Karácsony Gergely korábbi munkahelye, a Medián készített egy felmérést, mely szerint, ha most lennének az önkormányzati választások, a budapestiek újraválasztanák a főpolgármestert. A felméréssel nem csak az a gond, hogy a szokásos független és objektív havercég készítette, az is belezavar a Facebook koronázatlan királyának felhőtlen ünnepeltetésébe, hogy az adatokat tekintve azért kiderült, szűkült az olló, és Karácsony népszerűtlenebb lett. Mindez ráadásul úgy, hogy a felmérést megnevezett ellenfél nélkül készítették, hiszen kihívója még nincs a főpolgármesternek. Amíg Karácsony tavaly októberben 51-44 arányban győzött Tarlós István ellen, addig egy ismeretlennel szemben most 50-45 az állás a javára a biztos pártválasztók körében. Látható, hogy a jobboldalnak rengeteg teendője van Budapesten, de azért érdemes és fontos megjegyezni, hogy a baloldali médiumok által sulykolt varázslatos Karácsony-portré és népszerűség nem feltétlenül áll a valóság talaján. A szokásos győzteshez húzás elve most nem mutatkozott meg, és rivális nélkül is csupán stagnál, enyhén csökken Karácsony népszerűsége. Mit is mutat meg ez a felmérés és elemzés, amit a baloldal nagyon nem szeretne látni és láttatni, és mire érdemes figyelnie a jobboldalnak?
Tavaly októberben Karácsony Gergely tulajdonképpen simán, 51-44 arányban legyőzte Tarlós Istvánt és Budapest főpolgármestere lett. Bárhogyan is okoskodik az ember, bármilyen magyarázatot próbál találni az eredményre, a tények magukért beszélnek. Azóta eltelt több mint kilenc hónap, Karácsony népszerűsége pedig egyáltalán nem dőlt be, de nem is szárnyal, ahogy a HVG és az elnyomott baloldali médiumok szajkózzák. Nem csak a jobboldali szavazók rökönyödtek meg ugyanis a főpolgármester számos döntésén.
Torz tükör
Az erős, független és zöld vezető képe már akkor torzult a tükörben, amikor kiderült, hogy Gyurcsány régi és új harcostársai hihetetlen mennyiségű posztot, és ezzel persze hatalmat, valamint pénzt is kaptak a Városházán, ez pedig nem feltétlenül a beharangozott nagy megújulást jelentette. A helyzet azóta Karácsony szempontjából még rosszabbá vált, hiszen az őt polipként egyre szorosabban szorongató Gyurcsány-szekta még erősebb lett, amikor a Fővárosi Közgyűlésben is többségbe került a baloldalon belül, hiszen egymás után átcsábított két szocialista polgármestert is a DK-ba. Kiss László és Szaniszló Sándor immár nem a főpolgármester pártszövetségét erősítik, hanem Gyurcsány parancsára cselekednek.
A Lánchíd ügyét ugyan nagyon vegyesen ítélik meg az emberek, azonban a tényeket tekintve Karácsony ebben a helyzetben sem teljesített a legjobban, hiszen az állam által megígért 6 milliárd forinton kívül a fővárosnak is meglett volna a pénze a felújításra, azonban kilenc hónap elteltével egy érthetetlenül elbaltázott közbeszerzési eljáráson kívül semmi sem történt.
Azt is nehezen veszi be egyre több gyomor, hogy Karácsony negyvenegy tanácsadót alkalmaz havi 30 millió forintért, köztük olyan veretes szakértőkkel, mint a gyurcsányista és egyben független Kálmán Olga, a Brüsszelben hazánkat pocskondiázó Jávor Benedek, vagy a miniszterelnök halálát kívánó Ámon Ada, de a sort bőven lehet folytatni, ahogy korábban meg is tettük.
Valamit azért mégis tudnak a baloldalon, mert ezt a borzasztó baklövéssorozatot és semmittevést is sikerül sokakkal megemésztetni, és a kormányra hárítani a felelősséget. Ez azonban egy idő után kontraproduktív lehet, hiszen közel egy év elteltével a baloldali vezetésű Budapest a pénzek elszórásán és a töketlenkedésen kívül semmit sem csinált. Az biztos, hogy egy ideig kifizetődő és kényelmes lehet a kormányra kenni mindent, de ha a munkától irtózó és ahhoz nem értő baloldaliak ezt folytatják, a recept ugyanaz lesz, mint mindig: csődbe vitt önkormányzat, mutogatás, felelősségkenés, majd vert seregeik elhagyják a szétroncsolt hadszínteret és átadják a stafétát azoknak, akik értenek a városvezetéshez. De senki sem akar újból romokat takarítani, mint 2010-ben, ebből a körforgásból mindenkinek elege van, aki nyitott szemmel jár.
Az álommeló: Facebook-hercegség
Egy terepen azonban kétségtelenül profi a budapesti párakapuk atyja, hiszen Karácsony Gergelynél szívhez szólóbb Facebook-posztokat senki sem tud írni, ráadásul nap mint nap. Amikor igazán szorul a hurok, amikor hónapok elteltével még nincs épkézláb döntés, akkor jönnek a finoman hangolt bejegyzések és a megbántott mutogatás, felelősséghárítás, amely – valljuk be – még mindig igen hatásos. De valóban annyira, mint amennyire kommunikálják?
A független és objektív, éppen elvérző Index által folyamatosan épített és megvédett Karácsony ugyanis közel sem ért el népszerűségi áttörést az utóbbi hónapokban. Még a baloldali Medián által végzett mérés szerint is csökkent a népszerűsége, mindez pedig akkor történik, amikor elvileg a győzteshez húzás elve szerint növekvő tendenciában kellene lennie, ráadásul jelenleg nincs megnevezett ellenfele sem. A biztos pártválasztók 45 százaléka mégis inkább az ismeretlen ellenfélre szavazna, nem Karácsonyra. Pedig a főpolgármester mindent megtesz, még a macskáját is népszerűsíti a Facebookon, hiszen Budapest lakóinak vélhetően az a fontosabb, hogy kövessék Tzakikit az Instagramon, a többi mind másodlagos. Egyébként az is előfordulhat, hogy a macska okosabb döntéseket hozott volna, mint a gazdája.
Játék a számokkal
Lehet számolgatni, hiszen egyes gondolatkísérletek szerint a Medián felméréséből rekordméretű Fidesz-támogatottságot lehet kiolvasni, azonban nem egyszer koppant már a jobboldal, amikor zsonglőrködött a számokkal és mindent remekül kiszámolt, majd hátradőlt. Elbizakodni pedig főleg nem érdemes, hiszen látható, hogy Karácsony Gergely kilenc hónap alatt ilyen gyatra teljesítményt követően sem került zuhanópályára.
Azt azonban ugyancsak fontos leszögezni, hogy a baloldal által terjesztett hurráhangulat álságos és nem valós, hiszen azért teljesen még ők sem tudják eltüntetni a balliberális városvezetés fiaskóit és menekülését a valóság elől, Karácsonyra nézve pedig nem hízelgő a felmérés, hiába harsogják a “független” médiumok. Budapest polgárain a sor, hogy átlássák, melyik út gyümölcsözőbb számukra: a szép és hangzatos szavak, üres ígéretek és azt követő káosz és csőd, vagy a valódi munka. Mind a kettőre volt példa az utóbbi húsz évben, azonban itt nem a pontozás dönt. Akkor ezeket a gondolatok okafogyottá váltak volna.
Forrás: PS, drot.info; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS