2019-es önkormányzati választás
Tarlós: Semmiben nem értek egyet Gyurcsánnyal, csak abban, hogy Karácsony nem alkalmas (PS-VIDEÓ)
Karácsony Gergely magát zöld politikusnak beállítva azzal kampányol, hogy miért nincs a fővárosnak klímastratégiája. Úgy tűnik, a balliberális holdudvarból senki nem szólt neki, hogy a főváros közgyűlése már másfél évvel ezelőtt jóváhagyta a 170 oldalas budapesti klímastratégiát – mondta el Tarlós István a Karc FM Paláver hallgatóinak szervezésében létrejött találkozón, ahol Gajdics Ottó, a Karc FM főszerkesztője és Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője kérdezte a főpolgármestert. Tarlós hozzátette: ebből is lemérhető, hogy Karácsony Gergelynek valójában mennyire fontos a környezet védelme, hiszen meg sem jelent ezen a szavazáson sem. Arról is beszélt, hogy a főváros utóbbi tíz éves fejlődését ismerték el Brüsszelből, amikor idén Európa legjobb turisztikai úticéljának nyilvánították Budapestet, nemrégiben pedig az Economist minősítette Kelet-Európa legélhetőbb városának a magyar fővárost úgy, hogy a városok élhetőségi listáján is húsz helyet lépett előre 2010 óta. Mint a főpolgármester megjegyezte: "erre hajtogatja Karácsony Gergely ábrándos mosollyal, hogy tönkretettük a várost. Úgy látszik, a fél világ szembemegy a szegény Karácsonnyal az autópályán." Tordai Bence balliberális provokátor kapcsán elmondta: tudatos célja volt annak, hogy a hangosbeszélővel belefagyasztotta a szót. Mint fogalmazott, egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt, hogy ez az ember egyszer legalább, de visszavonhatatlanul érezze meg: nem mindig mehet akadálytalanul végig azon a pofátlan úton, amit ő kitűzött magának. Az LMP-s politikusnő belátta: elkerülhetetlen az összefogás csődje
A kőbányai LMP is tisztában van azzal, hogy nem az összefogás hiánya tartja pozícióban a Fideszt, hanem a népakarat, ezt pedig egyik képviselőjelöltjük, Bakos Bernadett írásba is adta. A politikus a helyi alapszervezet Facebook-oldalán keveredett kommentháborúba több, vélhetően a párt ellenzéki összefogásból való kiugrása miatt csalódott választópolgárral, mikor egy kirohanásában a politikus arról írt, hogy a kormánykoalíciónak nem azért van kétharmada, mert az ellenzék nem fogott össze, hanem egyszerűen több szavazatot gyűjtenek, mint az ellenzék összesen. Bakos ráadásul itt nem állt meg, és hozzátette: a kormánypártok szavazóinak senki sem akar alternatívát nyújtani, így pedig jöhet bármilyen trükközés, az ellenzék nem fog választást nyerni.