Pesti Srácok

alkoholizmus

Petke Zsolt: A józanság reményt adhat, és ez a legfontosabb

AMApáthy Melinda Magyar ugar 2018 december 21.
Hétéves kislánya szeme láttára akart leugrani a hídról az a nő, aki ellen múlt héten emelt vádat az ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt - közölte az Esztergomi Járási Ügyészség, melynek közleménye szerint az asszony egyedül nevelte most 8 éves kislányát Dorogon, egy önkormányzati lakásban, meglehetősen mostoha körülmények között. A hatóság 2017 májusában a kislány védelembe vételét rendelte el, mivel az anya rendszeresen ivott, alkalmi ismerőseivel, barátaival napokon keresztül csavargott, miközben gyermekét vagy magával vitte, vagy véletlenszerűen másokra bízta. Az ügyészség leírása alapján joggal vetődhet fel a kérdés az olvasóban, hogy anya-e az ilyen. A válasz talán nem mindenkinek egyértelmű: igen. Valószínűleg egy alkoholista anya elleni vádemelésről szól a közlemény. Az alkoholista viszont az első korty pia után már nem képes kontrollálni cselekedeteit. Semmi sem fontosabb számára az italnál, sem gyermeke, de még saját élete sem. Beteg. Betegsége pedig gyógyíthatatlan és egyre súlyosbodó. De van-e még innen visszaút? Mit tehet az, aki akár a Kék Pont Alapítvány Száraz November elnevezésű akciója hatására, akár az említett esetnél talán enyhébb mélypont után változtatni, változni szeretne? Egy új, józanabb, élhetőbb élet felé vezető útról és lehetőségekről beszélgettünk Petke Zsolttal, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet Addiktológiai Osztályának főorvosával, aki maga is felépülő függő.