Cikkünk nyomán rémhírterjesztés bűntett gyanújával feljelentést tett Tényi István Lamperth Mónika közösségi médiában tett megjegyzései miatt. Ahogy...
Részletesen is kifejtette az Orbán Viktor által szerdán bejelentett akciótervet a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely elmondta a mai...
Újabb utakat találnak a csalók az idősek megtévesztésére – értesült portálunk. Egy Nógrád megyei településen kézfertőtlenítőszer árusításának...
Minden jel szerint Magyarország stratégiája a koronavírus elleni küzdelemben, hogy ellaposítsák, elhúzzák a fertőzések számának tetőzését, így...
Bélteczki János kórházigazgató és intenzív osztályon dolgozó orvos szerint össznépi önfegyelem és tudatosság kell ahhoz, hogy hazánk...
Érezhetően sértőnek találta az Átlátszó új infografikai oldala, az Átló, hogy – nevüket kötelezőnek érezvén – kérdéseket...
Megszoktuk, hogy a függetlenobjektivitás égisze alatt az önmaguk hatása alá kerülő ellenzéki sajtómunkásoknak leginkább a valóságtól sikerül...
“A Führer nem kapitulál – volt 12 órán keresztül a Führer 1943. november 9-i nagy beszédének egyedüli...
Már a hűtlen kezelés is felvetődhet egy feljelentés szerint a kispesti szocialisták gigabotrányában, miután kiderült, kifizetődő Gajda...
Veszélyhelyzetben lopta el a show-t az újpesti szivárványkoalíció elől Orbán Viktor, amikor szerdán bejelentette azokat a gazdaság-,...
Megnyugtató és rendkívül informatív egyórás beszélgetést készítettünk Merkely Béla orvosprofesszorral, a Semmelweis Egyetem rektorával, a városmajori szívklinika...
Példamutató összefogásban segítik a magyar taxisok a koronavírus járvány elleni védekezést. Annak ellenére, hogy sokuknak a megélhetése...
Továbbra sem bír leállni az ellenzék. Ezúttal a Gyurcsány-párti Gy. Németh Erzsébet járt az élen a pánikkeltésben,...
Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem rektora lesz a PestiSrácok.hu Polbeat című élő adásának vendége, amelyben Huth...
A vészhelyzetben produkált ellenzéki uszítás és agybaj Lamperth Mónika volt szocialista belügyminiszternél érhette el a csúcspontját, aki...
Járványügyi szabálysértés gyanúja miatt fordult a Paksi Rendőrkapitánysághoz a momentumos Barnabás István ügyében a feljelentéseiről jól ismert...
“Térségünkben is regisztráltak egy koronavírusos (Covid-19) megbetegedést. A hatóságok szakszerűen végzik a dolgukat, a városban zavartalanul folyik...
Vírusvlogot indítunk a Pestisrácok.hu-n. Célunk, hogy olvasóink, nézőink naprakész elemzéseket kapjanak arról, hogy az élet különböző területeit...
Orbán Viktor miniszterelnök péntek este jelentette be, hogy hétfőtől a Magyarországon tanuló diákoknak nem kell bejárniuk az...
Koronavírus fertőzést diagnosztizáltak egy betegnél a győr Petz Aladár Megyei Oktatókórházban – értesült a Győr Plusz helyi...
Már nem is pontosan lehet azt tudni, hol kezdődik a Szél Bernadett és hol végződik Hadházy Ákos,...
40 főre emelkedett hazánkban a fertőzöttek száma, így Magyarország is a járvány új szakaszába lépett, a mai...
Ezúttal sem állták meg az amúgy kötelezőnek látszó beszólogatást, személyeskedést az ellenzéki frakcióvezetők a koronavírusról szóló, napirend...
Alig egy hete, hogy Gyurcsány Ferenc házi bloggere, Homonnay Gergely arról fantáziált, hogy majd jól összekoronavírusozza a...
Rémhírterjesztés gyanúja miatt tett feljelentést Tényi István azután, hogy a Magyar Orvosi Kamara a kormánynak címzett, az...
Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. A lista a Magyar Közlöny vasárnapi...
Polbeat-felvételt és szolid ünneplést tartunk az 1848-as forradalmárok és szabadságharcosok tiszteletére a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőben vasárnap!...
Március 8-án költözött haza Olaszországból egy félig magyar-félig olasz család, a Győr közeli kistelepülésre, Győrújbarátra. Mivel egészségesek,...
Ismét keresztet állított a RAJT Mozgalom, ezúttal március 15. szellemében, a Niedermüller Péter nevű képződmény munkahelye elé,...
Az 1956-os forradalom kitörésekor a pesti srácok szívébe volt írva az előző nagy szabadságharc, 1848 üzenete; megtörni...
Az idei március 15. kicsit olyan, mint az iskolák, amelyek nem zárnak be, csak a koronavírus idején...
A reggeli adatok óta Magyarországon újabb 5 magyar állampolgárnál mutattak ki új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 30-ra nőtt...
A napokban az iskolák és óvodák bezárásának szükségességével kampányolt az ellenzék Orbán Viktor és a magyar kormány...
Egy jó városvezetéshez fontosak a tanácsadók, zuglói ámokfutását követően pedig tudhatjuk, hogy Karácsony Gergely Budapest irányítását sem...
Az elmúlt 24 órában újabb hat megbetegedést regisztráltak. A fertőzöttek állapota jó, az érintettek kórházban vannak –...
Történelmi beismerő vallomást tett az Informátor stábjának a több, mint hatmilliárd forintos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba...
Ne feledd soha Maximus szavait a Gladiátorból, amelyeket a hozzád hasonlóan súlyosan lelkibeteg és személyiségzavaros gazemberhez, Commodushoz...
Kisebbségben maradt javaslatával Wintermantel Zsolt, Újpest korábbi polgármestere, aki a Budapesti Közlekedési Központ Igazgatótanácsának tagjaként csütörtökön arra...
Gyurcsány Ferenc késő esti posztjai mindig több töltetet tartalmaznak, mint a kora délelőttiek. Tegnap éjszaka arról írt...
Hétfőtől digitális oktatás lesz az iskolákban, a gyerekek nem járhatnak be – jelentette be Orbán Viktor. Közölte:...
A koronavírus-járvány nemcsak veszély, hanem óriási nyilvánosság is – fénycsóva, amely képes megvilágítani a csillogásra vágyó politikusokat....
A küzdelem, amelyben Balsai István oly állhatatosan harcolt, győzelemre áll. Közéleti munkássága hozzájárulás volt egy szabad és...
A kormánypártok és az ellenzéki pártok ugyanazon az állásponton vannak, miszerint hétfőtől a koronavírus-járvány miatt be kellene...
Mégsem az ellenzéki sajtó által megorrontott újabb titokzatos összeesküvés eredménye a Honvédkórház sürgősségi osztályánál felállított sátor, hanem...
Az ismert ellenzéki megmondóembernek és provokátornak nem számít, hogy a WHO a koronavírus okozta járványt világjárvánnyá minősítette,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS