2024-es önkormányzati választás
Orbán Viktor: ennek a választásnak döntő hatása lesz a háború vagy béke kérdésére
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjáró kampánykörútja keretében csütörtökön Nyíregyházára látogatott, ahol megbeszélést folytatott Kovács Ferenc polgármesterrel és a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület tagjaival, majd a választókkal találkozott – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Lázár János szerint talpraesett nőre van szüksége Budapestnek
Találkozott Lázár János közlekedési és beruházási miniszter Szentkirályi Alexandrával, a kormánypártok főpolgármester-jelöltjével, akit támogatásáról biztosított. Továbbá hozzátette, hogy talpraesett nőre van szüksége a fővárosnak.Kiszelly Zoltán a Mi kérdezünkben: Szentkirályi Alexandra esélyes kihívója Karácsony Gergelynek (Videó)
Közelednek a június 9-i választások, ezzel egy időben a főpolgármester-jelöltek igyekeznek minden törzsszavazót megmozdítani. Ennek részeként Karácsony Gergely büszkén jelentette be, hogy 25 ezren (a főváros lakosságának mintegy 1,5%-a) szavaztak a második Budapesti Lakógyűlésen. Szerinte ennek eredményei kötelezik a kormányt, de még a külföldi befektetőket is a rákosrendezői beruházásokkal kapcsolatban. A Lánchíd-botrányba keveredett főpolgármester görcsösen igyekszik azt kommunikálni, hogy ő a fő esélyes a választás megnyerésére, azonban még érheti meglepetés a politikai nagyvadat júniusban. Kiszelly Zoltán a Mi kérdezünkben hangsúlyozta, hogy a jelölteknek a kampány utolsó három hetében már a bizonytalan szavazóknak kell olyan üzeneteket megfogalmazni, ami a törzsszavazókat már nem mozgatja meg. A Századvég politikai elemzési igazgatója elmondta, hogy Szentkirályi Alexandrát egy jó vezetőnek tartja, aki képes a kormánnyal együttműködve a fővárosért dolgozni. Mint ismert, a volt kormányszóvivő jelöltségét a főpolgármester-jelöltek közül elsőként és mind ez idáig egyetlenként vette nyilvántartásba a Fővárosi Választási Iroda. Kiszelly Zoltán elemezte lapunknak a három fő jelölt kampánystratégiáját, közösségimédia-használatát, valamint kitért a pártokkal kapcsolatos közvélemény-kutatások eredményeire is. Részletek a videóban!Nagy Márton: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő
Nagy potenciál van Hévízben, nemcsak az ország GDP-jének tizedét adó turizmus miatt, hanem mert a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter szerdán, Hévízen.Tiszta, rendezett és közlekedési káosztól mentes Budapestet ígér Szentkirályi Alexandra (VIDEÓ)
Azt ígérem, hogy ha én leszek a főpolgármester, haladni fog ez a város a szó szoros és átvitt értelmében is, meg fog szabadulni a bénító közlekedési káosztól, tiszta, rendezett közterek fognak minket várni – mondta el Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje szerdán, a Városligetben tartott sajtótájékoztatóján.A választók online is ellenőrizhetik, melyik jelölt, lista ívén szerepel az ajánlásuk
A választópolgárok online is ellenőrizhetik, hogy a júniusi helyi önkormányzati, nemzetiségi és európai parlamenti (EP-) választáson melyik jelölt, illetve lista ajánlásgyűjtő ívén szerepel az aláírásuk.Ferencz Orsolya: mindenki, akinek fontos a béke, szavazzon június 9-én a Fidesz-KDNP jelöltjeire!
Mindenki, akinek fontos Magyarország sorsa, mindenki, akinek fontos a béke és aggódik Európáért és a békéért, szavazzon június 9-én a Fidesz-KDNP jelöltjeire - jelentette ki Ferencz Orsolya Salgótarjánban.Ajánljuk még

















