Boldogat, Európa… a tavalyinál jobbat, gazdagabbat! Unióból soványabbat!

Nehéz év áll Európa mögött. Generációk óta nem látott háború, buta döntések sorozata, az Európai Unió bürokratikus működésének csődje. Energiaválság, infláció, rendszerszintű korrupció. Európa elárulása. Tagországok zsarolása és az ukrán nacionalizmus felszítása. Progresszív baromságok, célkeresztben Lengyelország és Magyarország. Annyi komiszságot egyetlen évben sem követtek még el Brüsszelben, mint 2022-ben. A harc jövőre folytatódik. A tét továbbra is a szuverenitás.  Mocsarat lecsapolni, magyarokat megvédeni, labancot elkergetni! Elő a görbeszablyát! Kezdődjék hát az új év! Egy ennél sokkal boldogabb jövő.

Még mindig él az a fatális tévhit, hogy az Unió a mi jólétünkért van. Hogy azért dolgoznak az európai politikusok, hogy béke és gazdagság uralkodjon szerte a kontinensen; illetve fontos számukra, hogy a magyarok is részesei legyenek mindennek.

Pedig hát… a béke és a jólét annál sokkal fontosabb, mintsem hogy korrupt európai politikusokra bízzuk. Ezt nekünk, magyaroknak, még inkább tudnunk kellene. Tudnunk kellene továbbá, hogy az Európai Unió egy olyan érdekkijáró rendszer, ahol a tagállamok zéróösszegű játékot játszanak az anyagi javakért. Ahol nemcsak a játéktérben zajlik a verseny, hanem a játékszabályok megalkotásában is. Így hamar felpofozzák azt, ki feltartott kézzel megy be a küzdőtérre, majd mindjárt szabállyá is teszik a történteket.

Erre láttunk példát a Magyarország ellen folytatott 2022-es politikai boszorkányüldözés során. (A lengyelek a következő évben a választások miatt ennél is többet fognak kapni.) Mindeközben rohad szét a kontinensen megtelepedett, szövevényes bürokrácia. Kiderült, hogy az Európai Parlamentben intézményesült a korrupció, miközben a föderalisták tovább keménykedtek. Minden problémára az ész nélküli integrációt ajánlották, a nemzetállamokat pedig folyamatos nyomás alatt tartották. Kaptunk mi is rendesen. Magyarnak nehéz volt lenni a tavalyi ellenszélben. Ahogy mindenkinek és mindennek, aki és ami szuverenitásban gondolkodik.

A képlet világos. Az új marxista politikai csoportok, a woke ideológiát valló kulturális elitek és a minden rosszban hasznot látó spekulatív érdekkörök fogságban tartják az uniós intézményeket és rövid pórázon a politikai vezetőket. Még rövidebben a hazai baloldalt. Az Egyesült Államok meg jókat vidul. Az öreg kontinens behódol. Az orosz–ukrán háború pedig pontot tett a kérdése végére. Európának már nem osztanak lapot a nagyhatalmi játszmákban. Idehaza pedig kiderült, hogy az ellenzék egy része sem a magyar, sem pedig az európai érdekek, hanem a tengerentúli birodalmi törekvések kiszolgálója. Ezek után komolyan lehet még venni azt, hogy a több unió gyógyír lesz minden európai betegségre?

Ugyan!

Végórák ezek. Az európai integráció végórái. Csak időben jöjjön a felismerés!

Akár a Skinner-dobozba zárt lelketlen patkányokkal, úgy bánt az unió az elmúlt évtizedben a saját polgáraival. De a jutalomfalat elfogyott, mert pótlásáért semmit sem tettünk. Termelés nélkül, lelketlenül fogyasztottuk a véges legelőket, a háború pedig minden légvárat összedöntött. Most hiába nyomkodjuk éhező patkány módjára a pedált, nem pottyan le semmi jó falat már. Beszélhetünk ugyan válságot megoldó mélyebb integrációról, de testi-lelki újraépülés nélkül nincs értelme az Európai Egyesült Államoknak.

Az európai verseny nem igazságos. De nem is ebből a célból született meg. A lényege a piacok, az erőforrások, az anyagi javak megszerzése. Ahol a gyengébb veszít és az erősebb nyer. Homo homini lupus. A szolidaritásnak fikarcnyi morzsája sincs. A kisebbek és a később csatlakozottak jó néhány lépés hátránnyal indulnak. Mi is ilyenek vagyunk. Ezt el kell fogadnunk. Ebből pedig csakis az következhet, hogy kekeckednünk kell addig, míg az erőnk engedi. Aki nem így tesz, az nem érti, mekkora érték a szuverenitás.

Az Unió ráadásul nem foglalkozik a polgárok lelkével. A multikulturális dicshimnusz közepette minden közös értéket kiöl az ember szellemi szférájából. Elpusztítja a hagyományt, a nemzeti identitást, a transzcendens értékeket; helyére csupán az üres és végtelen szabadságot ajánlja, amely egyre inkább bizonytalanná teszi a nyugati embert. A szorongó, elidegenedett lény egyre kevésbé képes bármiféle közösségért tevékenykedni. A válságot pedig egoista individuumok nem fogják megoldani.

A jövő évben sem lesz más dolgunk, mint küzdeni. Mert minden megélt nehézség mögött egy-egy szuverenitásküzdelem van.