2018-as választások
Karácsony: „A Jobbik Simicska Lajos lopott pénzén azzal kampányol, hogy ő egy antirasszista párt"
Karácsony Gergely a Magyar Narancsnak adott interjújában arról beszélt, hogy a Jobbikban továbbra is jelen vannak a párt gerincét jelentő neonácik, hungaristák, csak most, adott helyzetben, a jelenlegi politikai utóvédharcokban nem villanthatják fel a nyilaskeresztes karszalagokat, mert a kampány végjátékának idejére Vona a sarokba állította őket. Az utódpárt miniszterelnök-jelöltje még mindig bízik a pesti utcában (bár a párt ünnepi produkciója, az ott megjelenő teljes DK-szavazóbázis jelentősen alulmúlta a mentálhigiénés szolgálatot teljesítő Kétfarkú Kutya Párt „Békemenetét” is), abban, hogy a tömeges népharag, az elégedetlenek, az elnyomottak százezreinek üvöltése végül bedönti Babilon falait. Majd egy hosszú és fáradságos elszámoltatás, tisztogatást követően Orbán Viktor rendszere, a NER totálisan megsemmisül, kiszakad a néplélekből és talán, valahogy mégis visszatalálhatunk az ígéret földjére, a Kádár-rendszer szociális demagógiájának éterien súlytalan apaölébe. Ők újra megpróbálnák. Az átlagszavazó számára tanulság rövid: „ezek ugyanazok”.