Pesti Srácok

Beismerték az SZFE-s forradalmárok: előre megtervezett színjáték az egyetemi blokád (videó!)

Újabb figyelemfelhívó akcióval sokkolták az SZFE-es partizánok a média képviselőit. Ezúttal az Innovációs és Technológiai Minisztérium épülete elé hirdették meg azt a sajtótájékoztatót, amelyen megismételték, amit már eddig is többször elmondtak: nem egyezkednek és nem engednek követeléseikből sem, na és persze elutasítják a – szerintük – illegitim vezetőséget és követelik a kuratórium lemondását. A PestiSrácok.hu kérdésére azt viszont elismerték, hogy nem spontán vették blokád alá az intézményt; erre egy nyári egyetemként meghirdetett képzésen készültek fel, ahol mindez többször is szóba került az előadásokon. Pikáns, hogy saját tüntetésüket, demonstrációjukat egyfajta színházi előadásként aposztrofálták, és ahogy mindenre, úgy a mostani performanszukra is kész forgatókönyvük van. Nem tagadták azt sem, hogy ellenzéki politikusok is részt vehettek a nyári képzésen, bár hozzátették: ők nem hívtak meg senkit a politikai pártok képviselői közül. Az ÁSZ vizsgálatáról is szerettük volna megtudni véleményüket, ezzel kapcsolatban úgy fogalmaztak: a gazdasági működés nem az ő dolguk. Ellenben azt is elismerték, hogy átláthatóan kellene működnie az intézménynek, majd éles váltással azt mantrázták, hogy az egyetem nincs hallgatók nélkül. Szavaik szerint azért mentek az ITM-hez, hogy "végre észrevegyék őket", mivel meggyőződéssel állítják, erre eddig nem került sor. A mintegy húsz főből álló csoportosulás azt is közölte, hogy az egyetemet továbbra is blokád alatt tartják, és azt hangoztatták, hogy "az egyetem mi vagyunk". Az SZFE forradalmi gárdistáinak különítménye azért nem hagyta cserben a nézőközönséget és némi performansszal szórakoztatták a jelenlévőket, bár tény, hogy erre már a sajtó képviselői közül is csak néhányan voltak kíváncsiak.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetősége mindeközben egy közleményt adott ki, amelyben azt írják: az egyetemfoglalók ellenállása miatt Szarka Gábor nem tudta megkezdeni feladatai ellátását az SZFE Vas utcai kancellári irodájában csütörtök reggel. Ebben a helyzetben az SZFE fenntartói kuratóriumának egyetértésével az alábbi nyilatkozatot tették:

A vezetők közleménye szerint az SZFE dolgozóinak mintegy harmada a kancellárnak írásos nyilatkozatot juttatott el, amelyben rögzítik, hogy az egyetemfoglalásban nem vesznek részt, az azt szervezőkkel nem működnek együtt és Szarka Gáborral akarnak együtt dolgozni.

PestiSracok facebook image

Szerkesztő: Füssy Angéla; operatőr: László Petra; vágó: Tihanyi Rita

Kollégánk, Horváth Péter Gyula a helyszínen készített fotósorozatot, amelyet galériánkban tekinthetnek meg. Higgyék el, érdemes!

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?