Áder jános
Áder az ENSZ csúcstalálkozóján: Fenntarthatósági fordulat a vízzel való felelős bánásmód nélkül elképzelhetetlen
Sikeres fenntarthatósági fordulat a vízzel való felelős bánásmód nélkül elképzelhetetlen – mondta Áder János szerdán, New York-ban, amikor felszólalt a Fenntartható Fejlődési Célokról szóló csúcstalálkozón az ENSZ-ben.Áder: 2030-ig megszűnik az energetikai célú széntüzelés Magyarországon
2030-ig megszűnik az energetikai célú szénégetés Magyarországon. Ennek feltétele, hogy megépüljön Paks 2, valamint sikerüljön 2030-ig 7000 megawattra növelni az ország naperőmű-kapacitását – jelentette ki a köztársasági elnök kedden Gyulán, a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara diákjainak tartott előadásán.Most kiderülhet, hogy van-e értelme az ENSZ klímacsúcsainak
Hétfőn megkezdődött New Yorkban az ENSZ klíma-csúcstalálkozója. A szakértők szerint az emberi eredetű globális felmelegedés több évtizedes időtávon ugyan, de megállítható, ehhez azonban regionális szintű klímavédelmi intézkedésekre van szükség. Az eseményen hatvanhat ország állam, illetve kormányfői vesznek részt, közöttük Áder János is, aki beszédet is mondott. A magyar államfő kifejtette, hogy az ENSZ szövetségesként tekint Magyarországra a klímaváltozás jelentette feladatokban. A találkozó hasznosságának valószínűleg nem tesz jót, hogy António Guterres döntése értelmében csak a konkrét tervekkel rendelkező országok vezetői szólalhatnak fel, az ENSZ főtitkára így kipöckölt a sorból olyan államokat, mint például az Amerikai Egyesült Államok, Brazília, vagy az olajkitermelésből élő Szaúd-Arábia. Bár a klímaváltozás manapság a leggyakrabban kommunikált témák közé tartozik – nem kis mértékben a köré gründolt globális hisztéria-hadjáratnak köszönhetően –, kérdés marad, hogy New Yorkból konkrétumokkal távoznak a résztvevők, vagy újabb, később be nem tartott vállalások hangzanak csak el.Áder János a klímacsúcson: "A klímára nem a kommunikációs versenyek, hanem a végrehajtott programok hatnak"
Magyarország Virtuális erőmű programját ajánlotta az ENSZ-klímacsúcs résztvevőinek figyelmébe hétfői New York-i felszólalásában Áder János. A köztársasági elnök a plénum előtt elmondta, hogy a 10 éve indult program lényege és filozófiája szerint az a legolcsóbb energia, amelyet meg sem termelünk. "A program keretében eddig több energiát takarítottunk meg, mint ami a magyarországi atomerőmű teljesítményének egynegyede" – fogalmazott a köztársasági elnök.Áder János részt vesz és beszédet mond az ENSZ klímacsúcsán
Áder János köztársasági elnök szeptember 22-26. között az Egyesült Államokba látogat, ahol részt vesz az ENSZ klímacsúcsán és közgyűlésén – tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal vasárnap az MTI-t.Áder: Ne tévesszünk mértéket, amikor klímakatasztrófáról beszélünk
Helyes, hogy Magyarország felelősségét és tennivalóit is vizsgáljuk, amikor a fenyegető klímakatasztrófáról és a megteendő intézkedésekről beszélünk, de ne tévesszünk mértéket – mondta Áder János köztársasági elnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Áder: Magyarországon 2030-ra az előállított áram több, mint 90 százaléka széndioxid-mentes lehet
Átadták az Alteo Nyrt. új energiatárolóját pénteken Budapesten; az energiaszolgáltató a régió első ilyen létesítményét fejlesztette ki 1,1 milliárd forintból. Áder János köztársasági elnök az ünnepségen kijelentette: Magyarországon 2030-ra az előállított áram több, mint 90 százaléka széndioxid-mentes lehet.Áder János: Magyarország 2050-re elérheti a klímasemlegességet
Több feltétel teljesítésével Magyarország nem esélytelen a klímasemlegesség elérésére 2050-re – jelentette ki a köztársasági elnök az 57. Közgazdász-vándorgyűlés szombati záró plenáris ülésén, Nyíregyházán.Magyarország támogatja Georgia területi egységét és integrációs törekvéseit
Magyarország, ahogy eddig is tette, ezután is támogatja Georgia területi egységét a nemzetközileg elismert határai között, és továbbra is kiáll az ország euroatlanti integrációs törekvései mellett – mondta Áder János államfő csütörtökön Tbilisziben, Szalome Zurabisvili georgiai elnökkel közös tájékoztatóján.Ajánljuk még
















