abortusz
Igaz történet arról, hogy néhány mondattal megmenthető egy élet (videó!)
Négy-öt higgadt mondattal megmenthető egy élet. Gondolták volna? Pedig így van. Akár Ön is segíthet ismerősének, családtagjának, barátjának, ha egy adott válsághelyzetben rávilágít arra: nem minden szakadék áthidalhatatlan – még akkor sem, ha annak látszik. Az Ügy stábja elkötelezett az élet védelme mellett; mai műsorunkban ellátogatunk ahhoz a kismamához, akinek történetét várandóssága óta figyelemmel kísérjük. Bea ma már egy kisfiú boldog anyukája, aki már elképzelhetetlennek tartaná az életét gyermeke nélkül. Pedig három évvel ezelőtt egy ilyen feltételezésen nagyot nevetett volna, hiszen nem tartotta magát felkészültnek arra, hogy anyává váljon. A Pesti TV Az Ügy című műsorában felidézzük, miért döntött úgy, hogy minden nehézség ellenére mégis megszüli kisbabáját, és bemutatjuk, hogy vajon most is most is mellette állnak-e azok, akik segítséget ígértek neki.Több abortuszt szeretne látni a filmekben egy amerikai divatmagazin szerzője
Danielle Campoamor, a Marie Claire című divatmagazin amerikai kiadásának egyik szerzője szerint több abortuszra lenne szükség a filmekben. Campoamor azzal indokolta követelését, hogy szerinte kevés a filmekben az olyan anya, aki ugyan már életet adott gyermekeknek, ám a sokadik terhességénél az abortusz mellett döntene.„Isten áldja az abortuszokat!” felirattal provokálnak az amerikai életellenes aktivisták
A nyugati életellenes csoportok most az egyesült államokbeli Arkansas egyik városában provokálták a normalitás képviselőt. Egy majdnem tizenégy méter széles molinót függesztettek fel Eureka Springs városának Jézus-szobrára „Isten áldja az abortuszokat!” felirattal – írja a Magyar Nemzet.Az EP megszavazta a nők szexuális és reproduktív jogairól szóló jelentést: mutatjuk a részleteket
Az Európai Parlament csütörtökön 378 szavazattal, 255 ellenszavazat és 42 tartózkodás mellett megszavazta a szexuális és reproduktív jogokról szóló jelentést, amelyben a képviselők hangsúlyozzák, hogy garantálni kell, hogy a nők rendelkezésére álljon a biztonságos és legális terhességmegszakítás. Az uniós parlamenti képviselők többsége szerint néhány tagállamban még mindig szigorú korlátok közé szorítják a nők abortuszhoz való jogát, aminek következtében a nőknek illegális terhességmegszakításhoz kell folyamodniuk, vagy terhességüket akaratuk ellenére ki kell hordaniuk, ami viszont az emberi jogaik megsértését jelenti.Az Ügy: Hová tűnt a Czeglédy-ügy kulcsfigurája? (videó)
Hamarosan bíróság elé áll a hat és fél milliárdos költségvetési csalás miatti büntetőperben Czeglédy Csaba. De nemcsak ő, hanem egy másik vádlott is, az ügy kulcsszereplője, aki elsőként vallott Czeglédyre. Miután A. Zoltán visszavonta az ügyészséggel kötött egyezséget, felszívódott. Sokak szerint külföldön van, nagyon messze. Vajon hazajön-e a tárgyalásra, távol tarthatja-e Czeglédy a számára legveszélyesebb terheltet, és mit tehet a bíróság a korábbi vallomásokkal – ezekre kerestük a választ. Az Ügy második riportjában a Séta az életért abortuszellenes rendezvényre látogattunk, amelyet 11. alkalommal rendeztek meg. Éppen a 65. évfordulóján annak a rendeletnek, amely lehetővé tette a korlátok nélküli szabad abortuszt és amely által napjainkig hétmillió magyar gyermek nem születhetett meg.A magyar családpolitikai modellel állítanák meg a népességfogyást olasz szakemberek
Olasz orvosok és gazdasági szakemberek elismeréssel és kíváncsisággal tekintenek a magyar családpolitikára, ahol megvalósulni látják, hogy a családokra fordított források biztosan megtérülő beruházást jelentenek. A statisztikák által is igazolt magyar modell biztató példa az olaszok számára, akik az elmúlt négy évtizedben 6,5 milliárd eurót fordítottak hatmillió méhen belüli magzat elpusztítására, miközben egyre nagyobb problémát jelent az országban a népességfogyás – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.Az eddigi legnagyobb városban tiltották be az abortuszt az Egyesült Államokban
A Texas állambeli Lubbock az eddigi legnagyobb olyan város az Egyesült Államokban, amely betiltotta az abortuszt és ezzel csatlakozott "A meg nem született gyermekek menedékvárosa" címet viselő városokhoz – számolt be több amerikai lap, köztük címoldalán a Breitbart jobboldali hírportál.Cseh Katalin és a Szegény Állatok
Cseh Katalin állatkísérletes cukiposztot osztott meg szombaton, mi pedig még abba is belekötünk, amikor jót akar a momentumos EP-képviselő – vélhetően nagyjából ennyi maradhat meg egy balliberális érzelmű olvasóban, miután elolvassa ezt az írást. Oly korban élünk, amikor a Föld védelmében nem gyermeket vállalni a divat, pulcsit pedig manapság gyermekpótló háziállatoknak kötnek, hogy legyen miről fotót készíteni az Instára. Cseh Katalin is a modern kor embere, aki „elképzelni sem tudja, miket kell átélniük azoknak az állatoknak, akiket például a kozmetikai termékek teszteléséhez használnak” – amit persze mi sem –, azt azonban elképzelni sem tudja, mit kell átélnie egy emberi magzatnak, akit végül kozmetikai termékek teszteléséhez, előállításához használnak fel. És nekik még csak világnapjuk sincs.Turbófokozaton az életellenes propaganda: "Nyugodtan menj abortuszra, nagyon vicces"
Az abortusz szórakoztató dolog – legalábbis a Shout Your Abortion (Hirdesd az Abortuszodat) elnevezésű mozgalom vezetője, Amelia Bonow szerint. A művi vetélést támogató, a terhességmegszakítást pozitív élményként beállító leszbikus lány az „AbortionQweenn” elnevezésű TikTok-profilján többmilliós nézettséget produkáló videókban hirdeti lelkesen az életellenes propagandát – számol be a sokkoló tartalomról a Vasárnap.hu. Talán nem lepődnek meg, hogy a Soros által támogatott Amnesty International NGO szervezet 2021-es legfőbb célkitűzése is véletlenül az, hogy a világ összes országában legalizálják az abortuszt.Ajánljuk még

















