Ács dániel
A 444 is megtalálta a választ Puzsér pedofíliával kapcsolatos felháborító kijelentéseire: ROGÁN!
Ez a lépés mindenképp megalkuvás volt azzal a rogáni propagandával, aminek eddig ellenállt – mondta a 444-nek adott interjújában Puzsér Róbert Magyar Péterrel kapcsolatban. A Magyar Hang publicistájával annak apropóján készített interjút a lap, hogy előkerült róla több olyan hangfelvétel is, amelyeken vállalhatatlan kijelentéseket tesz a pedofíliával és a pedofilokkal kapcsolatban. A baloldali megmondóemberrel azóta inkább már Magyar Péter sem szeretne beszélgetni, valamint maga is több posztban próbálta védeni a védhetetlent, azonban most fehér lovon jött a megmentő, Ács Dániel, aki bemutatja a mosdatás művészetét.A 444-es Ács Danika új szintre emelte a nemzetárulást – Vajon ezek ilyenkor mit érezhetnek?
Mert amikor a drogozást népszerűsítik, és kreálnak mögé valami pszeudo-intellektuális bullshitet, olyankor talán Konrád György örököseinek érezhetik magukat. Kétes dicsőség, de OK, ízlések és pofonok. Amikor viszont gátlástalanul nemzetet, hazát árulnak, és ehhez tolják a hazugságcunamit (vagy tán ők maguk is elhiszik a fals narratíváikat?), olyankor vajon Károlyi Mihály a példakép? Végül is, ha azt nézzük, hogy valaki degenerált létére, önmaga hatása alá kerülve, több polccal magasabbról befolyásolhatta a magyar emberek életét, mint amire a geopolitikai felfogó- és átlátóképessége determinálta volna, akkor a USAID-pénzeken kitartott magyarországi „függetlenobjektív sajtó” (FOS) firkászai láthatóan méltó örökösei a buta és kártékony grófnak.Önmaga tisztázása helyett Huth Gergelytől retteg a 444 fakenews-gyárosa
Ács Dani nem figyeli a híreket. Ez a holokausztra utalgató dunábalövésezés, amit művel, ez annyira 1998! Ha már fiatal emberként ilyen kilátástalanul bele van gyöpösödve a múltból itt felejtett liberális módszerekbe, legalább hallgathatna az egy nemzedékkel öregebb, mégis az idők szavát jobban értő Horn Gáborra, aki kifejtette, hogy Magyarországon nincs érzékelhető antiszemitizmus. Az ilyen réges-rég elkoptatott antiszemitizmus-vádaskodás két dolgot árul el Ácsról: egyrészt szörnyű ötlettelenséget, másrészt azt, hogy nem tudja feldolgozni a PestiSrácokkal szemben elvesztett bírósági perét. Hisztériázás helyett inkább tisztázhatná magát a szakmaiságát beárnyékoló, roppant megalázó gyanú alól.Se csótányok, se patkányok, van viszont Skype és tolmács – Az igazság a Hammerbande-terrorista cellájáról (Galéria)
Megnéztük, hogy miért is sír a magyar börtönök miatt a budapesti antifa támadások miatt letartóztatott szélsőbalos olasz aktivista, és nem lepődtünk meg: a cella olyan, amilyennek az ember a börtönt elképzeli, az ellátás olyan, amilyen a börtönben kijár, sőt, talán egy kicsit jobb is, mint amire számítanánk, hiszen a külföldi rabok kapnak tolmácsot is, de ha esetleg vegán étrendet kérnek, azt is megkapják. Meglepődni csak akkor tudtunk volna, ha a terrorista véletlenül igazat mond.Ábrahám Robi: Hé, Momentum! A herbálnak nincs füle, a 444-nek meg nincs szíve
A Momentum Mozgalom már majdnem tett valami értelmezhetőt hiábavaló létezésének közepette, de a probléma gyökere helyett – tőle elvárható módon – a száraz levelek árnyékára támadt.Ábrahám Robi: Partizán Marci tizenhárom napja az öregúr ágyasházában
Ha egy zsidót eladhatsz 30 ezüstért, Izraelnek vajon mennyi az ára? Nehéz számtani feladvány, még a magukat intellektuális értelemben felsőbbrendűnek tartó marxistáknak is szüksége volt tizenhárom napra, hogy megszüljék a választ, de végül alighanem sikerült. A vajúdás bizonnyal fájdalmas volt, de ha táncba visz az öregúr, és a légyottot elháltad, akkor ha fogansz, bizony szülni kell. ÁBRAHÁM RÓBERT ÚJ TÁRCÁJA A PS-EN!Ajánljuk a Lakmusz figyelmébe: a 444 a dizájnerdrogokat népszerűsíti – Különvélemény
A Lakmusz üldözőbe vette Király Tamást és az Ultrahangot, majd negyven oldalas aktát állítottak össze róla, egészen visszamenve az időben a születéséig. Ez nemcsak azért fura, mert nem nagyon szoktak újságírók ellen nyomozni, de látványosan egy irányba lőnek. Amíg jobboldali újságírókról kompromatokat készítenek, addig elkerüli a figyelmüket saját padtársaik tevékenysége. Példának okáért ajánljuk szíves figyelmükbe kollégájuk, Ács Dániel munkásságának legaljasabb szeletét, aki a dizájnerdrogok egyik legkomolyabb népszerűsítője Magyarországon. Ennyi erővel akár háztáji bombaszerelésről is készíthetne videókat, az sem lenne ártalmasabb. A Lakmusznak meg azt javasoljuk, hogy ha nagyon ráérnek, akár azt is kinyomozhatnák, honnan kukáztak össze a 444-esek a semmiből akkora vagyont, amiből összehozták a lapjukat.Hamisított bizonyítékkal oknyomozott a 444.hu – Politikai Hobbista Hardcore
A Hardcore Hobbista mai első részét csak és kizárólag az amerikai félidős választásoknak szenteltük, amit ugyan a haladó sajtó szerint a republikánusok elvesztettek, mégis megnyerték. Vajon Trump, DeSantis, vagy egy eddig ismeretlen harmadik lesz a befutó két év múlva, a demokraták kihívójaként? Ez korántsem annyira izgalmas kérdés, mint az, hogyan nyerhet valaki közhivatalt úgy, hogy már több hete halott. A második részben pedig Ferencváros volt polgármestere, Bácskai János volt vendégünk, akivel kiveséztük Ferencváros jelenlegi polgármesterét, Baranyi Krisztinát.Baranyi Krisztina mindig elfeledkezik a saját agitprop médiájáról
Sokan megdöbbentek Baranyi Krisztina modortalanságán, miután Szalai Szilárd kollégánkkal az ATV képernyőjén is elkövette ugyanazt, amivel rendszeresen kitér a PestiSrácok, illetve általában a patrióta sajtó kérdései elől. A gyógyíthatatlan Orbán-gyűlölők persze ünneplik a baloldali politikusok körében bevett viselkedésmintát, amelyet Fürjes Balázs is szóvá tett, ám Baranyi válasza annyi ponton sántít, hogy az már-már nekünk kellemetlen.Ajánljuk még