2006 őszi rendőrterror
Gyurcsány és Gergényi szabadlábon – egy 2006 őszi tüntető viszont börtönbehívót kapott
Hihetetlen, mégis igaz: tizenhárom évvel a 2006 őszi rendőrterror után börtönbe kell vonulnia egy tüntetőnek, aki nem támadt rendőrökre, nem bántott senkit, mindössze megrongálta a tévészékház egyik – már amúgy is megrongált – ajtaját. Emiatt most egy év nyolc hónapra (!) kell rácsok mögé vonulnia – ennyit olykor gyilkossági kísérletért, rablásért szoktak kiszabni. A hajmeresztő ítéletet az a Szabó Noémi hozta, aki ma már a Bárándy és Társai Ügyvédi Iroda partnerügyvédje. Eközben a szemkilövetésekre parancsot adó politikai és rendőri vezetők mindent megúsztak, röhögnek a markukba.Morvai: Közpénzlopás ellen, a demokráciáért DK-s és MSZP-s zászlók alatt masírozni? Tragikomikus! (VIDEÓ)
Morvai Krisztina szombati közleményében úgy fogalmaz, „nem tudom, sírjak vagy nevessek, amikor emberek MSZP- és DK-zászlók alatt tüntetgetnek - állítólag a közpénzlopás ellen és a demokráciáért”. Mint hozzátette, e két párt még egységes volt 2006 őszén, amikor demokrácia-felfogásukat mindenki megismerhette. A független EP-képviselő hangsúlyozta, fontos lenne, hogy a mai fiatalok megtudják, milyen gyalázatos tetteket követtek el Magyarország ellen azok, akiknek a zászlói alatt tüntetnek, majd kiemelte, az Echo TV Informátor című műsorában többek között erről is nyilatkozott.A Kúria Baka-tanácsa megtagadta a jóvátételt a 2006 őszi rendőrterror egyik ikonikus áldozatától
A Kúria a napokban elutasította a 2006-os őszi rendőrterror egyik meghurcolt áldozata, Dukán Dániel kárigényét. A testület a felülvizsgálati ítéletében annak dacára döntött így, hogy a férfi törvénytelen elítélését 2013-ban semmissé nyilvánították, a 2006 őszi elítélések semmisségéről szóló törvény pedig jóvátételt ír elő a rendőrségi kényszerintézkedéseknél is – tudatta Gaudi-Nagy Tamás, az áldozat jogi képviselője.Nagy Ervin: Meséljétek el gyermekeiteknek, miért nem lehet együtt tüntetni Gyurcsány Ferenccel!
Nagy ma a felnőtté váló gyermekek szüleinek felelőssége. És biztos vagyok benne, hogy elviselhetetlen kősziklaként fogja nyomni vállukat, ha nem mesélnek nekik arról, hogy mi történt 2006 őszén. Ha nem mondják el, hogy milyen volt az élet a Gyurcsány- és végül a Bajnai-kormány idején. Mert ők nem emlékezhetnek, nem tudhatják azt, hisz még csak kisgyermekek voltak. Ma viszont már nagykorú szavazók, így el kell nekik mondani azt is, hogy mehetünk ugyan tüntetni a kormány ellenében, de nem állhatunk Gyurcsány Ferenc mellett a tömegben egy percig sem. (PolgárPortál-publicisztika)Tóta W. Árpád: „Aki itt felborogatja a kukát, az nem forradalmár, hanem bűnöző, huligán, söpredék”
Szombaton lezajlott az ellenzéki aktivisták, politikusok és szimpatizánsok terápiás tüntetése, amellyel sikerült bebizonyítaniuk, hogy összesen akár százezren is vannak, pedig a választáson még kétmillió fölöttinek tűnt ez a szám. Miután nem az nyert, akit ők szerettek volna, pontosabban az nyert, akit ők nagyon nem szerettek volna, új választás kiírását követelték. A haladó sajtó természetesen nem bírálta a meglehetősen infantilis „addig játszunk, amíg én nem nyerek” hozzáállást, hanem teljes odaadással a tüntetés mellé állt, toborozta az embereket, és írta a dicsőítő cikkeket, hogy reményt csempésszen a reménytelenségbe. Így tett a Magyarországot hosszú ideje köpőcsészének használó Tóta W. Árpád is, pedig 2005-ben még egészen másként gondolkodott az ilyen utcai megmozdulásokról…Morvai Krisztina: Mélyen megdöbbent, hogy a Jobbik látványosan közeledik a szemkilövető pártokhoz
Reggeltől estig azt halljuk, hogy rettegnünk kell Orbán Viktortól és attól, mi lesz, ha hatalomban marad a Fidesz. Példa nélküli jogtiprásnak állítja be az ellenzéki sajtó és "értelmiség", hogy a tüntetésekkel összefüggésben ötvenezer forintos pénzbírsággal sújtottak diákokat. Nos, nézzük és hallgassuk meg az érintettektől, hogyan bántak a mostani "rettegtetők" a diákokkal, a fiatalokkal és az idősebbekkel is az ő idejükben – írja szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében Morvai Krisztina. Az európai parlamenti képviselő egy videó-összeállítást is készített, amelyben a Civil Jogász Bizottság ülésén beszélnek a 2006-os rendőrterror elszenvedői.Ajánljuk még