álcivilek
Békés Márton cikke a Látószög blogon: Államcsínytevők
Békés Márton a Látószög blogon írta meg, hogy a külföldről ispirált aktivistáskodás hogyan vezetett el Magyarországon is a hivatásos forradalmárkodáshoz és a külföldi beavatkozási kísérletekhez. A „színes forradalmak”, a „magyar Majdan” tematikája állandóan a politikai napirenden szerepel a magyarországi ellenzék esetében. Utóbbi alatt nem csupán a „civil” aktivistákat, a parlamenti és azon kívüli pártokat kell érteni, hanem a külföldről finanszírozott, jórészt Soros-forrásokból gazdálkodó nemkormányzati szervezeteket, a szintén ilyen pénzekből, valamint amerikai, holland és német kormányjuttatásokból élő médiákat, és a humánszférához tartozó területek (akadémia, egyetem, színház) „független” platformjait is, a legkülönfélébb jogvédő szervezetekkel együtt. Civilnek álcázott tüntetéssel retteg az erdőkért a baloldal
Napok óta a tarvágástól retteg a teljes baloldal, miután a kormány lazított a fakitermelés szabályain. A felzúdulásra úgy reagált az Agrárminisztérium, hogy fenntartható módon zajlik a fakitermelés, mégis már javában zajlik a toborzás a pénteki, tarvágás elleni baloldali tüntetésre. Az LMP azonban a saját nevében sem bízik a jelek szerint, mert csak napok múltán vállalta fel, hogy ő áll az addig civilnek álcázott tüntetés mögött. A törpepárt csak akkor vette nevére a dolgot, amikor már szép számú érdeklődő gyűlt össze az esemény Facebook-oldalán. Azzal sem foglalkoznak, hogy a szakminisztérium évek óta komoly fásítási programot hajt végre, és óriási támogatásban részesíti az erdőgazdálkodókat. Úgy tűnik, mindennél fontosabb, hogy a baloldal számára sokkoló április 3-i földbeállás után tovább zakatoljon az O1G-kampány. Nem vagytok magyarok
Érzékelte valaki, mi minden hangzott el és íródott le a magyarokra magyar nyelven az elmúlt pár hét alatt? Tisztességtelenek, mucsaiak, buták, tájékozatlanok, analfabéták, trágyával etetett gombák, igénytelenek, fogatlanok, mosdatlanok, büdösek, reménytelenül hülyék, le kéne őket cserélni, ráadásul miséről érkeztek a választásra – érted, ezek a suttyók templomba járnak! Ez így ma a bevett véleménycsokor a magyarországi kommunisták körében a magyarokról. Jó, mi? Pontosan ugyanazt gondolják rólunk ma is, ahogy bántak velünk a saját országunkban 1919-ben, 1944–1990 között, sőt 1990 után is. A kommunista nem vész el, csak átalakul. Amikor pedig ideges, mert nem fér a hatalom közelébe, akkor visszavedlik az eredeti állapotába. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.