2018-as választás
Itt más senki nem akar győzni? - Vádirattal felérő szembesítés az ATV-n
Vádirattal felérő látleletet készített az ellenzék harci kedvéről és helytállásáról Zöldi László, az ATV.hu munkatársa. Az idézetgyűjteményből kiderül, hogy a balliberális mogulok és megmondóemberek 2017-ben nem küzdöttek kellő erőbedobással a változásért: mintha elkényelmesedve máris bedobták volna a törölközőt. Hogyan lesz így rezsimváltás? Na de másoljuk is ide a DK- és MSZP-rajongók szívébe markoló szembesítést, hogyan is váltak a baloldal szeme fényei a narancsdiktatúra békaembereivé és szekértolóivá? (Ahogy látjuk, a felsorolás egyfajta toplista is, ezért sorszámoztuk a haladás hátába kést döfő arcátlanokat!)Putyin kihívója még nem adta fel
Megfellebbezte szerdán Alekszej Navalnij az orosz legfelsőbb bíróság múlt heti határozatát, amelynek értelmében a testület helybenhagyta a Központi Választási Bizottságnak (CIK) azt a döntését, hogy az ellenzéki politikus nem indulhat a március 18-ra kitűzött oroszországi elnökválasztáson - tájékoztatta a TASZSZ orosz hírügynökséget Ivan Zsdanov, Navalnij szóvivője.Szél: A kormány a fejemben már áll
A kormány a fejemben már áll, teljesen úgy élem az életemet, hogy 2018 májusától én ezt az országot át szeretném venni. Az LMP-vel és az Új Kezdettel. Ezt csak így érdemes csinálni – nyilatkozta az ATV-nek Szél Bernadett. Az LMP miniszterelnök-jelöltje az ÁSZ büntetésre utalva hozzátette, szerint nincs demokrácia az országba, és Orbán Viktor nem érti a 21. századot.Soltész Miklós: Megtartani Magyarországot magyarnak
„Határozottan elutasítunk mindenféle szélsőséget, a no-go zónákat, a párhuzamos társadalmak kiépülését, tehát mindazt, ami a nyugati multikulturális társadalmakat jellemzi. És elutasítjuk azt is, ha mindezt bárki ránk akarja kényszeríteni” – jelentette ki Soltész Miklós a Magyar Időknek. Az államtitkár hozzátette, a legfontosabb feladat megtartani Magyarországot magyarnak, a nemzetiségi és vallási sokszínűséggel együtt.A DK tovább folytatja kampányát a határontúliak szavazati joga ellen
A DK folytatja az aláírásgyűjtést azért, hogy ne szavazhasson, aki soha nem élt itt – írja közleményében a Demokratikus Koalíció. Gyurcsány Ferenc pártja azt ígéri, a Fidesznek a kormányváltás után minden egyes forinttal el kell majd számolnia, amit határon túli szavazatvásárlásra költött a magyar adófizetők pénzéből.A baloldalon már készülődnek a magyar családokat büntető politikusok
A Fidesz szerint amennyiben az ellenzéken múlna, a családok jövőre sem tudnának előrelépni. A baloldalon ráadásul ugyanazok készülődnek, akik kormányzásuk alatt sorozatos megszorításokkal sújtották a magyar családokat - tette hozzá a Fidesz-frakció szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján. Halász János megjegyezte, ezek a politikusok „büntették" meg a kisgyermekes anyákat azzal, hogy választaniuk kellett a munka és gyermekük között, miközben bölcsődei férőhelyek ezrei szűntek meg.Rendzavarásra, agitációra, a választás befolyásolására uszít a TASZ legújabb honlapján
A Soros-hálózat támogatását élvező Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet „VálaszTasz” című portálján harca szólítja fel a civil aktivistákat, és többek közt azt javasolja, hogy a civilek zavarják meg a Fidesz és a KDNP választási gyűléseit – írja a MagyarIdők.hu. A portál hozzáteszi, a TASZ szerint nem adottak a szabad és tisztességes választások feltételei. A Soros-szervezet kész praktikus tanácsokkal és jogi segítségnyújtással szolgálni a végső harchoz.Magyar vagyok, tehát európai
Martin Schulz és baloldali politikustársai azt gondolják, hogy Európából, európai egyesült államokat kell létrehozni, akinek pedig ez nem tetszik, az kimarad, ez volt az ultimátum – mondta Lázár János az Echo TV-ben. A kancelláriaminiszter hozzátett, ez a baloldali elképzelés, de mi a De Gaulle-i elképzelést valljuk, aki azt mondta, francia vagyok, tehát európai.Tömörülnek - Választási szövetséget kötöttek a Liberálisok Bokros pártjával
Választási szövetség létrehozásának szándékáról írt alá nyilatkozatot a Modern Magyarország Mozgalom, a Színes Magyarország Párt, a Magyar Liberális Párt, a Szabad Választók Pártja és a Demokraták Pártja – írják a Liberálsok közleményükben. Mint fogalmaznak, nyilatkozatot aláíró pártok nem fogják engedni, hogy bármilyen párt, személy, vagy csoport - demokráciát színlelve - diktatórikus rendszert vagy diktatúrát alakítson ki Magyarországon.Ajánljuk még