2019-es ep-választás
Európában megváltozhatnak az erőviszonyok, most lecserélhetjük a bevándorláspárti politikusokat - PS-interjú Hidvéghi Balázzsal
A Fidesz-KDNP számára a magyar érdekek képviselete, az európai kultúra és értékek megőrzése a legfontosabb, a választás tétje pedig óriási. A hazai ellenzéki pártok bebizonyították, hogy a brüsszeli érdekeket képviselik Magyarországon ahelyett, hogy a magyar érdekekért állnának ki Brüsszelben – mondta Hidvéghi Balázs. A Fidesz kommunikációs igazgatója a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, hogy újra lehet-e gondolni az Európa Unió jövőjét.Gyurcsányék szövetségeseket gyűjtenek Európában Orbán Viktor ellen (PS-videó!)
Pénteken késő délután tartotta kampányzáró rendezvényét a Széchenyi téren mintegy 250 nyugdíjas előtt a Demokratikus Koalíció (DK). Beszédében Gyurcsány bevezetett minket az Európai Parlament színfalai mögé, és azt állította: Orbán mellől arrébb húzzák a széket a közelében ülő politikusok, nehogy mellette kelljen helyet foglalniuk. Ezzel szemben szerinte a baloldali erőket, de főleg a DK-t imádják Brüsszelben. Persze, hiszen értelmes ember nem utálja ki a balekot, akit eszközként használhat tervei megvalósításához. Emellett a bukott miniszterelnök - akit rendkívül szerényen a "Magyar Köztársaság miniszterelnöke" titulussal konferáltak fel - köztörvényes bűnözők bandájának nevezte a Fideszt, miközben Czeglédy Csaba ügyéről mélyen hallgatott. Nem az övé volt az egyetlen performansz a rendezvényen: ott volt még az Európai Egyesült Államok leendő cárnője, Dobrev Klára is, aki elmondta híveinek, hogy mindenre az Európai Egyesült Államok a megoldás. A szépen szólva demagóg, kevésbé szépen mondva pedig parasztvakító lózungjának a lényege, hogy az EU - vagy USE, vagy hívják akárhogy is - mindenkinek kifizet mindent, nem kell dolgozni, nem lesznek betegségek és szomorúság, ha Gyurcsányné szépen kéri. A párt listavezetője azt is mondta, hogy ő vissza akarja szerezni a hatalmat. A rendezvényen szót kapott két DK-s, akiket talán maguk a pártszimpatizánsok se ismernek, névszerint Molnár Csaba, a párt alelnöke és Rónai Sándor. Nézzék meg videónkat!Rendkívüli nyitvatartás a kormányablakokban és okmányirodákban a hétvégén
Tekintettel az európai parlamenti (EP-) választásra, rendkívüli nyitvatartás van a hétvégén a kormányablakokban, okmányirodákban, hogy a lejárt személyi okmányok helyett újakat igényelhessenek a választópolgárok.Brüsszel már nem a belgáké
A többnyire bevándorlók lakta negyedekben már szinte minden párt listáját migráns hátterű jelöltek dominálják, de a legtöbb egyéb kerületben is bőséggel szerepelnek a migránsok a pártlistákon. Van olyan lista, amelyen már csak egyetlen őshonos belga szerepel, a többiek mindannyian migránsok vagy migrációs hátterűek. Belgiumban tehát már fel is borult az az őshonos lakosság és a bevándorlók közötti politikai egyensúly. Belgiumban egyébként most vasárnap regionális választásokat (Brüsszelben, Flandriában, Vallóniában és a német közösségben) is tartanak az EP- és a belga parlamenti választások mellett - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.A Bundestag elnöke a migránskvótáról: Fordítva ülünk a lovon
Meg kell érteni a kelet-európai országok fenntartásait és nem szabad erőltetni a menedékkérők tagállamok közötti szétosztását az Európai Unióban (EU) - fejtette ki a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke egy pénteki interjúban.Fidesz: Aki nem akarja fizetni a migránskvóták árát, szavazzon a Fidesz-KDNP-re
Aki nem akarja fizetni a migránskvóták árát, vasárnap menjen el szavazni, és voksát adja a Fidesz-KDNP-re - mondta Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten.A józan ész Európájáért buzdít szavazásra az Alapjogokért Központ (Videó)
Rövid videóban üzen a választóknak és buzdít szavazásra az Alapjogokért Központ. Azt hangsúlyozzák, hogy a nemzeti identitás, szuverenitás és a keresztény hagyományokon nyugvó Európa a "józan ész Európája". Ők erre adják voksukat.Gulyás Gergely: Identitásunk nem válhat a bevándorlás áldozatává
Erős Európát csak olyan erős nemzetek alkothatnak, amelyek nem nyugszanak bele, hogy identitásuk a bevándorlás áldozatává váljon - mondta Gulyás Gergely a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban.Dobrev Klára mindent tud a diktátorokról és a diktatúrákról
Véletlenül úgy alakult, hogy az EP-választások előtti (egyik) utolsó interjút Dobrev Klárával, a DK listavezetőjével közölte a függetlenobjektív újságírás magyar zászlóshajója, az Index. Csak hogy a választókat egyáltalán ne befolyásolják, főcímben hozták le, hogy Gyurcsányné szerint Orbán Viktor olyan, mint Kim Dzsong Un. Bár a valódi diktatúra kis túlzással a vérében van az Európai Egyesült Államok magyarországi prófétájának, mégsem tud különbséget tenni a saját politikai sikertelenségéből következő mellőzöttsége és aközött, hogy valaki kiirtja hazájában a komplett ellenzéket (meg a támogatókat is).Ajánljuk még