Az energetikai és gazdasági együttműködések erősítésének fontosságát hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Bahreini Királyságban tett látogatásakor csütörtökön. Novák Katalint Bahrein királya, Hamad ibn Ísza Ál Halífa sejk is fogadta, akivel egyetértett abban, hogy mihamarabb békére van szükség Ukrajnában.
Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy magyar elnök első alkalommal látogatott a Bahreini Királyságba. Kiemelte: a két ország kultúrája látszólag különbözik egymástól, de a hagyományos értékek védelme tekintetében nagyon hasonlítanak. Novák Katalin szólt az orosz–ukrán háborúról, amely közvetlenül is érinti Magyarországot, hiszen Kárpátalján csaknem 150 ezer magyar ember él. Kiemelte, hogy a háború mielőbbi lezárására, békére lenne szüksége Európának. A gazdasági kapcsolatokról szólva Novák Katalin örömét fejezte ki, hogy jövőbe mutató együttműködési megállapodás születhet a két ország vállalatai között.
A magyar államfő részt vesz a bahreini állami gazdaságfejlesztési alap (Economic Development Board, EDB) bemutatóján. A rendezvényen, amelyen részt vett Bahrein miniszterelnöke is, Novák Katalin megerősítette: Magyarország támogatja, hogy Bahrein schengeni vízummentességet kapjon. A Mol részéről Világi Oszkár csoportszintű vezérigazgató-helyettes, valamint a bahreini Nass Corporation és a Nogaholding képviselői írtak alá megállapodási nyilatkozatokat. Az államfő kíséretében lévő Steiner Attila, energiapolitikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár a közmédiának nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az államfői látogatások nagyban segítik a gazdasági együttműködést.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Facebook hozzászólás
Orientál
2023-02-16 at 18:12
lyukas zokni Hogyha így fogadják akkor ott ez a szokás. Látszik hogy egyeseknek fáj hogy ennyi országgal folytat megbeszéléseket. Utolsó utam Ománban volt ,ha hiszed ha nem ott sem kötelező a nők fejkendőt viselésük.
Orientál
2023-02-16 at 18:07
Hessleezredes Hát nem is a semmirekellő ballibsi Göncz Árpád elvtársad – AKI IGAZ HOGY MÁR SOK ÉVE HALOTT . Ráadásul sikeresen mozdítja előre Novák Katalin Köztársasági Elnök Asszonyunk a két ország kapcsolatait.
lyukas zokni
2023-02-16 at 17:09
legalább egy kendőt a fejére rakhatott volna..
Hesslerezredes
2023-02-16 at 16:30
Pikáns, hogy a nőket hírből sem tisztelő muszlim kultúrában Magyarországot egy nő képviseli. Kb. ennyi respektünk lesz ott.
na4
2023-02-16 at 16:24
Az Elnök asszony a kedvességével és szimpatikus egyéniségével nagyon sokat hoz Magyarországnak. ?
Sas
2023-02-16 at 16:12
Na, ugye.A Holdról is látszik, hogy kiegyensúlyozott politikát csinál.