a riporter
Vége a nemzetnek, ha az ellenzék nyer – Székelyföldön járt A Riporter! (videó!)
Döbbenetes látni, mennyire hazaáruló az ellenzék – ezt nyilatkozta Székelyföldön A Riporternek Tilki Attila parlamenti képviselő és Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke és frakcióvezetője. Láng Zsolt Szarvas Szilveszter kérdésére azt mondta: döbbenet, hogy tizenhét év alatt semmit nem változott az ellenzék a határon túli magyarokkal és a nemzettel kapcsolatban. Azok az emberek, akik tizenhét éve is itt tartottak, és most is, azok nem alkalmasak arra, hogy bármilyen szavazóréteget képviseljenek a Parlamentben – fogalmazott Láng Zsolt.A Riporter – Fogy a levegő Cseh Katalin körül, már a férje is belezavarodott a magyarázkodásba (Videó!)
A Momentum EP-képviselőjéhez köthető nyomdaipari vállalatok egy Nógrád megyei városba, Szécsénybe tették ideiglenes székhelyüket. Az ügylet már a kezdetektől fogva az uniós pénzek lecsapolására jött létre; csaknem 1,6 milliárdos forrást nyertek el különféle fejlesztésekre, amelyekből semmi nem valósult meg. A pénznek ugyanakkor nyoma veszett. Nem véletlen, hogy a Cseh Katalinhoz köthető cégek ellen a NAV nyomozást, az OLAF pedig vizsgálatot indított. A Riporter elérte Cseh Katalin férjét, a szintén momentumos Berg Dánielt, aki lebuktatta saját magát és a feleségét is. A szövevényes bizniszt a Pesti TV A Riporter című műsorának legutóbbi adása leplezte le. A momentumos korrupciógyanúval a Pesti TV Az Ügy című műsora is foglalkozott, amelyben arra derült fény, hogy a Cseh Katalinhoz köthető cég még a Nógrád megyei telephely kulcsát sem vette át, ahol állítólag fejlesztenek.A Riporter – Ameddig Karácsony alszik, addig Gyurcsány keveri a lapokat (Videó!)
Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! címmel indított petíciót a Fidesz–KDNP. Az aláírásgyűjtésnek három fő célja van: az emlékeztetés, a tájékoztatás és a figyelemfelhívás. A Gyurcsány-kormányok idején az ország csődközeli állapotba került és a helyzet ugyanaz lenne egy esetleges baloldali választási győzelem esetén, mint akkor, hiszen ezt az ellenzéket ugyanaz a Gyurcsány vezeti, aki a korábbi kormányokat. A Riporter szerette volna Karácsony Gergelyt is megkérdezni a botrányosra sikeredett kampányáról, de a főpolgármester elmenekült. Nézzék vissza a teljes adást!Izgalmas évadnyitó epizóddal jelentkezett A Riporter a Tranzitról
Évtizedes múltra tekint vissza a Tranzit – Gondolatexpo. A tihanyi konferencián a látogatók számtalan rendezvényen, politikai vitán és közéleti beszélgetésen vehettek részt, sőt, még a PestiTV csapatával is találkozhattak.A Riporter – Így nézi hülyének Jakab Péter az embereket a Balatonon (Videó!)
Az elmúlt években összesen 125 milliárd forint fejlesztési forrás jutott a Balatonnak, amelyből a strandok jelentős része megújult vagy teljesen új épült, de a pénzből jutott a vendéglátósoknak és infrastruktúra-fejlesztésre is. Ennek ellenére a baloldalnak minden nyáron visszatérő témája a Balaton elleni lejárató hadjárat. „A Fidesz kisajátította a tavat”, „nincsenek szabadstrandok” és „magasak az árak” – nagyjából ennyire korlátozódik a balos hergelés. A Riporter most mindegyik mítoszt megdönti. Bónuszként Jakab Péter is látható a műsorban, amikor a nép gyermekét eljátszó Jobbik-elnök előadja, hogy egy régi autóval közlekedik, miközben ott volt a 10 milliós szolgálati kocsija is sofőrrel.A riporter, aki legalább annyit fut, mint kérdez – Szarvas Szilveszter portréja a Pesti TV-n (Videó!)
A Pesti TV és a PestiSrácok.hu hírigazgatóját aligha kell bemutatni a nézőknek – gondolhatnánk. Azonban Szarvas Szilveszter a Mi vagyunk a magyarokban olyan dolgokat mesélt el az életéből, illetve karrierjéből, amelyekről még soha nem beszélt a nyilvánosság előtt. A Riporter műsorvezetője korábban sportriporter szeretett volna lenni; a sportból mára is maradt, ugyanis rendszeresen szalad a politikusok után, kérdéseit feltéve. Szakmai ranglétra és annak a fontossága, újságírás, barátság és család. Szarvas Szilveszterrel Bohár Dániel beszélgetett.Vérlázító módon inzultálták A Riporter stábját több ellenzéki rendezvényen is (Videó!)
Három ellenzéki kampányrendezvényen is lökdösték, inzultálták, vegzálták Szarvas Szilvesztert és A Riporter stábját; Karácsony Gergelyék, Gyurcsány Ferencék és a kamuvideós, szoci Korózs Lajosék is kiakadtak azon, hogy Szarvas Szilveszter kínos ellenzéki ügyekkel szembesítette az ellenzéki politikusokat. Gyurcsány és Karácsony egyetlen kérdésre sem válaszolt, Gyurcsány testőrei ráadásul fizikailag is megpróbálták távoltartani A Riportert a DK pártelnökétől, míg Karácsony Gergelyék egy tucatnyi biztonsági embert riasztottak A Riporter stábja láttán, sőt, a főpolgármester embereit az is zavarta, hogy közterületen forgattunk, a felvételek készítését is megpróbálták megakadályozni. Volt itt minden: ellenzéki hazugsághegyek, egyre kínosabb Karácsony Gergely, Gyurcsány-cirkusz, DK-s országjárás és felénk, a jobboldal felé irányuló gyűlölet.Tettlegesen inzultálták A Riporter stábját Karácsony emberei (Videó!)
Karácsony Gergely főpolgármestert a nyelvvizsga nélküli adjunktusi állásával kapcsolatban szerette volna megkérdezni Szarvas Szilveszter, a Pesti TV A Riporter című műsorának műsorvezetője, de Karácsony emberei nemcsak lökdösték kollégánkat, hanem azt kérték tőle, hogy regisztráljon a felvételen látható eseményre, majd testi erővel tartották távol Karácsonytól. Egy biztonsági őr nemcsak, hogy tiltakozott a forgatás ellen, még rendőrt is akart hívni A Riporter stábjára, miközben igyekezett megakadályozni, hogy közterületen forgassanak.Mi csak Isten előtt térdelünk – üzeni A Riporter stábja az idegenszívű Niedermüllernek
Portálunk már beszámolt róla, hogy a gyurcsányista Niedermüller Péter szerint tegnap jobb volt írnek lenni, mint magyarnak, mert az írek letérdeltek a meccs előtt, míg a magyar válogatott nem, ráadásul a szurkolók a „Szép volt, fiúk!” rigmussal köszönték meg a mieink kiállását, büszkeségét és gerincességét. A Pesti TV A Riporter című műsorának stábja közösségi oldalán kommentálta Niedermüller elképesztő kijelentéseit, illetve igyekeztek az idegenszívű DK-s polgármesterrel megértetni, hogy mi nemzetünket szerető magyarok vagyunk és csak Isten előtt térdelünk.Ajánljuk még