Pesti Srácok

Bencsik András: „Élet és halál a tét április 8-án” (PS-videó)

Pártállástól függetlenül minden olyan civil részvételére számítanak a március 15-ére meghirdetett Békemeneten, aki biztonságos életet szeretne a magyar nőknek, anyáknak és gyermekeiknek – jelentette ki a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója kedden Budapesten. Stefka Istvánt, portálunk lapigazgatóját arról kérdeztük, hogy miért keltették életre 2012-ben az első Békemenetet, és milyen hasonlóságokat lát az akkori, illetve a mostani helyzetben. Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője pedig a „hódmezővásárhelyi nagy pofon” utáni helyzetről beszélt, amely mint fogalmazott: „fölrázott mindnyájunkat. Felfogtuk a lehetőséget, azt az őrült lehetőséget, hogy ez a horror-koalíció, ha összefog, matematikailag akár meg is nyerhetné a választást.” Emellett kifejtette, őszintén remélni, hogy Gyurcsány Ferenc nem vesz részt a Békemeneten, hiszen neki előbb még vezekelnie kéne 2006-ért.

A nemzetközi sajtótájékoztatón Csizmadia László kiemelte: a közép-európai nemzetek nagyon érzékenyek a függetlenségükre, szabadságukra és a szuverenitásukra, a Békemeneten pedig lengyel barátainkkal üzenhetünk Európának, hogy ezekért az értékekért békés összefogással ki is állunk.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ifjabb Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője hangsúlyozta: a Békemenet az erő, az egység és a méltóság demonstrációja lesz, amelyen kinyilvánítják a haza és a nemzet iránti elkötelezettségüket. A Békemenet azért vált ki olyan nagy aggodalmat a baloldal részéről, mert a nemzeti erők győzelme alapjaiban rendítheti meg a nemzet ellenében dolgozó erőket – mondta Lomnici Zoltán.

PestiSracok facebook image
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Fricz Tamás politológus ezután arra hívta fel a figyelmet: az első, hat évvel ezelőtti Békemenet időszakához képest a helyzet nem változott, hiszen újra meg kell védeniük a külső és belső erőktől a nemzeti szuverenitást és a magyar életmódot. Sőt, nagyobb a veszély, mint amekkora 2012-ben volt. A globális pénzügyi elit ugyanis a nemzetek megszüntetésében és egy globális világrend kialakításában érdekelt, aminek szerves része a migráció ösztönzése – fogalmazott.

Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője azt mondta:

a hódmezővásárhelyi választási vereség sokkolta, de egyben fel is rázta a jobboldalt. Rádöbbentette a nemzeti erőket arra, hogy az országgyűlési választáson „élet és halál a tét”. Egyben a Békemenet alkalmával meg kívánják mutatni a szeretet és az összefogás erejét”

 

– közölte az újságíró.

Stefka István, portálunk lapigazgatója a sajtótájékoztatón kifejtette: a Békemenetet útmutatónak, figyelmeztetésnek is szánják az április 8-ai választások előtt, hogy „jól kell mindenkinek szavaznia”, hiszen az ellenzék, amely az 1919-es ellenzékhez hasonlítható, az alaptörvénytől a családtámogatási rendszerig mindent megsemmisítene, és migránsok millióit szabadítaná az országra – mondta.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Végül a Békemenet egyik „atyjának” számító Bayer Zsolt elleni halálos fenyegetésre utalva hangsúlyozta azt is, soha ennyi támadást nem kaptak: „gyilkolással, öléssel, vérfürdővel fenyegetik a Békemenetet”, majd megjegyezte: civil és civil között is van különbség. Mint fogalmazott:

A civilek belülről szerveződnek, saját idejüket és munkájukat áldozva a közösség és a nemzet érdekeiért.

 

Velük állította szembe Stefka a civil törvény miatt ajvékoló, külföldről pénzelt civileket, akik mindent megtesznek, hogy tönkre tegyék a jelenlegi, polgári értékrend által felépített értékeket. Lapigazgatónk kiemelte azt is: Karácsony Gergely árnyékkormányának valamennyi tagja Soros embere.

 

Több százezer résztvevőre számítanak

 

Kérdésekre válaszolva Csizmadia László közölte: az előrejelzések szerint a Békemeneten mintegy 200 ezer, köztük több mint ezer lengyel résztvevőre számítanak. Értékesnek nevezte, hogy a Fidesz is támogatja a rendezvényt.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Megjegyezte, szeretnék, ha a Magyar Villamos Művek után további nagyvállalatok is biztosítanának forrást a CÖF karitatív tevékenységéhez. Bencsik András szintén kérdésre válaszolva sikernek nevezte, hogy korábbi felvetésének megfelelően sikerült visszafogni a „sorosozást” a Fidesz kommunikációjában. Szerinte ennek is köszönhető, hogy folyamatosan nő a párt támogatottsága.

Fotók: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.