Nem jelenhetett meg Orbán Viktor ajánlása, mert a polgármester kitiltotta a közpénzen fenntartott önkormányzati lapból, a Csepeli Hírmondóból.
Orbán Viktor miniszterelnök úr aláírásával és egy közös fényképpel ajánlja Dudás Zoltánt, a Fidesz–KDNP polgármester-jelöltjét és programját a csepeli választók figyelmébe (lásd a mellékletet). Ez a tény pedig végleg hitelteleníti – a Fidesz bajtársi közösségéből már több mint egy éve végleg kipenderített – Borbély Lénárd és Ábel Attila aljas hazugságait, amikkel már évek óta becsapják, megtévesztik, megosztják a csepeli jobboldali szavazókat. Ezért nem engedték a miniszterelnöki ajánlást megjelenni a Csepeli Hírmondóban
– áll a csepeli Fidesz közeményében.
Ezt a brüsszeli tempóban kimódolt cenzúrát még a kádári komcsi mutyivilág szocivá átvedlett elvtársai sem merték megcsinálni. Persze, az is utoljára 1950-ben fordult itt elő, hogy politikus magáról nevezzen el közintézményt: ez volt a „Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek”. Ma már ismét ott tartunk, mint az ötvenes években. Borbély Lénárd álcivil választási pártja: a „Borbély Lénárd és Csapata” nevet viseli. Ma ennek a világnak a visszaépítése folyik. Brutális támadás érte sajtószabadságot, sőt Borbélyék meggyalázták alapvető szabadságjogainkat, a vélemény-nyilvánítás, a tájékozódás és a választói jogát. Adminisztratív eszközökkel akarják elhallgattatni és a politikai térből kiiktatni Magyarország miniszterelnökét és a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjét, azért, hogy meggátolják a csepeli választók szabad tájékozódását, az övékétől eltérő álláspont, vélemény megismerésének lehetőségét. Ráadásul a választási időszakban, pont úgy, ahogy Amerikában Donald Trumppal vagy éppen a múlt héten Brüsszelben a jobboldali, konzervatív politikusokkal történt. Egyébként Borbély Lénárd, ha tehetné nemcsak az újságból, de még a szavazólapokról is kitiltaná a Fideszt.
Borbély Lénárd egyébként pártjának csillagászati összegű kampányát, luxus módon berendezett Rákóczi úti választási irodáját, pártja teljes működési költségét és a vele szövetségben induló egyesületek politikai kampányát is többszáz-millió forint önkormányzati közpénzből fizeti. Ennek a fedezetét apolgármester kitartottjai, a Fideszt elárulók és az egymilliárdért megvett baloldali képviselők együtt szavazták meg neki a 2024. évi költségvetésben. Arra kérjük a jobboldali és kormánypárti csepeli szavazókat, hogy gondolkodjanak el, ne hagyják magukat megvezetni, ne higgyék el a hazugságokat, bátran és okosan éljenek tájékozódási, véleményalkotási és szavazati jogaikkal!
Borbély Lénárd nem nemzeti, nem keresztény és nem konzervatív, hanem kétszínű és álszent. A választáson a Fidesz ellenében indul, még pedig egy polgárinak és civilnek álcázott párt színeiben, a helyi baloldal és a Soros-média totális támogatása mellett. Vajon miért hívják Borbély Lénárdot a „csepeli Magyar Péternek”? Felhívjuk a figyelmüket arra is, hogy aki Borbély Lénárdra szavaz, az Orbán Viktor, a nemzeti-keresztény-konzervatív kormány és a Fidesz bajtársi közössége ellen szavaz!
Június 9-én csak a béke, csak a Fidesz! Hajrá, Dudás Zoltán!
– olvasható a közleményben.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS