áldozat
Karácsony Gergely május elsején is bizonyította: nem áldozat, hanem gyáva kötekedő
Éljen május elseje! Hihetetlen, de a munka ünnepére is maradt egy igazán "hiteles" nyavalygás és nyöszörgés Karácsony Gergelytől. A PestiSrácok.hu észrevette azt a rendkívül meglepő fordulatot, hogy a főpolgármester napi vinnyogását a Facebookon követte el, erre pedig eddig még nem nagyon volt példa, hiszen Karácsony sosem használja ezt a felületet. A magát örökös áldozatként és becsületes városvezetőként beállító Karácsony Gergelyt azonban nem szabad megsajnálni, bármilyen elkámpicsorodva néz, hiszen a nyavalygás mögött rosszindulatú üzenetek, hazugság és hitvány gyávaság rejtőzik, ahogy mai bejegyzésében is. A főpolgármester ismét bizonyította, hogy ő az, aki nem tud felemelkedni a politikai üzeneteken, miközben magát mindig úgy állítja be, mint aki védekezik a csúnya bácsik gonoszkodása ellen. Kicsit úgy vagyunk vele, mint azzal a gyerekkel, aki az oviban a sarokba bújik és elpanaszolja, hogy állandóan bántják, pedig, ha a szülők nem néznek oda, akkor gombostűvel szurkálja a társait, majd sírva menekül, amikor jól kiporolják a fenekét és játssza az ártatlant. Mitől szavaz ma valaki balra?
Mindannyian szeretjük azt hinni, hogy döntéseinket (bármilyen területen, így a politikában is) mi magunk hozzuk, racionális gondolkodásunk, józan belátásunk, saját érdekünk szerint. Nem szívesen nézünk szembe azzal a lehetőséggel, hogy bizony manipulálnak bennünket. Ez esetben ugyanis saját énképünk sérülne. Úgy éreznénk, hogy nem vagyunk elég okosak, hogy esetleg rosszul dönt(ött)ünk, és hát hogy néz ez már ki… Pedig egyáltalán nem szégyen semmiben sem belátni, ha hibáztunk, sőt, ez a legnagyobb emberi tulajdonságok egyike. S különösen nem kell szégyenkeznünk – sem mások, sem magunk előtt – akkor, amikor a manipuláció sokszor olyan erős és alattomos, hogy tényleg a legjobb szándék mellett, önhibánkon kívül is sokan áldozatává válunk.