adócsökkentés
Dömötör Csaba: Az emberéleteket és a munkahelyeket is meg kell védeni (Videó)
A 2021-es év jelentős részét a koronavírus-járvány elleni küzdelem teszi majd ki, az emberéleteket és a munkahelyeket is meg kell védeni – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtöki videóüzenetében összefoglalva az év elején életbe lépő legfontosabb változásokat. Dömötör Csaba kiemelte: 2021-től jelentősen bővülnek a család- és otthonteremtési támogatások. Öt százalékra csökken a lakásépítés áfája, valamint elindul a lakásfelújítási program, amelynek az a lényege, hogy az állam átvállalja a lakásfelújítási kiadások felét, legfeljebb hárommillió forintig.Kósa Lajos: A kormány többféle módon is támogatná az önkormányzatokat
Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke elmondta, többféle módon is támogatni kívánja a kormány az önkormányzatokat: kaphatnak projekttámogatást és lazíthatnak egyes szabályokon, így például a hitelfelvételt és annak elköltését szabályozó törvényeken. A részletekről a kabinet várhatóan januárban dönt, amikor már a legtöbb településen összeállították a járványköltségvetést.Tállai András: Magyarország az adócsökkentés mintaállama
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) harminchét országa közül Magyarországon volt a legnagyobb mértékű az adóteher-csökkentés a tavalyi évben. A kormány adócsökkentési programja pedig a koronavírus-válság alatt is folytatódik – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.Tállai András: a lakosság és a vállalkozások védelmében el kellett rendelnünk az adóemelési stopot
A kormány a járvány elleni küzdelem részeként folyamatosan csökkenti az állami adókat, számos baloldali vezetésű városban, kerületben azonban emelnék a helyi közterheket. A lakosság és a vállalkozások védelmében el kellett rendelnünk az adóemelési stopot – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára a Világgazdaságnak, csütörtökön, miután a kormány rendeletben tiltotta meg, hogy az önkormányzatok jövőre emeljenek a helyi adókon, új közterhet vezessenek be vagy megkurtítsák az adókedvezményeket.Számos kedvezményt vezetett már be a kormány a veszélyhelyzet első hónapjában
Számos kedvezményt vezetett már be a kormány a veszélyhelyzet első hónapjában, jelenleg pedig egy általános, minden gazdasági ágazatot segítő, gazdasági-növekedési akcióterv részletein dolgozik – tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.Csökkenő adóterheket és igazságosabb adórendszert hozhat a jövő év
A jövő évi adóváltozások a versenyképesség növelése, valamint a gazdaság újraindítása mellett egyszerűbbé és igazságosabbá teszik a magyar adórendszert – nyilatkozta Izer Norbert.Bánki Erik: Fordított gazdaságpolitikára van szükség
A gazdaságról, a járvány gazdasági hatásairól vitázott az ATV Csatt című műsorában Bánki Erik, a parlamenti gazdasági bizottság fideszes elnöke, Varju László a parlament költségvetési bizottságának DK-s elnöke, valamint Lentner Csaba és Pogátsa Zoltán közgazdászok. A gazdasági bizottság fideszes elnöke szerint fordított gazdaságpolitikára van szükség, más szempontból kell vizsgálni a válságkezelést, mint az első hullám alatt.Varga Mihály: Az eredményes gazdaságfehérítés áll az adócsökkentések mögött
Az eredményes gazdaságfehérítés áll az adócsökkentések mögött; a járványidőszak is rámutat annak fontosságára, hogy Magyarországon a feketegazdaság mértéke jelentősen csökkent 2010 óta – mondta a pénzügyminiszter a PricewaterhouseCoopers (PwC) Magyarország és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adózást érintő aktualitásokról rendezett közös online konferenciáján, csütörtökön.Ajánljuk még

















