2018-as választás
Szél: Kormányváltást! Korszakváltást! Irányváltást! (Frissítve!)
A kormányváltást, a korszakváltást és az irányváltást tartotta Magyarország jövőbeli sikere zálogának az LMP miniszterelnök-jelöltje a párt szombati karácsonyi nagygyűlésén elmondott beszédében, és azt hangoztatta, mindezt jelenleg csak az LMP és szövetségese, az Új Kezdet testesíti meg. Ehhez képest jelzésértékű, hogy az LMP szombati rendezvényén a PestiSrácok.hu információi szerint a hatfős LMP-frakció két tagja, Ikotity István és Sallai R. Benedek sem vett részt. És Schiffer András korábbi társelnök is távol maradt. Forrásaink szerint ez is mutatja, hogy egyre komolyabb konfliktusok feszítik a zöldpártot.Már jótékonykodni is együtt jár Kunhalmi és Karácsony
Van értelme a szolidaritásnak, az együttműködésnek és az emberiességnek - hangoztatta Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke a Karácsony Gergellyel, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltjével együtt tartott szombati pécsi sajtótájékoztatón. Karácsony Gergely úgy vélekedett, hogy az elmúlt hét évben a magyar társadalom Európa egyik legigazságtalanabb társadalmává vált.Hollik Istvánt indítják a Belvárosban, Rogán Antal körzetében
Hollik István indul a belvárosban a kormánypártok színeiben Rogán Antal jelenlegi körzetében – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes. A KDNP szombati választmányi ülésén méltatta a KDNP politikusoknak a családi adózás és az oktatás terén elért eredményeit.Kövér László: Európa sorsa dőlhet el a magyarországi választáson
A jövő tavaszi magyarországi választáson Európa sorsa is eldőlhet - hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országos választmányának ülésén szombaton, Budapesten. Mint megjegyezte, „hogy mi a fészkes fenének áldoztuk fel magunkat, azt nem egészen értem, nyugodtan átengedhettük volna Bécsig a törököket, úgy sem lennénk rosszabb helyzetben”. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ugyanitt arról beszélt, az egyház-, család- és nemzetellenesség tudatosan rombolja a keresztény értékeket. A jakobinus, kommunista, liberális és '68-as ideológiákat mind a szabadkőműves hagyományokra vezette vissza, elítélve a kereszténység relativizálását.Itt az LMP 2018-as favoritjainak listája
Nyilvánosságra hozta az Origo az LMP 2018-as országgyűlési választási listáját vezető tíz jelölt névsorát, az ellenzéki párt a szombaton Kecskeméten megrendezett kétnapos kongresszusának végén jelenti majd be hivatalosan a harminc aspiránst. Az ellenzéki párt első két favoritja a nemzeti konzultáció eredményeit a napokban nyilvánosan megkérdőjelező Szél Bernadett és Hadházy Ákos.Heller Ágnes lassan az ördöggel is lepaktálna a Fidesz ellen
Öngyilkosság, ha nem fog össze az ellenzék - nyilatkozta Heller Ágnes kommunista filozófus a HírTV-ben. Mint fogalmazott, tragédia lenne, ha a Fidesz még négy évig vezetné az országot, ezért a Jobbikkal is össze kell fogni.Gyurcsány nem akar kormányfő lenni, ha győznek is
Ha pártja kormányra kerülne a jövő évi választások után, Gyurcsány Ferenc akkor is egyszerű frakciótag lenne, ellenzékben pedig frakcióvezető. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Népszava szerdai számában megjelent interjúban beszélt erről. Hangsúlyozta, hogy meglátása szerint a Demokratikus Koalíciónak növekvő politikai befolyása van.Kész a Fidesz 2018-as választási listája – 15 korábbi jelöltet lecserél a kormánypárt
Lényegében elkészült a Fidesz-KDNP egyéni képviselőjelöltjeinek listája a jövő évi választásra, amit napokon belül jóváhagyhat a Kövér László vezette országos választmány – írta a 168 Óra. A lap szerint a fideszes jelöltek többsége szisztematikusan építi magát választókerületében, így a kormánypártok már most beláthatatlan előnyre tettek szert a kampányban.Magyar: mindegy, hogy „kicsit náci vagy nagyon náci” a Jobbik
Mindegy, hogy „kicsit náci vagy nagyon náci”, a Jobbikkal a hatalom megszerzése érdekében együtt kell működni – adta ki az ukázt Magyar György a napokban - írja a Magyar Idők. A portál emlékeztet: az ügyvéd korábban Vona Gábor pártjának betiltását is megfontolandónak tartotta. De nem ő az egyetlen balliberális megmondóember, aki kész lenne taktikai szövetséget kötni az eddig nácinak, fasisztának bélyegzett párttal.Ajánljuk még