2006 őszi rendőrterror
Gyurcsány és a szeretet – Bohár Dániel is reagált
„Finoman szólva is némi fenntartással kell azt kezelni, amikor Gyurcsány Ferenc szeretettel akar politizálni” – hangsúlyozta a PestiTV riportere az Instagramra feltöltött videójában. Bohár Dániel is felfigyelt Gyurcsány Ferenc újabb agymenésére. A DK elnöke a közösségi oldalán írt egy posztot, amely arról szólt, hogy a szeretet nyelvén kíván politizálni. Gyurcsánynak kitűnő az ütemérzéke, hiszen a szeretetpolitizálásról szóló elmélkedését szinte pont napra pontosan 14 évvel azt követően publikálta, hogy ártatlan embereket veretett szét, vele egyet nem értő fiatalok szemét lövette ki és emberek életét tette tönkre az öszödi beszéd után.Kisberk a Hobbistában: "Gyurcsány embervadászatot rendezett és még mindig nem rohad a börtönben"
A péntek esti Politikai Hobbista vendége volt Kisberk Szabolcs, aki 2006-ban testközelből tapasztalhatta meg, milyen a "gyurcsányi demokrácia" utcai megjelenése, vagyis a terror és az erőszak. A tényfeltáró újságíróként megismert Kisberk a műsorban úgy fogalmazott: a mai 16-17 éveseknek fogalmuk sincsen arról, hogy tizennégy évvel ezelőtt embereket lőttek Budapesten minden következmény nélkül. Szavai szerint "embervadászatot rendezett Gyurcsány, aki a mai napig nem rohad a börtönben, pedig ott lenne a helye". Kitért arra is, hogy a DK elnöke szelfizik, influenszerkedik az ifjabb korosztállyal, akiket láthatóan nem érdekel – vagy nem tudnak róla –, hogy milyen véres rendőrterror fűződik Gyurcsányék nevéhez.A gyurcsányi rendőrattak felelőse Gyurcsány
Tizennégy évvel ezelőtt, a Gyurcsány-kormány alatt alkalmaztak a rendszerváltás óta erőszakot egyedül a politikai ellenféllel szemben. Az akkori rendőri beavatkozást ma a magyarok negyven százaléka tartja jogszerűtlennek. A felelősök is egyértelműek: a válaszadók hatvanhárom százaléka szerint Gyurcsány Ferencnek távoznia kellene a közéletből, hatvankettő százaléka szerint viszont hazánk ma már büszke lehet rendőrségére.Megsebzett ünnep: saját rendőrfőnöke buktatja le a 2006-ról össze-vissza hazudozó Gyurcsányt (Polbeat-videó!)
Habár Gyurcsány Ferenc újabban a rendőrökre keni a 2006 őszi gyalázatot, éppen saját országos főkapitánya, Bene László árulta el, hogy ő adott utasítást az ártatlan emberek 14 évvel ezelőtti tömeges megveretésére és megfélemlítésére – derült ki Pesty László dokumentumfilmes elbeszéléséből a legutóbbi Plebejus Polbeatben, amit eredetileg így harangoztunk be: Dolgozik az "Új Múlt Kft."! - A 2006 őszi rendőrterror, a Gyurcsány-klikk titkosszolgálati machinációi, a polgárháborús hangulat szándékos felkorbácsolása, tömegek megfélemlítése, százak bebörtönzése és meghurcolása egészen új magyarázatot nyer mostanában a balos berkekben. Gyurcsány Ferenc egy minapi interjúban már odáig ment, hogy ő nem is tehet semmiről; mindaz a gyalázat, amit az utcán láthattunk, kizárólag a rendőrség bűne. Éppen ezért hívtuk meg Pesty László filmrendezőt, a rendszerváltás krónikását, a Fekete doboz alapítóját, aki 2006-ban sem hazudtolta meg önmagát: hideg fejjel, dokumentarista habitussal rögzítette a brutális eseményeket, felkereste az áldozatokat és szembesítette bűneikkel a felelősöket a Megsebzett ünnep című dokumentumfilmjében. Ő volt kedd este hét órakor Huth Gergely és Stefka István vendége a Plebejus Polbeatben, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben, ahol szokás szerint a vendégek is kérdezhetnek. A felvett műsort rendhagyó módon október 23-án adjuk közre a PestiSrácok.hu-n, majd vasárnap este 19.15-kor kerül először a PestiTV műsorára. Ha már Pesty velünk volt, megkérdezzük tőle azt is: mitől indultak be a katalánok, és reális-e az esély, hogy a nemzeti régiók önigazgatásáért kezdeményezett aláírásgyűjtés külföldön is sikeres lesz? A Megsebzett ünnep vasárnap 23.15-kor, a Berni követ után lesz látható a PestiTV műsorán.Ne nyavalyogj már, András! Embereld meg magad, az Ég szerelmére!
