albánia
Az albán kormány több száz szakmában engedi a munka újraindítását
Albániában a kormány hétfőtől mintegy hatszáz szakma dolgozói számára tette lehetővé, hogy újra munkába álljanak, könnyítve a koronavírus-járvány megfékezése érdekében elrendelt korlátozásokon. A tiranai vezetés március közepén szinte az egész gazdaságot leállásra kényszerítő korlátozó intézkedéseket vezetett be az új típusú koronavírus járvány miatt, s ezek hatására 50 ezer munkahely szűnt meg.Szijjártó: Nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdekünk is a Nyugat-Balkán békéje, ezért is segítjük őket a járvány elleni védekezésben
A Nyugat-Balkán békéje és fejlődése Magyarország nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdeke is, ezért Budapest minden lehető segítséget megad a térség országainak, így Albániának is az európai integráció terén, de az új típusú koronavírus-járvány elleni harcban is – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Tiranában, Gent Cakaj albán külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján.Koronavírus – Bulgáriában, Albániában és Svédországban is halálos áldozatokat követelt a járvány
Bulgáriában, Albániában és Svédországban is egy-egy ember életét követelte az új típusú koronavírus-fertőzés – közölték a tiranai, a szófiai és a stockholmi hatóságok szerdán; az elhunytak a fertőzés első áldozatai ezekben az országokban. Bulgáriában hat, Albániában tizenkettő, Svédországban pedig 486 fertőzöttről tudnak a hatóságok.Albániában is megjelent a koronavírus
Az albán egészségügyi minisztérium közleménye szerint egy apánál és annak fiánál igazolták a Covid-19 járványt okozó vírus jelenlétét. Az érintettek Olaszországból tértek haza, ahol több, mint 400 ezer albán él, és ahol a legintenzívebben terjed kontinensünkön az új betegség. Az albán fertőzött személyek állapota stabil, szövődményeket nem találtak náluk.Megnyílhatnak Albánia és Észak-Macedónia előtt az uniós csatlakozási tárgyalások
Az Európai Bizottság a csatlakozási tárgyalások megkezdését ajánlja Észak-Macedóniával és Albániával, mivel a két ország jelentős eredményeket ért el a jogállamisággal kapcsolatos reformok bevezetése terén 2018 óta – derül ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett jelentéséből.Törökország is bojkottálja a Nobel-díjátadót Peter Handke kitüntetése miatt
Albánia és Koszovó példáját követve hétfőn Törökország is bejelentette, hogy bojkottálja a Nobel-díjátadót Peter Handke osztrák író kitüntetése elleni tiltakozásként. Törökország svédországi nagykövete, Hakki Emre Yunt a Hürriyet című török napilapnak nyilatkozva mondta el, hogy nem vesz részt a keddi ceremónián.Szijjártó: Magyarország segítséget nyújt az albániai földrengéskárok elhárításában
Magyarország segítséget nyújt Albániának a minapi súlyos földrengés okozta károk felszámolásában – mondta kedden, Londonban a külgazdasági és külügyminiszter.Albániai földrengés: hat halott, több, mint 300 sérült
Hatra emelkedett a kedd hajnali albániai földrengés halottainak a száma; a rengés miatt több lakóház is összeomlott, és sokan a romok alatt rekedtek – közölték reggel hatósági források, hozzátéve, hogy a sérültek száma meghaladhatja a 300-at is. Harminc év óta a legerősebb, 6,4-es földrengés rázta meg hajnali négy órakor a balkáni ország fővárosát és északnyugati részét, leginkább Durres tengerparti várost.Az elmúlt 30 év legerősebb földrengése rázta meg Albániát
Földrengés rázta meg ma hajnalban Albániát. A szeizmológusok mérései szerint az országban ez volt az elmúlt 30 év legerősebb földmozgása. Több épület összeomlott, sokan a romok alatt rekedtek. Kurbin városban egy ember ijedtében kiugrott egy emeletes ház ablakán, és szörnyethalt. A hatóságok legfrissebb közlése szerint eddig 150 sérültről és három halottról tudnak.Ajánljuk még