abortusz
A gyermeket váró Donáth Anna és az egykor szülész-nőgyógyásznak készülő Cseh Katalin is megszavazta az Európai Parlament abortuszt támogató határozatát
Miután az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága törölte az abortuszt legalizáló törvényt, és visszaadta a tagállamoknak az abortuszszabályozás jogát, az Európai Parlament az Európai Unió Alapjogi Chartájában és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában is rögzítené a művi terhességmegszakításhoz való jogot. A nagy többséggel elfogadott abortuszpárti javaslatot a várandóssága hetedik hónapjában lévő momentumos Donáth Anna és párttársa, a korábban az abortuszon nevetgélő Cseh Katalin is támogatta.Hajtóvadászatot hirdettek az amerikai szélsőbalosok az abortusz szigorítása mellett szavazó bírókra
Ez a fejlett nyugati demokrácia: az USA-ban szabályos hajtóvadászatot hirdettek azokra a bírókra, akik az abortusztörvények tagállami jogkörbe való helyezése mellett szavaztak, sőt, vérdíjat ajánlottak azoknak, akik közzé teszik a hollétüket. A béke, a tolerancia és a szabadság hívei eldöntötték: ha nem engedik meg nekik a magzatelhajtást akár az utolsó hónapig, akkor megölik, aki az útjukba áll.Soros és társai nem tudják lenyelni a Roe kontra Wade-ügyben született döntést
Mivel közeleg a félidős választás, az amerikai baloldal kétségbeesetten kapaszkodik a Roe kontra Wade-ügyben született döntés nyomán kirobbantott tüntetésekbe. Noha az USA legfelsőbb bíróságának határozata nem tiltotta be az abortuszt országosan, mindössze a tagállamokra bízta ennek ennek elbírálását – tehát éppen azt segítette elő, hogy mindenütt demokratikusan dönthessenek az ügyben –, a demokraták máris tilalmat, sőt "egészségügyi vészhelyzetet" vízionálnak. A harcba természetesen beszállt Soros György és a hozzá hasonló háttérhatalmi mágnások.Újabb abortuszpárti tüntetés a Fehér Ház előtt
Jönnek a félidős választások és valamivel fel kell hergelni a demokrata szavazókat. Az ürügy ezúttal a abortuszkérdés tagállami jogkörbe helyezése lett az Egyesült Államokban, és el is kezdődtek a demonstrációk: mintegy ezer ember gyűlt össze szombaton a washingtoni Fehér Ház előtt, hogy követelje Joe Biden amerikai elnöktől, álljon ki határozottabban az abortuszjogok mellett.A szövetségi állam akkor is segít abortálni a magzatokat Biden új rendelete alapján, ha a tagállamok máshogy döntenek
Joe Biden amerikai elnök rendeletet adott ki pénteken az abortuszt végeztetni akaró nőknek nyújtandó szövetségi segítségről, miután az amerikai legfelsőbb bíróság két héttel ezelőtt érvénytelenítette a Roe v. Wade döntést, vagyis a bíróság szövetségi szinten hatályon kívül helyezte az abortuszjogot, lehetővé tette a tagállamok számára, hogy maguk döntsenek arról, betiltják-e az abortuszt.Abortuszpárti intézkedést vezethetnek be Németországban
Amíg a magyar kormány évek óta azon dolgozik, hogy ösztönözze a fiatalokat, hogy vállaljanak minél több gyereket, addig a németek ennek ellenkezőjét teszik. A szociáldemokraták, a liberálisok és a zöldek alkotta szövetségi kormány ugyanis azt szeretné, ha az orvostanhallgatók már az első évben minden lehetséges abortuszmódszert megismernének az egyetemen, korábban pedig az igazságügyi miniszter bólintott rá arra, hogy igenis sugározhassák a tévécsatornák az abortuszra buzdító reklámokat.Egy német miniszter szerint az abortuszt be kell építeni az orvosképzésbe
Be kell építeni a művi terhességmegszakítást az orvostanhallgatók képzésébe Németországban a szövetségi kormány család-, idős-, nő- és ifjúságügyi minisztere szerint. Lisa Paus a Der Tagesspiegel című lap hétfői számában egy interjúban kiemelte, hogy az abortuszról szóló orvosi tájékoztatás büntetőjogi tiltásának eltörlését további lépéseknek kell követniük. Mint mondta, "nem szabad megállni", és következő lépésként az orvosképzés részévé kell tenni a művi terhességmegszakítás orvostudományi módszereit. A Zöldek politikusa hozzátette, hogy el is kezdte már az egyeztetést erről az egészségügyi miniszterrel, a szociáldemokrata (SPD) Karl Lauterbachhal.Ajánljuk még

















