy ez.”
Jó, ez még elegáns vélemény volt. De tudni kell, hogy ebben a feszült légkörben még a viccet is igaznak vélték.
Viccelt a szélsőliberális Magyar Hírlap is
Sokan ismerjük, mit jelent, amikor a máséval verik a csalánt. Humorosan is lehet politikailag gyilkolni. A célkeresztben továbbra is a jobboldal, a kormánypárt volt. Majláth Mikes László 1992. április elsején természetesen külön kolumnát szentelt a kedvenceinek. Csak egy kis ízelítő a szovjet humorból.
„Horváth Balázs a haza univerzális szolgálatáért kiérdemelte a SZUPERMENDÍJAT és a barcelonai szellemi olimpia előzetes aranyérmét.
Raffay Ernő, a honvédelem politikai államtitkára a minisztérium dolgozóinak voksai alapján megkapja a FÜR LAJOS- emlékplakettet a kerékanyákkal. A plakettet Keleti György ex szóvívő, a szerencsétlen sorsú katonák alapítványának elnöke adja át. Viszonzásképpen ugyanakkor Für Lajos honvédelmi miniszter megkapja a RAFFAY ERNŐ-díj középkeresztjét a fúrókkal.
A katolikus klérus és más magyarországi egyházak által alapított VILÁGNÉZETILEG SEMLEGES ISKOLA DÍJAT Andrásfalvy Bertalan miniszter úr veheti át kiscserkészek üdvrivalgásától kísérve.
Ezen az ünnepségen adják át Jeszenszky Géza külügyminiszternek az ARGENTIN PAMPÁK OROSZLÁNJA elismerő címet, melyet a Buenos Aires-i kormánytól kapott, továbbá a szerb csetnikek ajándékát, az aranyozott Kalasnyikovot.
Vasárnap reggelenként, ágyból kiugrasztó agyficamaiért és példás helytállásáért Csurka István KÓSERDÍJBAN részesül. A díjat a Demokratikus Charta, a Nyilvánosság Klub és Király Béla adományozza, a vele járó pénzjutalom a Magyar Fórum pénztárában vehető fel.
Dr. Torgyán József ügyvéd-képviselő, a kisgazda törpe minorítás hangadója, a magyarországi sportcsarnokok üvöltő dervise az ANTIKOMMUNISTA ÁTMENTŐ EMLÉKÉREM büszke tulajdonosaként húzhat majd el az ünnepségről. Az emlékérmet Antall József miniszterelnök adja át egy zárt borítékban, de Torgyán doktor aligha értesül a kitüntetésről, mert úgysem meri kinyítni.
A magyar bírói kar egyhangúan alkalmasnak találta (32 szavazattal 2345 ellenében) Balsai István igazságügyi-minisztert arra, hogy megkapja a BÖLCS-SALAMON-díjat
A Magyar Televízió három műsorának ( A Hét, a Panoráma, és a TV-1 Híradó) reprezentáns személyiségei úgynevezett VICAVERZA kitüntetésekben részesülnek.
SUGÁR-díjat kap Chrudinák Alajos, az évek óta tartó partizánharcáért.
ALAJOS-díjat kap Sugár András, a mikrofon ördöge, a pártállam jól titkolt ellenállója.
G-díjban részesül Stefka István, a nemzeti jellegű csokornyakkendő viseléséért.
MURÁNYI VÉNUSZ-díjat vehet át Liebmann Katalin.
Végezetül pedig Pálfy G. István megkapja a Sugár-, az Alajos-, a Murányi Vénusz-, és a G-díjat. ( Ennek ellenére várhatóan sértődötten távozik majd, mert hiányolni fogja a STEFKA -díjat, amit persze Kósa Csaba kap meg.)”
Nos, így viccelődtek. Viccesnek tűnt, de a valóság véresen komoly volt. Az egész a hatalom végleges megszerzéséről szólt.
Folytatjuk.
