Pesti Srácok

Brenzovics: Ukrajna az utolsó megmaradt kapcsolatát vágja el Európától a kitiltási botránnyal

Brenzovics: Ukrajna az utolsó megmaradt kapcsolatát vágja el Európától a kitiltási botránnyal

Egyetlen ország van, amely következetesen és határozottan támogatta és támogatja Ukrajnát csatlakozási törekvéseiben, és az Magyarország, de Kijev ezt képtelen belátni – fogalmazott portálunknak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetője, Brenzovics László, a kárpátaljai választási sikereket elemző keddi sajtótájékoztatót követően. A szövetség elnöke az ukrán kitiltási botrányra reagálva közölte: az ukrán diplomácia teljesen abszurd helyzetbe sodorta magát, már csak azért is, mivel Ukrajnának egyetlen útja szabad csak Európa felé, hiszen Magyarországot kivéve az összes környező országnak le vannak zárva a határai. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár – az Ukrajnából vélhetően kitiltott egyik személy – portálunknak arról beszélt, csalódottságot talán csak amiatt érez, hogy az ukrán nacionalista politika ezúttal sem cáfolta meg önmagát.

Beárnyékolja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vasárnapi, helyhatósági választásokon való szereplésének sikerét az a durva diplomáciai lépés, amelynek értelmében az Ukrajna belügyeibe való beavatkozásra hivatkozva Kijev két magyar tisztviselőt tiltott ki az országból. Bár a kiutasítottak kilétéről egyelőre semmilyen hivatalos értesítés nem érkezett, az ukrán sajtóban a Miniszterelnökség államtitkárát említik. A KMKSZ választási sikeréről szóló keddi sajtótájékoztatón az államtitkárt kérdeztük a diplomáciai botránnyal kapcsolatban.

Mi van egy ukrán politikus mosolya mögött...?

Potápi Árpád János a PestiSrácok.hu kérdésére elöljáróban is elmondta, kizárásos alapon valószínűleg valóban ő lehet az egyik kitiltott, hisz nem olyan régen volt már rá példa, hogy nem engedték be az országba, amikor a magyar kormány által felújított ungvári bázisiskolát adta volna át. A nemzetpolitikai államtitkár elmondta, érthetetlen, hogy egy olyan ország, amely a NATO-ba és az Unióba igyekszik és tudja, hogy Magyarország támogatására is szüksége van, miért tesz ilyen barátságtalan lépést, ráadásul úgy, hogy hazánk folyamatosan baráti gesztusokat tesz irányába.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott. Potápi Árpád János hozzátette, Magyarország és a magyar politikusok semmilyen kampánycsendet nem sértettek meg, és azzal sem avatkoztak be Ukrajna belügyeibe, hogy kinyilvánították támogatásukat a magyar képviselők mellett. Úgy vélte, ez nem sérti a véleménynyilvánítás szabadságát, hiszen ettől függetlenül mindenki arra szavaz, akire akar. Hozzátette: az Alaptörvény is rögzíti, hogy Magyarország felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, szülőföldön való boldogulásukat. Az erős magyar érdekképviselet a magyarság megmaradásának elengedhetetlen feltétele, amikor ezt támogatjuk, az alkotmányban rögzített kötelezettségünknek teszünk eleget. Úgy fogalmazott,

Az összefogás logikája

A KMKSZ sikerével kapcsolatban az államtitkár elmondta, a szövetség az elmúlt években nagyon sokat dolgozott annak érdekében, hogy az ott élő magyarság meg tudjon kapaszkodni, és ne hagyja el a szülőföldjét, és ezt a választók meghálálták. Mint hozzátette,

Megjegyezte, az elmúl időszakban több kritika is érte, hogy határozottan kiállt a határon túli magyar pártok összefogása és egy platformon belüli indulása mellett, ugyanakkor ez hozta meg a sikert. Úgy vélte, ha a magyarság azt látja, hogy van egy erős összefogás, az több szavazatot hoz, mintha csak a különböző pártszínekben indulókra leadott szavazatok számát összeadnánk. Úgy fogalmazott, az összefogás a határon túli pártok esetében átértelmezi a "politikai matekot", ahol "kettő meg kettő az lehet öt, vagy hat, vagy hét is".

Magyarozással leplezik a tétlenségüket

Brenzovics László, a KMKSZ elnöke a sajtótájékoztatót követően portálunknak elmondta, az ukrán diplomácia a kitiltással teljesen abszurd helyzetbe sodorta magát, hiszen, mint példaként kiemelte, Ukrajnának egyetlen útja szabad Európa irányába, az összes környező országnak le vannak zárva a határai, Magyarországot kivéve. Kijev ugyanakkor még ezt a gesztust sem képes a helyén kezelni, ahogyan azt sem, hogy egyetlen más országtól sem kapott olyan nagy humanitárius támogatást a járvány idején, mint Magyarországtól. Úgy vélte, a diplomáciai lépése egyszerűen annak a magyarellenes kampánynak a része, amely már 2015 óta zajlik Ukrajnában. Mint hozzátette, Magyarország negatív színben való feltüntetése, olyan politikai eszköz, amellyel az ukrán politika a tehetetlenségét, tehetségtelenségét leplezi. Úgy fogalmazott,

Magyarország az egyetlen, amely kiáll Ukrajna mellett

Portálunk rákérdezett, a magyar diplomácia jelenleg azzal próbál erőt mutatni, hogy a kisebbségi jogok biztosításáig nem támogatja Ukrajna EU-s és NATO-csatlakozását. Ugyanakkor az is látszik, hogy a kétoldalú nemzetközi szerződéseket - amelyek a kisebbségek jogait is biztosítják - Ukrajna látványosan nem tartja be. Feltettük, a tapasztalatok tükrében nem lenne-e kifizetődőbb, hogy feladva az eddigi határozott fellépést, Ukrajnát minél gyorsabban felvennék a nemzetközi és az európai közösségbe, ahol már könnyebben számon lehetne kérni ezeket a jogokat. Brenzovics László felvetésünkre úgy reagált, véleménye szerint középtávon Ukrajnának nincs esélye sem az EU-hoz, sem pedig a NATO-hoz csatlakozni, és ez nem csak Magyarországon múlik. Mint a KMKSZ elnöke kifejtette, a NATO alapszabály értelmében például azok az országok, ahol fegyveres konfliktus van, vagy területi követelések vannak irányába, nem csatlakozhatnak. Az EU-val kapcsolatban pedig sokan elfelejtik azt, hogy egy holland népszavazás értelmében Ukrajnával nem tárgyalhat az Európai Unió a felvételről.

-fogalmazott.

A Kárpát-medence magyarsága szolidáris a kárpátaljai magyarsággal

A KMKSZ választási sikerei kapcsán Brenzovics László arról beszélt, örülnek annak, hogy bírják a kárpátaljai magyarság támogatását, így folytathatják a már 30 éve megkezdett munkát a kárpátaljai magyarság érdekeinek védelme, az oktatás, a kultúra, a gazdaság fejlesztése érdekében. Hozzátette, a határon túli magyar pártok szavazásra buzdító üzeneteinek őszintén örültek, különösen annak, hogy ebből is azt érezték,

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.