államfőválasztás
Kövér László: átlépik a büntetőjog határát, akik egyszerű többséggel változtatnák meg az alaptörvényt
Az Országgyűlés elnöke szerint átlépik a büntetőjog határát azok, akik szerint egyszerű parlamenti többséggel is megváltoztatható az alaptörvény. Kövér László kedden az InfoRádió Aréna című műsorában közölte azt is, hogy a kormányoldal még nem tárgyal az államfői posztról.Március 16-án tartják a szlovák államfőválasztás első fordulóját
Március 16-ra tűzte ki a szlovák államfőválasztás első fordulójának időpontját a pozsonyi törvényhozás elnöke, Andrej Danko; a döntést a parlament honlapján hozták nyilvánosságra csütörtökön. A mostani az ország történetében már az ötödik közvetlen elnökválasztás lesz Szlovákiában. A vonatkozó szabályozás szerint az új államfő első fordulós győzelméhez a leadott voksok több, mint felének megszerzésére van szükség, egyéb esetben két héttel később második fordulót tartanak, amelyben a legjobb eredményt elérő két jelölt mérkőzik meg egymással. Az eddigi szlovák elnökválasztásokon még nem volt példa arra, hogy már a választás első körében megválasszák az új államfőt.Bugár Béla indul a szlovák államfőválasztáson
Bugár Bélát, a Most-Híd elnökét indítja államfőjelöltként a szlovák-magyar vegyes párt a jövő tavasszal sorra kerülő köztársaságielnök-választáson. Indulását a pártelnök jelentette be szombaton Pozsonyban, a szervezet kongresszusa utáni sajtótájékoztatóján.Cseh államfő választás: egyenlő esélyek, fej fej mellett a két jelölt
Folytatódik az államfőválasztás második, döntő fordulója Csehországban. Szombaton, a hagyományosan kétnapos voksolás második napján, a választási helyiségek reggel nyolctól délután kettőig tartanak nyitva. A két jelölt - Milos Zeman jelenlegi államfő és Jirí Drahos, a cseh tudományos akadémia volt vezetője - közül az szerez elnöki mandátumot, aki megkapja a leadott szavazatok egyszerű többségét.A sajtószabadságot hiányolja Majtényi, pedig az tette ismertté (VIDEÓ)
Nagy többséggel ismét Áder Jánost választotta köztársasági elnökké a Parlament. A szavazást követő sajtótájékoztatóján Kósa Lajos, a FIDESZ frakcióvezetője kiemelte, az ellenzéki jelölt folyamatosan a magyar sajtószabadság hiányát emlegette kampányában.Államfőválasztás percről-percre
A jelöltek beszédével kezdődött a köztársaságielnök-választás folyamata kedden az Országgyűlésben. Majtényi László, a baloldali ellenzéki pártok jelöltje a köztársaság helyreállítását jelölte meg célként, Áder Jánost köztársasági elnök, a kormánypártok jelöltje pedig azt kérte, tegyük életünk központi kérdésévé a teljesítményt.Ajánljuk még