adócsökkentés
Több százmilliárd forint maradt a családoknál, csökkent az államadósság és a költségvetési hiány
Többek közt ez derül ki az idei költségvetés zárszámadásából, amelynek vitáját ma reggel 9-től tartják az Országgyűlésben. A mai plenáris ülésnek ez az egyetlen napirendi pontja.Tállai: Magyarország ma az EU legnagyobb adócsökkentője
Az adókat csökkenteni kell, és mindenkit rá kell szorítani arra, hogy a közterheket befizesse – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára, aki a Magyar Nemzetnek adott szombati interjúban arról is beszélt, hogy jelenleg Magyarország az Európai Unió legnagyobb adócsökkentője.PM-államtitkár: Folytatódhat az adócsökkentés
Magyarország 2010 óta az uniós átlag szintjére csökkentette az adóelvonást, és további mérsékléssel a térség államaival is fölveheti a versenyt – mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára csütörtökön, Budapesten, a Világgazdaság szakmai rendezvényén.Tállai András: Miközben a kormány enyhít a terheken, az ellenzék megszorításokat akar
Az adócsökkentések politikája bevált: miközben a cégeknek és a magánszemélyeknek egyre kisebb közterhekkel kell számolniuk, az állam bevételei látványosan nőnek - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek annak kapcsán, hogy az első fél évben 840 milliárd forinttal több folyt be a nagyobb adókból, mint tavaly.Izer Norbert: Másfél év alatt 500 milliárd forintos adócsökkentés valósul meg
A következő másfél évben 500 milliárd forintos adócsökkentés valósul meg, ami jelentősen könnyíteni fogja a gazdálkodók és a magánszemélyek életét – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.Bizalmat szavazott a görög parlament Kiriákosz Micotákisz új kormányfőnek
Bizalmat szavazott a görög parlament hétfőn este a július 7-én megválasztott Kiriákosz Micotákisz kormányfőnek, aki kampányígéretéhez híven bejelentette az első, már idén életbe lépő adócsökkentéseket.Megszavazta az Országgyűlés a tervezett adócsökkentéseket
Az Országgyűlés pénteken megszavazta a kormány jövő évi adóváltoztatásokról szóló törvényjavaslatát, amely a család- és gazdaságvédelmi akciótervek több elemének megvalósítását is segíti különböző adócsökkentő és adóegyszerűsítő lépésekkel.Fidesz: Gyurcsányék az adócsökkentéseket is veszélyeztetik
Gyurcsányék az adócsökkentéseket is veszélyeztetik - mondta Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a jövő évi adótörvények keddi országgyűlési vitájára reagálva budapesti sajtótájékoztatóján.Varga Mihály: Folytatódhat az adócsökkentés, bővülnek az adókedvezmények
A munkát és jövedelmet terhelő adók mérséklése mellett az adókedvezmények bővítésével folytatódhat a közterhek enyhítése – mondta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Varga Mihály szerint elsősorban a gazdasági növekedést támogató szolgáltatások adója csökkenhet a közeljövőben.Ajánljuk még

















