áldozat
Bródy János megint nagyot ment: szuverén embernek nevezte Juhász Pétert és be is állt neki kampányolni
A cipész maradjon a kaptafánál, Bródy János meg a zenélésnél. A politizálás ugyanis nem áll jól neki és látszólag nem is ért hozzá, hiszen Juhász Pétert szuverén emberként emlegeti és támogatja. Bár, ha a szívünkre tesszük a kezünket, nincs mit csodálkozni Bródy kijelentésén, aki szerint a demokrácia ott kezdődik, hogy az ő számait játssza folyamatosan a rádió, és akkor még nem beszéltünk a kilencvenes évek előtti szerepéről sem. Szerintünk azonban már eleget játszotta a számait a rádió, le is jártak, hiszen a szocializmus egyik kedvence volt a művész úr. Meg sem lepődünk, hogy Juhász Pétert nézte ki magának vezetőnek, a művészi lepel ugyanis sokat elbír. Hét éven át tűrte a szexuális bántalmazást az akkor fiatalkorú fiú, mert úgy érezte, nincs kihez fordulnia
"Nem voltam 15, amikor elkezdődött. De azt mondta, hogy már előtte, az általános iskolában kinézett, ahová bejárt néha órát tartani" - mesélte a PestiSrácok.hu-nak egy most huszonéves fiú - nevezzük Krisztiánnak - arról az újpesti jiu-jitsu edzőről, akiről lapunk írta meg, hogy az elmúlt 20 évben több fiút is megronthatott. De csak másfél éve indult büntetőeljárás ellene, az egyik fiú feljelentését követően. F. Mártont meg is gyanúsították fiatalkorú sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel. Krisztiánt elmondása szerint 7 éven át abuzálta a férfi, miközben teljesen kifordította önmagából. A fiúnál súlyos önképzavar alakult ki. Bántalmazója elhitette vele, hogy nélküle kvázi életben sem tudna maradni. Ő pedig tűrt. Tűrt, mert elvált szülők gyermekeként, egy olyan nevelőapa mellett, akinek fa klumpája koppanására máig emlékszik, elhitte, hogy nincs kiút. Az Ügy (másként): egy éveken át bántalmazott fiú őszinte vallomása (18+)
Olykor vannak olyan interjúk, beszélgetések, amiből kevés néhány perc, amit az olvasónak/nézőnek teljes egészében látnia kell. A "Dáviddal" készült interjú pontosan ilyen. A most 21 éves fiúval a PestiTV Az Ügy című műsorában készítettünk interjút. Őt és társait éveken át molesztálta, bántalmazta a csepeli általános, szakiskola és nevelőintézet nevelője, Buskó Tamás, akit 2018-ban több mint 30 gyermek megrontásáért 18 év fegyházbüntetésre ítélt a bíróság. "Dávid"mesélt, kendőzetlenül, kegyetlenül őszintén. Arról, hogyan és miért került intézetbe, hogyan lehetett túlélni azt, ami velük történt, arról, hogyan kapott rá a szerekre és miben bízik, mi mutathat kiutat a reménytelenségből. Szakértők azt mondják, a hasonló bántalmazások után felépülni, és normális, teljes életet élni elképesztően nehéz. Támogató, biztos háttér nélkül szinte lehetetlen. Egy ilyen életútban számtalan olyan tényező van, ami szinte törvényszerűen felbukkan, egymásból, egymásra következve. Alábbi videóriportunk a nyugalom megzavarására alkalmas témát dolgoz fel, és ilyen kifejezéseket is tartalmaz. Kizárólag 18 éven felülieknek ajánljuk!