13. havi nyugdíj
Fidesz: annyira álságos, amit Gyurcsányék művelnek
Dobrev Klára sajtótájékoztatón közölte, hogy pártja internetes konzultációt indít a nyugdíjasok helyzetéről. Annyira álságos, amit Gyurcsányék művelnek – így kommentálta a kormánypárt Gyurcsányné bejelentését.Emlékeztető: így vették el Gyurcsányék a tizenharmadik havi nyugdíjat
Régi baloldali tempó a saját aljasságaik másokra kenése. Gyurcsány Ferenc és a köré tömörülő ellenzéki blokk folyamatosan a nyugdíjasok helyzetének nehezítésével vádolja a Fideszt, azonban azt rendre elfelejtik közölni: éppen ők voltak azok, akik megvonták a tizenharmadik havi nyugdíjat. Nacsa Lőrinc most Facebook-bejegyzésében emlékeztett azok névsorára, akik 2009-ben megszavazták ezt a döntést.Fidesz: a baloldal a nyugdíjasokkal fizettette meg a válság árát
A baloldal a nyugdíjasokkal fizettette meg a válság árát – jelentette ki a Fidesz-frakció szóvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott videonyilatkozatában.Idén háromféle nyugdíjemelés lesz – február 12-től egy heti plusz nyugdíj érkezik
A nyugdíjasok iránti elismerés kifejezéseként a kormány tavaly döntött a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítéséről. 2021-ben egy átlagos összegű (150.600 forintos) nyugdíjban részesülő átlagosan 37 650 forintot kap 13. havi nyugdíj címén februárban a havi nyugdíján felül. A lépés eredményeként az öregségi nyugdíjasok mellett az árvaellátásban, az özvegyi nyugdíjban, valamint a nyugdíjszerű ellátásban részesülők, összesen 2,56 millió ember kapja meg idén az egy heti plusz juttatást, összesen 77 milliárd forint értékben. Aki a bankszámlájára kapja az ellátást, az ehhez már február 12-én hozzájut, postai kézbesítés esetén pedig a februári ellátással együtt, február 12-től kézbesítik a postások a járandóságot.Orbán: a gazdaságvédelmi intézkedések meghozzák a kívánt eredményeket
A kormány gazdaságvédelmi intézkedései már a teljes társadalomra kiterjednek. Plusz juttatásokat kapnak a cégek, a családosok, és az idősek is a tizenharmadik havi nyugdíj helyreállításával. Pénteki szokásos rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök azt is bejelentette, hogy a huszonöt év alatti munkavállalók egy része teljes adómentességet fog kapni, így már a fiatalok is kézzelfogható segítséget kapnak.Novák Katalin: januárban megkezdi a kormány a tizenharmadik havi nyugdíj fokozatos visszaépítését (Videó)
Megkezdi a kormány a tizenharmadik havi nyugdíj fokozatos visszaépítését: 2021 januárjában plusz egyheti, 2022-ben további egyheti, 2023-ban ismét további egyheti, 2024-ben pedig már plusz egy teljes havi nyugdíjat kapnak majd a nyugdíjban és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton, a Facebook-oldalán.Dömötör Csaba: Az emberéleteket és a munkahelyeket is meg kell védeni (Videó)
A 2021-es év jelentős részét a koronavírus-járvány elleni küzdelem teszi majd ki, az emberéleteket és a munkahelyeket is meg kell védeni – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtöki videóüzenetében összefoglalva az év elején életbe lépő legfontosabb változásokat. Dömötör Csaba kiemelte: 2021-től jelentősen bővülnek a család- és otthonteremtési támogatások. Öt százalékra csökken a lakásépítés áfája, valamint elindul a lakásfelújítási program, amelynek az a lényege, hogy az állam átvállalja a lakásfelújítási kiadások felét, legfeljebb hárommillió forintig.Novák Katalin: decemberben korábban érkezik a nyugdíj
Decemberben korábban, jövő szombat előtt érkeznek az érintettekhez a nyugdíjszerű ellátások és a nyugdíj – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön.A DK legújabb felfedezése: segíteni kell a nyugdíjasokat
Hétfőn ismét brillírozott Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció. Országgyűlési képviselőjük, Varga Zoltán online sajtótájékoztatót tartott, amelyen azonnali pénzügyi segítséget sürgetett a nyugdíjasok számára. Az időzítés tökéletesre sikeredett, ugyanis pontosan azután tették közzé a videót, hogy Orbán Viktor Facebook-oldalán ismertette az időseket segítő vásárlási idősáv bevezetéséről szóló határozatot.Ajánljuk még

















