Novák Katalin: nemcsak a nők, az egész magyar nemzet köztársasági elnöke leszekPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 24. Első államfőjelölti interjúját a Magyar Hírlapnak adta Novák Katalin, aki azt is elárulta, hogy szerinte az államfőnek példaképnek kell lennie, és bízik benne, hogy megfelel majd ezen elvárásoknak. A politikus elmondása szerint rajta túlmutató jelentősége van annak, hogy ő lesz az első női államfő, főként azért is, mivel nyolc éve vezetőként képviseli a magyar családok, gyermekek ügyét.
Stefka István a Pesti Riporterben: Göncz Árpádnak semmi köze nem volt a nemzet egységéhez (Videó!)PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 24. Napok óta háborog a baloldal amiatt, hogy Novák Katalin követheti Áder Jánost a köztársaság elnöki székben, ezzel történelmünk első női államfője lehet. A baloldali politikusok szerint viszont azért nem jó jelölt, mert nem független. A Pesti Riporterben Stefka István emlékeztetett, hogy a baloldal által példaként emlegetett Göncz Árpád – aki szerintük a legjobban tudta a nemzeti egységet képviselni – sem volt független, hiszen az MSZP és SZDSZ érdekeit szolgálta, de még az 1956-os bajtársait is elárulta.
Lemondott Novák Katalin a miniszteri tisztségéről, mert elfogadta a köztársaságielnök-jelölti felkéréstPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 22. December 31-ével lemondok a családokért felelős miniszteri tisztségemről, hogy minden erőmmel az előttem álló feladatra készülhessek – jelentette be szerdán délután a közösségi oldalán Novák Katalin, aki elfogadta a köztársaságielnök-jelölti felkérést. Ismert: Orbán Viktor miniszterelnök a keddi Kormányinfón erősítette meg azt az értesülést, hogy a Fidesz Novák Katalint jelöli az államfői tisztségre.
Politikai Hobbista – Felkészül a Novák Katalin Városközpont (Videó!)PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 22. Mintha csak így lett volna kitalálva az év utolsó Kormányinfója: Novák Katalin jelölése a köztársasági elnöki pozícióra egekig hatoló sikoltozást váltott ki a haladó baloldalból. Okkal, mert megint összeomlott egy narratívájuk – hangzott el a Politikai Hobbista keddi adásában. Ahogy Netanjahu látogatásakor az antiszemita vád, úgy most a nőellenes, hímsoviniszta, üvegplafonokat építő Fidesz képzete omlott össze. Mégiscsak a legmagasabb közjogi méltóságot fogja egy nő betölteni, amennyiben persze az Országgyűlés megválasztja. A Politikai Hobbista keddi teljes adását ITT tekintheti meg.
Gyurcsány kiborult: Göncz emlékét siratja Novák Katalin jelölése okánPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 21. Göncz Árpád emléke felett búslakodik a bukott miniszterelnök, aki természetesen késztetést érzett véleményének megosztására a nyilvánossággal Novák Katalin államfői jelölése kapcsán.
Novák Katalin: a jövőben is a magyar családokért fogok dolgozniPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 21. Magyarország első női köztársasági elnökeként is a magyar családokért dolgozna a jövőben Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter. Orbán Viktor miniszterelnök keddi évzáró sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a Fidesz Novák Katalint jelöli köztársasági elnöknek.
Török Gábor: Orbán ravasz csapdát állított az ellenzéknekPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 21. Török Gábor szerint Novák Katalin államfői jelölésével Orbán Viktor olyan csapdát állított az ellenzék számára, amiből csak akkor tudnak kijutni, ha nem fogják támadni a jelölt személyét – írja a Mandiner.
Gratulált Varga Judit Novák Katalin jelöltségéhezPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 21. Gratulálok Novák Katalinnak az államfőjelöltségéhez! Hajrá, Kata! – írta Facebook-bejegyzésében Varga Judit igazságügyi miniszter azután, hogy a mai Kormányinfón Orbán Viktort Áder János utódlásáról kérdezték. Áder János jelenlegi államfő második elnöki mandátuma 2022. május 10-én jár le. Az alaptörvény értelmében másodszor nem választható újra.
Orbán: Novák Katalin lehet az új államfőPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 21. Orbán Viktor miniszterelnököt a Kormányinfón kérdezték a köztársasági elnöki posztról. Áder János köztársasági elnöki mandátuma ugyanis 2022 márciusában jár le, és az Alaptörvény 11. cikke alapján Magyarország következő köztársasági elnökét a jelenlegi Országgyűlésnek kell megválasztania.
Elmarad a baloldali államfőjelölt-választásPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 november 22. Alig egy héttel a kezdeményezés elindítása után a szervezők leállították a baloldali miniszterelnök-jelöléshez hasonló államfőjelölő választássorozat. A kezdeményezők közleménye szerint mindezt taktikai okokból tették.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Merz barnaságával, Leyen hatalmával és Meloni fiatalságával froclizta Trump a hívatlan vendégeket Forró drót augusztus 19. A Fehér Házhoz menni a pofonért.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?
Magyar Péter a közmédiában is szívesen látná, hogyan alázta Trump az uniós vezetőket Forró drót augusztus 19. Magyar Péter szerint jó lenne, ha a közmédia is levetítené, hogyan égette szénné Leyenéket a Fehér Házban.
Trump nem finomkodott Zelenszkijjel – Az elfoglalt területek térképe fogadta az ukrán elnököt a Fehér Házban Forró drót