Egyelőre az általa vezetett Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok most született csikóval foglalkozik Lázár János – legalábbis ezt állította...
„A győztesek viccet mesélnek, a vesztesek pedig sajtótájékoztatót tartanak. Ez talán még vasárnap este így is volt,...
A Ki ette meg a misszionáriust? legújabb adásából kiderült, hogy a Védett Társadalom Alapítvány Budapest Bizottsága javasolja,...
Győztünk. Egyedül csak egy hiányzott abból a beszédből, amit miniszterelnök úr tartott a Bálna előtti szabadtéri színpadon....
Toroczkai László szerint a Jobbik végleg feladta önmagát és a baloldali süllyesztőben teljesen elveszett. A Mi Hazánk...
Hogyan alakul a tanárok bérének rendezése? Mi lesz a Paks–2 beruházással? Marad-e a rezsicsökkentés? Hogyan lehet megvédeni...
Harmincnyolc szavazattal nyert vasárnap Szatmáry Kristóf, a Fidesz jelöltje a XVI. kerületben baloldali ellenfele ellen, azonban a...
Végre tudomásul kellene vennie a magyar internacionalista, posztkommunista baloldalnak, hogy hazaárulással utoljára 2006-ban lehetett választást nyerni, akkor...
A jobboldali szavazók közül is sokan elkezdték sajnálni Márki-Zay Pétert, miután súlyos választási vereséget követően a pártszövetségesei...
A 2022. április 3-i országgyűlési választáson a százkilencvenkilencből százharmincöt mandátumot tudhat magáénak a Fidesz−KDNP pártszövetség, a szavazatok...
A Terror Háza Múzeumban tartott választásértékelő beszélgetést a XXI. Század Intézet, ahol közvélemény-kutatók vitatták meg az április...
Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter kijelentései bár nyilvánvalóan kellemetlenek, de egy természetes folyamat részei, hiszen egy vereség...
Rendhagyó adása volt ez a The Right Brothersnek. Ezúttal a jobboldali tahók csak a stúdióban voltak, egyébként...
Vádat emelt a Katzenbach-gyilkosság három érintettje (köztük az ismert zenész, Curtis testvére) ellen a Fővárosi Főügyészség –...
Már több mint egy napja tudjuk: nyert a nemzeti oldal. Nem is akárhogy – a Fidesz–KDNP pártszövetség...
Fleck Zoltánék úgy tervezték, hogy a választások után egy rövid időre, amíg leszámolnak mindenkivel, felfüggesztik a jogállamiságot....
Ellenzékiek számára ezekben a napokban zsigeri reakció a kormánypárti szavazók további ócsárolása, hülyézése, csalás kiáltása, diktatúrázás, az...
Az országgyűlési választáson ugyan – 2018-hoz hasonlóan – rekordközeli volt a részvétel, a jogosultak csaknem 70 százaléka...
A főbb nemzetközi lapok címoldalon írtak Orbán Viktor győzelméről, leginkább arra hegyezve ki a témát, hogy zsinórban...
A vártnál, az előrejelzettnél sokkal nagyobb győzelmet aratott a Fidesz a 2022-es országgyűlési választásokon. Majdnem olyan hatalmasat,...
A magyarság felemelte a fejét és egyértelmű döntést hozott az országgyűlési választásokon! Megkérdőjelezhetetlen részvételi arány mellett, minden...
Adolf Hitler is kétharmados választási győzelmet aratott volna – így kommentálta az ellenzéki összefogás magányában színpadra lépő...
Azért nyertünk, mert van egy közös szenvedélyünk, amit úgy hívnak: Magyarország – fogalmazott a Fidesz–KDNP eredményváró rendezvényén...
Az összefogott ellenzék rosszabbul szerepelt, mint négy éve, amikor külön indultak – mondta Nagy Attila Tibor a...
Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben...
A nap folyamán több kollégánk és informátorunk jelezte fővárosi és vidéki helyszínekről egyaránt, hogy szavazóköri delegáltak “befolyásolják”...
Orbán Viktor, Orbán Viktor, Orbán Viktor – változatlanul ez Márki-Zay Péter esszenciális mondanivalója a választók számára. A...
Igazán pártatlan és független választási megfigyelők érkeztek hazánkba, hogy „felügyeljék” az ellenzék által már előre elcsaltnak ítélt...
Ahogy azzal már több cikkben is foglalkoztunk (itt és itt), a magyarországi baloldal kéri, a kolbászból font...
“Megszületett a kormányzóképes, demokratikus többség Magyarországon, ha mindannyian elmennek szavazni, holnaptól már kormányváltásról fogunk beszélni” – mondta...
A magyar baloldal választási csalásáról, illegális adatlopásáról forgatott a héten A Riporter, Bohár Dániel és Szarvas Szilveszter...
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője reggel fél tízkor ment ma szavazni a nyolcadik kerületi Mándy Iván Szakképző és...
Az ellenzék nem önálló és nem kormányzóképes, hiszen maga Márki-Zay Péter is folyton árulókról beszél a saját...
Az igazságügyi miniszter vasárnap reggel nyolc után nem sokkal adta le szavazatát a Hegyvidéki Mesevár Óvodában. A...
A háború és a béke a választás tétje – mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak vasárnap reggel, miután...
Joe Biden amerikai elnök beszédet tartott Varsóban, és párhuzamot vont az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc, valamint...
Az Ügy szombati adásából sok, különösen megdöbbentő adattal és információval bizonyítjuk: a liberálisok hazugságspirálja miatt zúdul hazánkra...
Vérszegény és híg kampányzáróval fejezte be ezer év magyar történelmének legkínosabb menetelését Márki-Zay Péter és csapata. Az...
Olvasónktól kaptunk felvételt arról, hogy Rig Lajos molinóját a szigligeti műemlék várfalra aggatták. A szabálytalanul kihelyezett politikai...
Fenntarthatóság és zöld jövő – a baloldali összefogás fontos üzenetei közé tartoznak ezek a hívószavak. Az a...
A PestiSrácok.hu riportsorozatban mutatja be Gyurcsány egyik kedvence, Czeglédy Csaba bűnözői életútját. Előző riportunkban azt a 2003-as...
Legyen végre vége címmel tart tüntetést a folyamatosan balhékat provokáló, és abban lubickoló Juhász Péter, aki a...
Orbán Viktor a kormánypártok kampányzáró eseményén úgy fogalmazott, “egy ilyen nehéz helyzetben, amikor mögöttünk van egy világjárvány,...
Nyíltan hazudik a baloldal, annyira elkeseredett kampányt folytatnak, hogy már egyértelmű hazugságokkal próbálják befolyásolni a választást. Ennek...
Már csak egyet kell aludni és itt van április 3-a, nyakunkon az országgyűlési választások, ahol két nagyon...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS