2022-es labdarúgó világbajnokság
Fantasztikus izgalmak után Marokkó csoportelső, a belső viszályok által széteső belgák pedig meglepetésre már most búcsúznak!
Talán az eddigi legizgalmasabb csoportzárót láthattuk a katari vb F csoportjában. Marokkó legyőzte Kanadát is, míg a tornán végig szárnyaszegetten játszó Belgium ma sem tudott megújulni, így bekövetkezett az, amire előzetesen alighanem csak kevesen fogadtak: a világranglista-második Belgium kiesett, míg a sötét lónak tekintett Marokkó csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe.Schiffer András szerint „nyílt színi provokáció és a kulturális imperializmus kifejeződése” az, amit a nyugat a foci-világbajnokságon csinál
„Egészen szint alatti”, amit az elmúlt időszakban hét európai ország művelt a katari világbajnokság és a szivárványos karszalagok terén – mondta az M5 csatorna Ez itt a kérdés című műsorában Schiffer András. Az egykori politikus és egykori pártelnök, aki jelenleg ügyvéd, azt mondta el, hogy ezek az országok ráadásul azt a cinikus álláspontot fogalmazták meg, hogy mindez nem politikai véleménynyilvánítás.Mexikó drágán adta az életét, de a szaúdi kapuson elbukta a továbbjutást
Mexikónak legalább három góllal kellett vernie ahhoz Szaúd-Arábiát, hogy ne függjön a továbbjutása a másik meccstől. Mexikó olyan erőt mozgósított, amelyről az első két meccsük alapján fogalmunk sem lehetett, hogy ott szunnyad bennük, de végül óriási izgalmak közepette ez sem volt elég. Iszonyú tűzijátékot rendeztek a szaúdi kapu előtt, ahogy közeledtünk a meccs vége felé, annál inkább. A világbajnokság egyik legélvezetesebb meccsét volt szerencséje látni, aki ezt a meccset vagy ezt is nézte.Argentína csodálatos játékkal csoportelső, de vereségük ellenére a lengyelek is továbbjutottak! - Lengyelország-Argentína 0–2 (0-0)
A világbajnokságon látott eddigi legjobb játékával magabiztos győzelmet aratott Argentína Lengyelország ellen a C-csoport utolsó fordulójában Katarban. Ezzel a dél-amerikai csapat csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe, ahol mai vereségük ellenére találkozunk a lengyelekkel is, mert Mexikó győzelme ellenére ők is továbbléptek. Argentína Ausztrália ellen, Lengyelország pedig a címvédő franciák ellen folytatja majd a vb-szereplést.Nem fér meg két bravúr egy csárdában – Franciaország és Ausztrália az őrület nyertesei
Hihetetlen végkifejletet hozott a D-csoport két zárómeccse, nem győztük kapkodni a fejünket a két képernyőn párhuzamosan nézett meccsek között. Kevesen számíthattak arra, hogy mindkét találkozón az esélytelenebb csapat szerzi meg a három pontot. Tunézia két percig továbbjutásra állt, aztán az afrikai álmokat szertefoszlatták az ausztrálok. A legvégén hiába győzték le a címvédőt – azt is nem hétköznapi körülmények között –, több okuk volt mobilon nézni a másik meccset, mint a sajátjukat. Minden tekintetben ritka pillanatok voltak.Anglia simán csoportelső, az USA drámai csatában ütötte el Iránt a továbbjutástól
Anglia kényelmesen megszerezte a csoportelsőséget a szigetországi derbin, ahol Wales helyzete alapból iszonyúan nehéz volt, hiszen gólzáporral kellett volna verniük Angliát a továbbjutásért. A másik meccs azonban minden szempontból jóval izgalmasabb volt, hiszen Irán és az USA a továbbjutásért vívott egymással – szerencsére a pályán mindenféle politikai feszültség nélkül. Az amerikaiak szívós munkával kibrusztolták a csoport második helyét jelentő soványka győzelmet, ám Iránnak nincs miért szégyenkeznie. Érdemes volt figyelni a végén mindent egy lapra feltevő játékosaik arcát, hihetetlen érzelmek, óriási akarás tükröződött rajtuk – sok csapat eltanulhatná tőlük, hogyan kell küzdeni a végsőkig.Szenegál nagy szívvel megküzdött a továbbjutásért, Hollandia hozta a kötelezőt
Hollandiának csak a papírformát kellett hoznia a gyengécske hazai csapat ellen a csoportelsőséghez, Ecuador és Szenegál viszont tulajdonképpen ki-ki meccset játszott a továbbjutásért. Utóbbi párharcnál a dél-amerikaiaknak a döntetlen is elég lehetett, ám közepes színvonalú meccsen nem tudták megmenteni az egy pontot; Szenegál a harmadik vb-részvételén másodszor jutott tovább a csoportból.Három évig terjedő börtön várhat a szurkolóra, aki szivárványos zászlóval rohant be a pályára Katarban
Szivárványos zászlóval szaladt be a pályára Katarban, három évig terjedő börtönbüntetés várhat rá. „Reméljük, semmi sem történik a sráccal, mert megértjük az üzenetét, és szerintem a világ is megértette, mire gondol” – fogalmazott az egyik portugál válogatott játékos.Érdekel még valakit a foci?
Az egész katari foci-vb mintha egyetlen nagy balhé lenne. Halálos balesetek az építkezésen, ideológiai villongások a szervezeti háttérben, botrányos bírók a pályán... és még sört sem lehet kapni. A sajtó hisztériázik. De érdekel még bárkit is maga a játék??? A németeket láthatóan a legkevésbé; ők mindent a látványos jóemberkedésre tettek fel. És ha szivárványos karszalagot nem hordhatnak, hát akkor befogják a saját szájukat, és így készítenek egy csoportképet – megint csak a látványos jóemberkedés jegyében. Aztán jól kiszívnak Japántól.Ajánljuk még

















