2022-es labdarúgó világbajnokság
A Selecão máris nyolcaddöntős, Svájcra pedig ki-ki meccs vár Szerbia ellen – Brazília–Svájc 1–0 (0–0)
Újabb győzelmet aratott, és ezzel be is jutott a nyolcaddöntőbe Brazília a katari labdarúgó-világbajnokságon. A mai mérkőzésen 1–0-ra nyertek a dél-amerikaiak Svájc ellen, ám még a helvéteknek is a saját kezükben van a sorsuk, ugyanis Szerbia ellen megszerezhetik a G-csoport másik továbbjutást érő helyét.LMBTQ-karszalag nélkül is versenyben maradtak a németek – Spanyolország–Németország 1–1 (0–0)
Negyedórával a lefújás előtt még a pokol tornácán volt a német válogatott, a spanyolok pedig uralkodó pozícióban látszottak, aztán másképp alakult. Ha egyszer volt 2010-ben világbajnokság, akkor mondhatjuk, hogy a spanyolok elspanyolkodták a győzelmet, sőt, a végén még izgulhattak is picit. Németország pedig kiizzadta az első vb-pontját, és az utolsó fordulóban elverekedheti magát a nyolcaddöntőig, míg Spanyolországnak a japánok elleni záró fordulót is komolyan kell majd vennie.Horvátország most ért oda a vébére, és ezzel egyből hazaküldte Kanadát
Ha leírta valaki a horvátokat, az korán tette, mert Modrićék ma megmutatták, hogy változatlanul mesterei a kreatív futballnak. Kanada sok drukkert szerzett magának a belgák elleni bátor, nyílt játékával, de most kénytelen volt mélyen meghajolni a játéktudásban egyértelműen fölötte álló ellenféllel szemben. Háromra szűkült az F csoport továbbjutásra pályázó mezőnye, dráma biztosan lesz még az utolsó fordulóban.Hiába a dizájnos karszalag, megint elbuktak a németek – Hobbista Hardcore
A katari vb számos tanulsággal szolgál – amit persze az érintettek nyilván nem fognak levonni. Például, hogy hiába az óriási profizmus egy ország focijában, ha a játékosok fejben nem a győzelemre, hanem a politikai üzenetekre koncentrálnak. A profizmus és a koncentráció mellett további szükséges feltétel a lélek és az identitás. Egy fociválogatott sikeréhez nemzeti érzés is kell. Ha az emberből eltűnik a lélek, az országból pedig a valódi identitás, akkor eltűnnek a sporteredmények is. Németország tökéletes példa.Tombolnak a szurkolók Brüsszelben a Belgium–Marokkó vb-meccs után (videó!)
A dühös belga szurkolók autókat zúztak és gyújtogattak, vízágyúkat kellett bevetni – írja a Mandiner.Marokkó legyőzte Belgiumot
Marokkó meglepetésre legyőzte Belgiumot vasárnap a katari labdarúgó-világbajnokságon az F csoport második fordulójában.Costa Rica javított Japán ellen
Kiütéses vereségét követően Costa Rica válogatottja egygólos győzelmet aratott a japán csapat felett a katari labdarúgó-világbajnokság első vasárnapi mérkőzésén az E csoport második fordulójában.Franciaország már páholyban, Argentína pedig életben tartotta álmait
Egy európai és egy amerikai rangadót tartogatott számunkra a katari labdarúgó-világbajnokság ma esti programja. Ráadásul a tét sem volt akármilyen: Franciaország a nyolcaddöntőbe kerülésért, Argentína pedig a blama elkerüléséért lépett ma pályára. Mindkét csapat sikerrel járt aktuális riválisa ellen, mert a gallok legyőzték Dániát és továbbjutottak, Argentína pedig két góllal legyőzte a ma is gólképtelen Mexikót.Lewandowski megkezdte a góltermelést – Lengyelország–Szaúd-Arábia 2–0 (1–0)
Argentína legyőzése után megkülönböztetett érdeklődés övezte Szaúd-Arábia újabb fellépését Katarban. Az arab csapatra ezúttal az első vb-góljára áhítozó Lewandowskival felálló Lengyelország várt. A mérkőzés végül az előzetes várakozásokat igazolta: a lengyelek, ha nem is könnyen, de nyertek és begyűjtötték ezt a rendkívül fontos három pontot.Ajánljuk még

