Fekete-Győr András (haverok között: Andrescu Negru-Ghior) képtelen férfiként viselkedni, bátran vállalni tettei következményeit. Sír, mint a fürdőben ősi mesterségét űző nőcske, s együttérzést kunyerál, amiért a „diktatúra” vádat emelt ellene a rendőrök megdobálásáért. Nézzük konkrét példákon keresztül, mi lett volna Fegyőr Andris sorsa, ha jelenlegi politikai szövetségese és lángosozós pajtása, a Tintás országlása idején játssza a romkocsma-forradalmárt!Kuncze szerint puszta véletlen lehetett a 2006 őszi szemkilövetés...
Léteznek cinikus emberek. Vannak még cinikusabbak. Aztán jönnek a legcinikusabbak. Egy külön szobában pedig ott van Kuncze Gábor, a velünk élő SZDSZ-es vérmedve, aki a politikai elfekvőből sem szűnt meg gyűlölni kedves mindnyájunkat, még ha kevesebb is a mikrofon körülötte. Hol az ÁVH-t mosdatja, hol Krisztuson és a keresztényeken gúnyolódik, hol ciánkapszulát ajánl elfogyasztásra. Most pedig visszatért kedvenc témájához, 2006 őszéhez, s a szemkilövetések témakörét taglalta a tőle megszokott érzékenységgel.Kedves fiatalok! Lázadni ér, de Gyurcsánnyal nyaralni már gáz! – Pesti Lányok vlog (videó!)
Gyurcsány, a „szemkilövető” ex-miniszterelnök most a fiatalokra szállt rá: legújabb akciójával közös táborozásra hívta a naív fiatalokat. Igen, azokat, akik Gyurcsány szerencséjére nem hallottak még sem a 2006-os eseményekről, sem pedig Ferencünk csúfos bukásáról. A Demokratikus Koalíció elnöke az új generációs szavazókat sajtos-tejfölös lángossal és laza tornacipőjével igyekszik megnyerni; mindez annak fényében, hogy milyen erőszakos a ballib propaganda, rendkívül veszélyes! A Pesti Lányok legújabb részében kibeszéljük, miért is gáz Fletóval szelfizni, miért van az, hogy ha a véleményed eltér a balliberális eszméktől, akkor verbális-megkövezés áldozata leszel. A vlogban szóba kerül még a Megafon nevű akció is, ami abban segít a jobboldaliaknak, hogy hallattatni tudják a hangjukat. Merjünk hangosak lenni, mert mi tudjuk, hogy úgyis nekünk van igazunk, bármit is írjon a 444 vagy az Index! A PestiSrácok.hu kibeszélő műsora, a Pesti Lányok vlog Tisóczki Flórával és Zelenka Dórival az elmúlt hét legfontosabb és legérdekesebb politikai eseményeivel jelentkezik. Nézze és ossza meg videót!A fiatalokra utazik Gyurcsány, akik a szemkilövetés után születtek
Chatbot, szelfi, Instagram, YouTube-csatorna – a Gyurcsány és Gyurcsányné Párt első embere mindent megtesz, hogy szavazókat halásszon abból a fiatal korosztályból, akik már nem ismerhették a bukott miniszterelnök igazi arcát és rendőrállami rendszerét. Az Origo cikke szerint Gyurcsány Ferenc újabb ötlete a DK politikai nyári egyeteme, ahol három napon keresztül moshatja a fiatalok agyát a szektapárt.A veszedelmes szociopata szerint a tüntetők tehetnek róla, hogy 2006 őszén kilőtték a szemüket
Aki már megnézte a Szemkilövető legújabb, 2006 őszét magyarázó videóját, talán megérti, miért kezdem azzal ezt az írást, amivel zárni kéne. Ez az alak egy lelkiismeret, lélek, jóérzés, becsület és emberség nélküli közveszélyes szociopata. Most sokadjára is meggyalázta azokat az embereket, és azoknak az elhunytaknak az emlékét, akiket az ő tudtával, jóváhagyásával 2006 őszén szétvertek, megvakítottak, megcsonkítottak. Méghozzá egyetlen célból: hogy az őszödi lebukás dacára hatalmon maradhasson. Nincsen olyan súlyos átok, amire nem szolgált rá ez az eszelős, hazug ember.Ajánljuk még