1848-49-es forradalom és szabadságharc
Fotókon a nemzeti ünnep (Galéria)
A PestiSrácok.hu fotósa, Hatlaczki Balázs bejárta az ünneplő Budapestet, ott volt az ellenzéki rendezvényeken és a hivatalos eseményeken is. Volt "Szabadságmenet", Klára és Ferenc egy szinpadon, és diáktüntetés is, az ADOM Diákmozgalom, a Pedagógusok Szakszervezete, a Civil bázis, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és az Egységes Diákfront szervezésében.Így ünnepelt Magyarország Kiskőrösön (PS-videó!)
Az idei évben rendhagyó módon Orbán Viktor miniszterelnök nem Budapesten, hanem Kiskőrösön ünnepelte március 15-t. A hideg időjárás ellenére is a több ezres tömegbe az ország minden tájáról érkeztek emberek, még Erdélyből is voltak ünneplők. Stábunk is részt vett a megemlékezésen, ahol lehetőségünk adódott Salacz László országgyűlési képviselővel is interjút készíteni. Portálunknak elmondta, hogy “Rengeteg párhuzamot lehet felfedezni a két időszak között (1848 és 2023), hiszen mit kívántak a magyarok 1848/49-ben? Békét, szabadságot és függetlenséget. Jelen pillanatban is ezt kívánja a magyar nemzet, azt hogy a katonáinkat ne vigyék idegen földre, idegen hatalmak ne kényszerítsék be Magyarországot egy idegen háborúba, és a magyar katonák csak a magyar honvédelmet szolgálják.”GEOrgPOLITIKA – Emlékezzünk az 1848-as és a mai hősökre!
A katonákra, a világ összes országában, mint bátor hazafiakra és mint hősökre tekintenek. High-tech hadsereg, drónok, lézervezérlésű bombák... mára megszokott szavak lettek mindenki számára. Ám képzeljük magunkat bele a Habsburgok ellen lázadó 1848-as fiatalok, mint Petőfi Sándor helyébe. Kardal és szuronnyal ember-ember ellen küzdeni gyalogosan vagy lóhátról. Belerohanni az osztrák ágyútűzbe, hogy elfoglald az ellenség állásait Pákozdnál vagy Segesvárnál. Petőfi mindössze 26 éves volt, amikor hősi halált halt. Mindenki szálljon kicsit magába és gondolkodjon, hogy lenne-e bátorsága mindehhez. A Jóisten szereti ezt a Nemzetet, hogy ilyen Hősöket adott nekünk, becsüljük meg nagyon emléküket és legyünk büszkék magyarságunkra, mert az egyik legnagyszerűbb nép vagyunk a világban.175 évvel ezelőtt borult idő volt Budán, és esett az eső
1848 márciusának idusa a hónap legcsapadékosabb napja volt: Budán egész nap borult volt az idő, és kitartóan, többnyire gyenge, időszakosan mérsékelt intenzitással eshetett az eső - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából közölt visszatekintésében.Magyarország történelme a szabadságharcok története - II. rész
Az 1848-49-es forradalmat- és szabadságharcot a rendszerváltásig, 1990-ig csak akkor tudtuk szabadon, méltó módon megünnepelni, amikor Magyarország szabad volt, nem megszálló csapatok nyomták el a magyarok szabadság vágyát, függetlenség iránti akarását. Hiszen ez a forradalom éppen azt fogalmazta meg, amiért több mint ezer éve küzd a magyarság: a szuverenitást, a jogegyenlőséget, a haza, a nemzet, az országa iránti tiszteletet, szeretetet, a hagyományokhoz, a magyar nyelv iránti hűséget, ami mindig is magyarrá tette a magyart. Mennyi hazugságot hordoztak össze marxista történetíróink. Azt állították, hogy a korabeli társadalomban nem létezett hazaszeretet, mert a magyar jobbágynak és a magyar nemeseknek nem volt közös ügye.Fáklyás felvonulással emlékezett a '48-as hősökre a Fidelitas (Galéria)
Fáklyás megemlékezéssel rótták le kegyeletüket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt a Fidelitas tagjai.Magyarország történelme a szabadságharcok története - I. rész
Az 1848-49-es forradalmat - és szabadságharcot a rendszerváltásig, 1990-ig csak akkor tudtuk szabadon, méltó módon megünnepelni, amikor Magyarország szabad volt, nem megszálló csapatok nyomták el a magyarok szabadságvágyát, függetlenség iránti akarását. Hiszen ez a forradalom éppen azt fogalmazta meg, amiért több mint ezer éve küzd a magyarság: a szuverenitást, a jogegyenlőséget, a haza, a nemzet, az ország iránti tiszteletet, szeretetet, a hagyományokhoz, a magyar nyelvhez való hűséget, ami mindig is magyarrá tette a magyart. Ez a küzdelem határozta meg a török birodalom, a Habsburgok elleni függetlenségi harcainkat, később a szovjet megszállás elleni, világraszóló felkelésünket.Ajánljuk még

















