2024-es amerikai elnökválasztás
Itt van a mélypont: már a New York Times szerkesztősége is Joe Biden visszalépését kéri
Arra kéri Joe Bident a The New York Times szerkesztősége, hogy lépjen vissza az elnökjelöltségtől. A lap szerint a regnáló elnök mára csak árnyéka annak a négy évvel ezelőtti köztisztviselőnek, aki volt. „Az Egyesült Államoknak erősebb ellenfélre lenne szüksége a republikánus Donald Trumppal szemben” – húzták alá.„Rossz viták előfordulnak. Hidd el, én tudom” - így próbálja menteni a menthetetlent Barack Obama
A szorult helyzetbe került elnök segítségére pártársa és barátja, Barack Obama sietett, aki igyekezett tompítani az egész demokrata párt számára kellemetlenné vált helyzetet, írja a Mandiner.Leszerepelt az elnökjelölti vitán, így cserélhetik le Joe Bident a demokraták (Videó)
Joe Biden elismerte pénteken, hogy nem teljesített jól az első televíziós elnökjelölti vitában, de hozzátette, kitart az elnökjelöltsége mellett. Azonban a katasztrofális szereplését követően a demokrata véleményvezérek, de sokan a párton belül is kijelentették: nem maradhat a demokraták elnökjelöltje. Viszont a helyzet az, hogy Joe Bident nem olyan egyszerű lecserélni.Szekunder szégyen, avagy ezért ne bízd az elnöki vitát egy szenilis öregemberre
Az elmúlt négy év nem tett jót Joe Biden állapotának. A rossznyelvek szerint a 2020-as vitán azért teljesített jól, mert kezelői némi doppinggal lepték meg az öreg szervezetét, nem állítjuk, hogy így lenne, de ebben ha mégis így történt, akkor mostanra vagy nagyobb toleranciát épített ki a szerrel kapcsolatban, vagy már a demokraták se vették a fáradságot, hogy leplezzék jelöltjük elmeállapotát. Jó, azért a nem volt olyan szinten az elnökjelölti vitán, mint egynéhány felszólalásán, de érezhető volt, hogy innen bizony kifogyott a szufla.Trump növelni tudta népszerűségét az első elnökjelölti vita előtt
Az eddigi legnagyobb előnnyel, négy százalékponttal vezet Donald Trump volt amerikai elnök, a republikánusok valószínű elnökjelöltje Joe Biden jelenlegi elnök előtt – derül ki egy friss felmérésből.Morzsolódó front és diverzánsok Dagesztánban (Videó)
Az, hogy nem hallunk áttörésről, és összeomlásról nem jelenti azt, hogy semmi nem történik a fronton. Így most, hogy az igazán vérengző harcok véget értek, és végre nem kell a kampánnyal foglalkoznunk, megnéztük, hogy mit is érdemes tudnunk arról, ami jelenleg a szomszédunkban történik. Zavarja-e az odesszai nyaralókat, hogy hetente robban valami a strand mellett, és Dagesztánban tépik-e le Putyin megmaradt heréjét?Amerikai elnökválasztás – Az FT még mer álmodni, a CNN pánikol (Videó)
Minél közelebb kerülünk az amerikai elnökválasztáshoz, annál szórakoztatóbb szemlézni az államokbeli baloldali sajtót. Vannak, akik még mindig bíznak Bidenben, és azt várják, hogy megmutassa, "nem vesztett erejéből" (de mikor volt erős?), mások már pániküzemmódba kapcsoltak és azért rettegnek, mert hiába a koncepciós ítélet, hiába a lejáratás, Trump töretlenül menetel előre.Ajánljuk még