Újabb közbeszerzési hibát vétettek a fővárosban: ezúttal a BKV tehergépjármű-beszerzését nem sikerült a szabályoknak megfelelően lefolytatni, ezért 5 millió forint bírságot szabott ki a Közbeszerzési Döntőbizottság. Még novemberben jogerősen elbukták a Fővárosi Törvényszéken a reklámtender-pert ugyancsak a Közbeszerzési Döntőbizottság ellen, akik a budapesti tömegközlekedés reklámhelyeinek értékesítésére kiírt eljárásban észlelt törvénytelenségek miatt 115 millió forintos bírságot szabtak ki. Januárban – mivel azóta sem sikerült új döntéshozó eljárást lefolytatni – újabb 5 milliós bírság következett. Így ha mindent összeadunk, a mai napig 125 millió forint bírságnál járunk a fővárosi szabálytalan, törvénytelen közbeszerzések miatt. Ennyire nőtt az az összeg, amit kvázi az ablakon dobnak ki az adófizetők pénzéből Karácsonyék, miközben azon jajveszékelnek, hogy a gonosz kormány vérezteti ki a fővárost.
A Közbeszerzési Döntőbizottság honlapján szerdán jelent meg a határozat egy újabb bírságról a fővárosi közlekedési társaság egy közbeszerzésében vétett hiba okán. Ezúttal egy 500 millió forint értékű tehergépjármű-beszerzést nem sikerült a szabályoknak megfelelően lefolytatni. A kiszabott bírság 5 millió forint, amit a megbírságolt Budapesti Közlekedési Zrt.-nek 15 napon belül kell kifizetnie. A határozat ellen fellebbezni nem lehet, azt legfeljebb bíróság előtt lehet megtámadni.
A szóban forgó közbeszerzési eljárást 3 darab teherkocsira (1 darab darus kosaras tehergépjármű, 1 darab villamos mentő tehergépjármű, 1 darab villamos pályatakarító tehergépjármű) még 2019. január 2-án indították meg. Az ajánlattételi határidőre egy ajánlat érkezett. Bár eredetileg 499 millió 100 ezer forint állt rendelkezésre a beszerzésre, az ajánlattevő cég áfa nélkül 560 millió 418 ezer forintos ajánlatot adott. Az adásvételi szerződést végül 2020. október 12-én kötötték meg. A közbeszerzési eljárás eredményéről szóló tájékoztatót 2020. október 22-én adták fel az Európai Unió Hivatalos Lapjában.
A határidőre, azaz bontásig beérkezett egyetlen ajánlat tehát érvényes volt, viszont jóval meghaladta azt az összeget, mint ami a tehergépjárművek beszerzésére rendelkezésre állt, ezért elkezdték az időt húzni, végül mégiscsak szerződtek az egy ajánlattevővel, a magasabb összeg ellenére is. A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint ez így szabálytalan volt, és a felelős közpénzfelhasználás egy új közbeszerzés kiírását igényelte volna.
A Kbt. 70. § (1) bekezdése alapján az ajánlatkérőnek kötelessége lett volna a beérkezett ajánlatot a lehető legrövidebb időn belül elbírálni, ugyanakkor az ajánlat(ok) elbírálásáról szóló összegezés megküldésére a bontást követő 18 hónappal később került csak sor, vagyis a bírálat tényszerűen elhúzódott, méghozzá kirívó mértékben. A Hatóság nem tudta elfogadni az ajánlatkérő érvelését, miszerint a közpénzek felelős felhasználása miatt húzta el az eljárását, mivel megállapítható, hogy a nyertes ajánlat összege jelentősen meghaladta a becsült érték összegét. Feltehetően egy újból kiírt közbeszerzési eljárás jobban szolgálta volna a versenyt (tekintettel arra, hogy csak egy ajánlat érkezett be), és ebből következően a felelős közpénzfelhasználást is
– áll a dokumentumban.
Ez már nem az első eset, hogy Karácsonyék vezetése óta kirívó szabálytalanságok történnek közbeszerzések során. A BKV-BKK a budapesti tömegközlekedés reklámhelyeinek értékesítésére kiírt eljárás során is törvénytelenül járt el. Akkor a fővárosi cégeket 115 millió forintra bírságolták. Ezt idén januárban, mivel azóta sem sikerült új döntéshozó eljárást lefolytatni, újabb 5 millióval megfejelték. Hiába pereltek a döntés ellen, a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében tavaly novemberben kimondta: jogos a bírságolás, fizetni kell.
Az úgynevezett reklámtendert még 2016-ban írta ki a BKV és a BKK. A koncessziós eljárást 2019 novemberében zárták le. Egy francia multinacionális cég havi 142 millió forintot – évente több, mint 1,7 milliárd forintot – fizetett volna a reklámfelületekért a jelenleg befolyó 55,3 millió forint helyett, azaz gyakorlatilag a háromszorosát, mégis eredménytelennek mondták ki a közbeszerzést, mivel Karácsony Gergely 2019. november 5-i javaslatára a közgyűlés megtiltotta a fővárosi cégeknek a reklámfelületeik egy évnél hosszabb időre szóló hasznosítását. Így pedig az eljárásban vállaltak teljesíthetetlenné váltak. Az erre az indokra való hivatkozás a Közbeszerzési Döntőbizottság szerint nem jogszerű. A BKV és a BKK jogvédelmet kértek és bírósághoz fordultak, de a pert elveszítették.
Botrány botrányt követ a főváros háza táján
– írta Facebook-oldalán a budapesti Fidesz.
Hozzátették, hogy a fővárosi vállalat láthatóan képtelen úgy lefolytatni egy közbeszerzési eljárást, hogy az ne hemzsegjen a szabálytalanságoktól. A fentebb ecsetelt bírságokon túl azt is megjegyzik, hogy a Tüttő-féle botrányos buszbérlés-tenderről, a tévesen árusított reptéri transzferbusz-jegyekről és a reklámtender kapcsán végül közel 1 milliárd forint bevételt bukott el a főváros.
Mennyi felesleges pénze van még a fővárosnak, amit jogszabályellenes tevékenysége kapcsán büntetésként fizet ki? Elfogadhatatlan, hogy a sorozatos szakmai hibáknak továbbra sincs felelőse! Budapest ennél tényleg többet érdemel!
– áll a posztban.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS