Hat évig bujkált a konyhája alatti gödörben Simonek Lukács, a kesztölci forradalmár. Simonek története olyan, akár egy népmese. Azt mondta, „nem volt ő egy Monte Christo, de a katonák hajszállal butábbak voltak őnála”. Simonek volt a község vezetője a forradalomban, és amikor el akarták kapni, azt mondta, még bemegy a családjától elköszönni. Aztán elszökött, bujkált, túljárt Kádár pribékjeinek az eszén. Tóth Eszter Zsófia történész írása.
TÓTH ESZTER ZSÓFIA
Az 1956-os forradalmárok közül volt-e olyan, akinek sikerült megúsznia a megtorlást itthon? Aki nem menekült külföldre, mégsem került börtönbe és így nem ítélték halálra forradalmi szerepvállalásáért? Keveseknek sikerült. Simonek Lukácsnak, a kesztölci hősnek igen.
Pálinkáért tank
A kesztölci 1956-os forradalom a köztársaságáról híres és arról, hogy a falu lakosai pálinkáért cserébe tankot vettek – legalábbis a szóbeszéd szerint. Az nem az, hogy Simonek Lukács hat évet töltött egy titkos veremben a forradalom leverése után. Ez a konyha alatti, rejtett tárolóhelyiség volt.
Simonek 1919-ben született, a dorogi VIII-as aknában bányászként dolgozott. Kesztölcön mindig is adtak a szavára. Próbált egyéni gazdálkodó maradni a téeszszervezés időszakában is. Bírónak jelölték, de 1949-ben internálták, mert az erőszakos kollektivizálás ellen volt. Mikor az internálásból visszatért, szellemnek öltözve riogatta az esti műszakba induló munkatársait. Ő lett a kesztölciek vezetője a forradalomban. Ötvenfős nemzetőrséget szervezett és sztrájkot a bányában.
Benne volt a kesztölci tank megszerzésében és a rettegett hírű kommunisták elszámoltatásában. Október 24-én társaival megpróbálta felrobbantani Kara Imre kommunista házát. Népszerű intézkedése volt Fekete Mihállyal, hogy a lefőzött pálinkának már nem a felét, hanem csak üstönként három litert kellett leadni a téesznek. A forradalom napjaiban került elő Tolnai József, a kesztölci csendőr is, aki 12 évet bujkált a lakosság segítségével a pincerendszerekben és a hegyen.
„Lukács bácsi, magát halálra fogják ítélni”
November 4-én, a szovjet bevonulás hírére begyűjtötték a pártházba a kommunistákat, majd szabadon engedték őket. A forradalom leverése után aztán Kesztölcöt is elérte a megtorlás. Mikor Simonek Lukácsért jöttek a pufajkások, Lukács nem félt. Nem ellenkezett a nyikhajokkal, akik szótlanul lóbálták a fegyverüket. Az őrök közt volt egy kiskatona, aki odasúgta neki, hogy „nagy baj van, Lukács bácsi, magát halálra fogják ítélni”. Ekkor tudta Lukács, hogy cselekednie kell. Nem akaródzott neki megvárni és meggyőződni róla, tényleg kivégzik-e.
A katonák hajszállal butábbak voltak
Azt mondta az őröknek, bemegy még a házába, iszik egy forró kávét, elköszön a családjától. Fia, Rudolf nyolc éves volt, lánya, Anna hat éves. 1956. december 15-e volt, szokatlanul hideg idő. Kint vártak rá a pufajkások és ő mindeközben a kertek alatt szülei házába szökött. Úgy, hogy a ruháját lecserélte, kalapot húzott és szemüveget vett fel, pedig nem volt szemüveges. Lukács később azt mondta, „nem volt ő egy Monte Christo, de a katonák hajszállal butábbak voltak őnála”. És ő így megmenekült a kivégzéstől.
A konyhájuk alatt még a második világháborúban kialakítottak egy kétszer két méteres gödröt, ahova az oroszok elöl rejtették az értékeket. Lukács ide bújt el. Mindenki azt hitte, disszidált, mint Fekete Mihály forradalmár-társa, akit Lukács figyelmeztetett, hogy meneküljön.
Eltűnt, mint rongyosban az aranyóra
„Eltűnt, mint rongyosbálban az aranyóra” – mondták Lukácsról a kesztölciek. A bőre a bujkálás alatt olyan fehér lett, mint a túró – ezt ő maga mondta később. Egy idő után napközben előmerészkedett, a feleségét felkereste. Nagy volt az öröm, de az ijedtség is, hogyan tovább. Kialakítottak a saját házukban is egy menedékhelyet. De aztán gyanakodni kezdtek a falubeliek. A rendőrség még a körzeti orvost, Szállási Árpádot is megkörnyékezte. Ugyanis hozzá járt Simonek Lukács apja a gyógyszereit kiváltani, és feltételezhető volt, hogy nemcsak magának, hanem fiának is visz belőle. Bár Szállási együttműködött a III/III-mal, ez esetben nem árulta el Lukácsot.
És átgyalogolt Csehszlovákiába
1962 telén Lukácsnak szöknie kellett ismét. Az anyósától kapott 500 forintból vett magának kolbászt és kenyeret, és átgyalogolt Csehszlovákiába. Ment, ment mint a vándorlegények a középkorban. Előfordult, hogy útitársául szegődött egy börtönőr is. Simonek Lukácsnak lánytestvérei éltek Csehszlovákiában, hozzájuk igyekezett. Kékkőn bekéredzkedett útközben egy házba, ahol kiderült, hogy a házigazda rendőr. A losonci börtönbe került, ahol előbb Horváth Józsefnek nevezte magát, majd mindent bevallott. Átadták a magyar hatóságoknak. Ekkor már nem tudtak mit kezdeni vele, nem ítélték el, hiszen az 1956 utáni megtorlás perei véget értek.
Kádár János a talio elvet érvényesítette: ahányan az ún. „ellenforradalom” áldozatául estek (lincselés, gyilkosság), annyi embert kellett kivégezni a forradalmárok közül. 1963 már a nagy amnesztia időszaka volt. Lukács visszament a bányába dolgozni, onnan ment nyugdíjba. A gödörben töltött 80 hónapot nem számították be az idejébe.
A POFOSZ alapító tagja
Később a Politikai Foglyok Szövetségének alapító tagja lett. 1989-ben egyetlen dolog aggasztotta. Mivel nem ült börtönben, így kárpótlást sem kapott, pedig nagy vágya volt, hogy elutazhasson Amerikába. Átmenni az óceánon, körülnézni gyorsan New Yorkban és Kaliforniában, aztán hazajönni. Ezt szerette volna.
Huncutszemű, pirospozsgás, gömbölyded ember volt ekkor is, szeretett fát vágni, aprítani házának kertjében. A szeme mindig nevetett, tele volt életszeretettel. A 24 Óra újságírója szerint, aki 1990 júliusában többrészes sorozatban foglalkozott a forradalmár életútjával, Lukács szerelmes is volt ekkoriban: felesége halála után új társra lelt. 1998-ban a Független Kisgazdapárt színeiben indult az önkormányzati képviselő-választáson. Nem jutott el sosem Amerikába. 2003-ban hunyt el, a kesztölci temetőben nyugszik.
A véletlen szerepe
Az emberi sors alakulása különösen forradalmi helyzetekben sokszor múlik a véletlenen, a leleményességen és a támogató közegen. A kiskatonán, aki szólt Lukácsnak, hogy szökjön meg, mert halálra fogják ítélni. [Az ügynök-orvos, aki nem jelentette fel.]
A robusztus külsejű férfi, aki erejével és néha hirtelen természetével tűnt ki társai közül, olyan volt, mint amilyennek egy forradalmárt elképzelünk. Hatalmas tűrőképessége lehetett, ha ennyi időt kibírt egy gödörben. Amikor forradalmi szerepvállalásáról kérdezték, azt mondta, ezt tartotta a legtermészetesebbnek, hogy forradalmár lett. Ő azért született a Földre, hogy kiálljon az emberek igazságáért, és ezt embert próbálóan nehéz időkben meg is tette.
Vezető kép: Simonek Lukács. Forrás: ÁBTL
sigula
2020-10-29 at 19:31
Az apró mellékszálra szeretnék egy kis fényt vetni. Az ügynök körzeti orvos, aki nem jelentette fel. Ez egy indirekt bizonyíték, hogy a doktort valamivel kényszeríthették – mint sok mást – az ügynökségre és nem is igyekezett jó pontokat gyűjteni. Alátámaszthatná azt, átvizsgálnák az ügynöki jelentéséit, tett-e valami terhelő jelentést másokra.
Gedeon Szánti
2020-10-28 at 10:03
….igen… megérdemelne egy filmet…legalább olyat mint a svindler listája volt…
Veres Péter tört. tud. doktora MTA
2020-10-26 at 19:52
Érdekes a cikk, de nem kellene Marosán baromságát éppen itt ismételni a kádári kivégzések számát illetően. Amikor most nem korrekt módon Nagy Imre a mártírhalált halt magyar miniszterelnök rendkívüli történelmi jelentőségét egyesek nagyon csökkenteni szeretnék, mindenfele ócska hazudozások és trükkök segítségével. Direkt elhallgatják Antall személyes levelét Kádárhoz. Ebben teljesen alaptalanul Antall megdicsérte a tömeggyilkos hazaárulót, a Szovjetunió hősét, hogy állítólag ellenáll Moszkvának. Antall ugyanis úgy halt meg, hogy egyszerűen nem tudta, miszerint az 1962 után bekövetkezett politikai és gazdasági könnyítések Magyarországon bizonyított módon a Kremlben történt fontos változásokkal álltak szoros ok-okozati összefüggésben, voltaképpen azt tükrözik és egyáltalán nem Kádár szándékát. Amikor Moszkvában Sztálin bebalzsamozott testét eltávolították a Mauzóleumból 1961-ben októberében, vagyis az SZKP XXII. Kongresszusán, a finn Otto Kuusinen javaslatára megszüntették a hírhedt “proletárdiktatúra” szónak még használatát is. Ennek törvényszerű bekövetkezését Nagy Imre zseniálisan előre látta már 1956-ban a XX. moszkvai pártkongresszus idején, amikor leleplezték Moszkvában a sztálini véres terrort. Arról van szó az adott estben, hogy akkor már Kádár, Biszku és a spanyolos Tömpe felügyelete alatti sorozatos akasztásos kivégzések Budapesten és vidéken – akkor már erősen zavarták külföldön az enyhülésre játszó szovjet külpolitikai taktikát. Később, 1964-ben pedig Hruscsov csúfos bukása után Koszigin, a hatalomra került új szovjet miniszterelnök rögtön fontos reformintézkedést vezetett be. Jellemző módon, mindezt akkor MSZMP propaganda hazug módon Kádár kiemelkedő “okosságának, sőt bölcsességének” tulajdonította. Sőt a rosszul informálódott naiv fiatal történészeink most meggondolatlanul ezt mondogatják, sajnos még a jobboldalon is. Ezzel pedig bizony akarva-akaratlanul félrevezetik a magyar közvéleményt. Magyarán: “aki nincs ellenünk – az velünk van” elnevezésű, Bibliából származású ideológiai elvet, éppenséggel Kreml vezetői találták ki, amikor 1961 októberben hivatalosan is bejelentették — bizonyos késéssel — a 1918-53 között funkcionáló terror jellegű “proletárdiktatúra” megszűnését. Ezzel rákényszerítették a tömeggyilkos Kádárra a szovjet kommunista párt enyhülési jellegű politikájához való gyors igazodást, így az ENSZ-amnesztia elfogadását is. Minthogy a budapesti gyakori kivégzések gyászos hírei a Kreml nyugattal kapcsolatos külpolitikáját nagyban zavarta. Kevesen tudják ma már, hogy Koszigin 1964-ben kezdődő nagyszabású gazdasági és politikai reformjait — 1980-ban bekövetkezett halála után — azonnal felszámolta kevésbé tehetséges vetélytársa, Brezsnyev — Moszkvában. Ezzel párhuzamosan Budapesten is ez történt. Kádár ugyanis soha, semmiben nem tért el a moszkvai kommunista politikai irányvonaltól. Ez a halvaszületett feltételezés Kádár nem létező “reform-törekvéseiről” – Aczél György ügyes propagandájának hosszú, egészen máig tartó a sikerét dicséri, amely még a jobboldalon is sokakat megtévesztett. Kádár 1964-ben azért nyilatkozott pozitívan bukása után Hruscsovról, mert nagyon félt. Teljesen tisztában volt azzal, hogy 11 évvel az 56-os a magyar forradalom után nagyon veszélyes lenne Budapesten megismételni a Hruscsov elleni akkori konkrét moszkvai bírálatokat és vádakat. Ez a színjáték előre egyeztetve volt nemcsak a szovjet diplomatákkal, hanem a Kremllel is, mivel Kádár mindig permanensen félt!
warriorhun
2020-10-26 at 06:55
Hogy miért nem ment ki? Mert a nagy világon e kívül nincsen számodra hely…
Juhász Margit
2020-10-25 at 07:36
@TS: abból készült film is, Eperjes Károly és Györgyi Anna játszotta a főszerepet, a címére én sem emlékszem.
zolatiguszti
2020-10-25 at 02:28
Tulajdonképen akkor most hányan bujkáltak éveket a gödrökben otthon? Én még egyről tudok az valami ól alatt volt.Egyről meg a pincében.
Katicamama
2020-10-24 at 22:52
Sokan maradtak itt, mert nem akarták családjukat, hazájukat elhagyni. Véleményem szerint ő egy
PÉLDAKÉP!!! Családja előtt is a kalapomat emelem. A kesztölciek pedig büszkék lehetnek őseikre. Gerinces, bátor emberek voltak.
Katicamama
Etel
2020-10-24 at 20:25
Még decemberben lehetett disszidalni. Miért nem ment? Ki érti ezt? Sokan mentek olyanok is, akik nem az életüket mentettek.
Bár tudtam, hogy jól végződik, mégis feszültséget keltett a kalandos útja. Érdekes karakterek kísérték, pl.az orvos.
Patria Sua
2020-10-24 at 20:13
80 hónap = hat év NYOLC HÓNAP! Még nyolctól is lefelé kerekítünk?
Királytigris
2020-10-24 at 19:22
A bujkáláshoz nagy pénzügyi tartalék kell, vagy legyen aki segít.
Rémusz.
2020-10-24 at 18:57
Látjátok!!
Az ilyen emberekröl nem vesznek példát a rohatt komenisták és az ő ivadékai, hogy a villám csapjon mindegyikükbe!!
bubble gum
2020-10-24 at 18:46
…Igaz! Remek ötlet, egy film milyen nagyszerű lenne erről a kiváló emberről! Igazi, igaz nagy kaland. Remek forgatókönyv stb. Csakhogy jelenleg van egy kis bökkenő!Félő, hogy így is marad egy darabig a történet. Ugyanis, éppen most tüntizketnek a “szuper tehetségek” abban az intézményben – páran – amit úgy csúfolnak, hogy színház és filmművészeti egyetem…nos, ripacsékból nem igen lehetne egy ilyen karaktert “előbányászni” még “bitcointosan” sem, de teremteni sem…répagatyás nyüzügékből, avagy éppen pizzán pumpált duci bugyikból miként?…ilyen ill. olyan karaktert képtelenek lennének ezek a lepkefingok előizzadni, nemcsak fizikailag, hanem agyilag sem. Ugyanis egy ilyen, vagy amolyan és egyéb fennkölt szerepre szellemileg is ráhangolódni kell…ezek ill. azok ott a pizzadobozok közt nemigen alkalmasak ilyesmire. Kár firtatni, hogy mire képesek hangolódni…látható, és az a szerep távolról sem képes megteremteni egy emberi hangulatot…legfeljebb minimális eszköz használatos majmot…ez a jelenlegi gyakorlatuk, és állapotuk, de ezen a ponton meg is rekedt a történet és az evolúciójuk…túrós batyu! Azzal elvannak egy darabig…
TS
2020-10-24 at 17:26
Bodor Ádámnak van egy hasonló témájú elbeszélése (a tyúkólban van a verem abban a műben). A címére sajnos nem emlékszem.
Szabi
2020-10-24 at 17:24
Esetleg egy film az életéről? Szerintem elég kalandos lenne.