A közúti, vasúti, fővárosi, elővárosi, közösségi közlekedés értelmezhetetlen önmagában, a közlekedés egy rendszer, amelyet a kormány rendszerszinten...
A Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyára által készített, remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni szert október 14-én adták be...
A főváros vezetése gyanakodva fogad mindent, amit a kormánytól, a minisztériumoktól kap, akkor is, ha azok közvetlen...
Egyetlen ország van, amely következetesen és határozottan támogatta és támogatja Ukrajnát csatlakozási törekvéseiben, és az Magyarország, de...
“Az első pillanattól kezdve nem szakmai, hanem politikai dimenzióban zajlik a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításának ügye....
Kedden ismét sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb járványellenes intézkedésekről, valamint arról, hogy mára...
Az Országgyűlésben ma három pszichopata van: Jakab Péter, Hadházy Ákos és Tordai Bence, ők hárman orvosi értelemben...
Szánalmasnak és nonszensznek tartjuk, közlésmódja pedig mindenképpen kulturálatlan – reagált keddi Facebook-videójában Szijjártó Péter külgazdasági-, és külügyminiszter...
Mivel az ügyészség szerint nem áll fenn a bűncselekmény gyanúja, nem indul nyomozás Hadházy Ákos és az...
Őrtüzek gyúltak október utolsó vasárnapján Székelyföld-szerte az ott elő magyarság jogos autonómiaigényét hirdetve. A szolidaritás lángjai a...
Nem csoda, hogy kiborult, és éles diplomáciai lépésekkel fenyegetőzik a menthetetlenül kisebbségellenes ukrán vezetés, mivel a kárpátaljai...
Élő adásban tisztázhatta a korábbi nézeteltéréseiket Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő A...
Több tucat székelyföldi településen gyújtottak őrtüzeket Székelyföld autonómiájának napja alkalmából. Gazda Zoltán, a szervező Székely Nemzeti Tanács...
A Pesti Riporter ezen a héten a mohón és mélyre bányászó erzsébetvárosi DK-s törp nyomába eredt, aki...
A péntek esti Karanténvlog legelső és legfontosabb témája természetesen az 1956-os forradalom és szabadságharc volt, hiszen október...
Zsarnokságért ma sem kell a szomszédba mennie a kárpátaljai magyaroknak. A szabadságot és a biztonságot ma sem...
20 éves az SZDSZ! Azaz 9 éves az SZDSZ romjain létrejött DK! Ezt ünnepelte ma a szélsőbaloldali...
Csak néhány pillanatra hagyja magára Gál J. Zoltán a főpolgármestert, és rögtön ez történik. Mondjuk szegény Karácsony...
Hat évig bujkált a konyhája alatti gödörben Simonek Lukács, a kesztölci forradalmár. Simonek története olyan, akár egy...
Valóságos gyűlöletcunamit zúdított írásában Huth Gergelyre, a PestiSrácok.hu főszerkesztőjére a Momentum bicskei elnöke és önkormányzati képviselője, Molnár...
Példa nélküli mindaz, amit az 1956-os forradalmárok és szabadságharcosok, a pesti srácok tettek, akik szembeszálltak a világ...
Hadházy Ákos és szokásos játszótársai az MTVA-t akarták ismét elfoglalni. Nem lőjük le a poént, ha most...
Hatvannégy évvel az 1956-os forradalom és szabadságharc után a szélsőbaloldali propaganda megkísérelte a lehetetlent: szocialista forradalomként próbálják...
A mai nap kétségkívül 1956 hőseiről szól, hiszen hatvannégy évvel ezelőtt, ezen a napon robbant ki az...
Habár Gyurcsány Ferenc újabban a rendőrökre keni a 2006 őszi gyalázatot, éppen saját országos főkapitánya, Bene László...
A fokozódó járványveszély dacára tüntető felvonulást tartottak az SZFE hallgatói pénteken délután fél öttől. Miközben a folyamatos...
Mindenkiről beszélünk, csak róluk nem. 1956 névtelen hőseiről. Ők a forradalom igazi hősei, akikről még mindig érdemes...
A kommunizmus elévülhetetlen bűneinek, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc számos tragédiájának egyike az a tény, hogy...
A Mecsekben található Márévár az utolsó, amelyet a Kárpát-medencében fizikailag ostrom ért: 1956. november 11-én a megszálló...
A hamu alatt izzott a parázs, az 1945 után felnőtt nemzedék világosan látta, hogy ez így tovább,...
Miközben a Városliget fejlesztései töretlenül népszerűek a fővárosiak körében, egyre kínosabbá válik, hogy az állítólagos “ligetvédők” minden,...
Jogerősen is belebukott a PestiSrácok.hu riportalanya ellen indított perbe a Jobbik korábbi országgyűlési képviselője, Staudt Gábor, akinek...
Az ellenzék ütnivaló és legalja; érthetetlen, kik azok a választók, akik azt mondják, hogy nekem egy Jakab...
“Orbánéknak semmi sem drága. Csak a közösségi médiás reklámokra többet költöttek, mint amennyit az egészre szabad lett...
A linkelt videóban 4 perc 50 másodperc után láthatjuk, hogy mire adunk ki évente kétmilliárd forintot. Szerencsére...
Magyarország az unióval közösen mindent megtesz a védekezés érdekében – közölte Gulyás Gergely csütörtökön délelőtt a Kormányinfón....
A Népszava kétségtelenül átvette a Szabad Nép és a Népszabadság örökségét – jól láthatóan nemcsak azt, hogy...
Komoly titkosszolgálati offenzíva zajlik évek óta Magyarországon, a kormány megbuktatására irányuló törekvések hátterében pedig külföldi érdekcsoportok állnak....
Tarthatatlan, hogy Zugló és a XV. kerület közötti Csömöri úti felüljáró talán 2021 decemberében készül el –...
Az 1956-os forradalom- és szabadságharc a huszadik századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A forradalmat azóta...
A kormány továbbra is az áldozatok pártján áll az elkövetőkkel szemben – fogalmazott Völner Pál, az Igazságügyi...
Pénteken, tanítási időben félszáz gyermek szeme láttára véresre verték a Kompolt-Nagyúti Általános Iskola egyik több évtizedes gyakorlattal...
Arányosan működő, mindenkinek teret adó és egyúttal profi kommunikációt ígért Zuglónak a kerület baloldali vezetése az új...
Hétfő reggel a színházi szakma krémje gondolta éppen úgy, hogy kiemelten fontos megszólalniuk az SZFE ügyében, azonban...
Mára egyértelműen kijelenthető, hogy Magyarország nem lerakata többé a nyugat-európai silány minőségű áruknak – jelentette ki portálunknak...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS