általános vita
A csádi katonai szerepvállalás és a terrorizmus elítéléséről szóló politikai nyilatkozat is napirendre kerül ma a parlamentben
Kormánypárti képviselők kezdeményezésére elfogadhatja a terrorizmus elítéléséről és az áldozatok melletti kiállásról szóló politikai nyilatkozatot szerdán az Országgyűlés, amely tárgyalja az ukrajnai háború miatt kihirdetett veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbítását, valamint a Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalását is.A kormány 4 százalékos GDP-bővüléssel számol jövőre, az ellenzék szerint ez kamu – Folytatódik a 2024-es költségvetés vitája
Folytatódik a 2024-es költségvetési törvényjavaslat általános vitája szerdán az Országgyűlésben. A parlament ülésnapja 8 órakor kezdődik, a képviselők 15 órás időkeretben tárgyalhatják a jövő évi büdzsét.Bírósági és ügyészségi beszámolók várhatók ma a parlamentben
Az Országgyűlés ma tárgyal a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2020-as beszámolóiról. Ezt követően az OBH elnöke mondhatja el a 2020-as évről szóló beszámolóját, az erről szóló általános vita elején.A minimálbér-emeléssel kapcsolatban tárgyal az Országgyűlés
Az Országgyűlés ma négy általános vitát bonyolít le, egyebek mellett tárgyal a jövő évi minimálbér-emelés miatt szükséges jogszabály-változtatásokról is.A jövő évi költségvetésről dönt kedden a parlament
Az Országgyűlés kétnapos üléssel folytatja munkáját a jövő héten. A képviselők hétfőn interpellációkkal fordulhatnak a kormány tagjaihoz. A keddi ülésnap reggel kilenc órakor napirend előtti felszólalásokkal indul, majd szavazásokat tartanak. Ekkor várható döntés Magyarország 2022-es költségvetéséről.Ma tovább folytatódik a jövő évi költségvetés vitája az Országgyűlésben
Az Országgyűlés ma 13 órás időkeretben folytatja a jövő évi költségvetés szerdán megkezdett általános vitáját. A parlament aktuális ülésének negyedik napja reggel 8 órakor kezdődik, a napirenden kizárólag a kormány 2022-es költségvetésre vonatkozó javaslatának tárgyalása szerepel.Komoly szócsata a parlamentben: a jobbikos Szilágyi ismét hozta a formáját, de Mesterházy sem okozott csalódást
További képviselői felszólalásokkal folytatódott, majd a kormány zárszavával ért véget az alaptörvény kilencedik módosítására irányuló javaslat általános vitája, majd a szerdai napirend tárgyalása az Országgyűlésben.Országgyűlés – Orbán Balázs: Az ellenzék véleménye azért olyan egységes, mert mindegyiküket Gyurcsány vezeti
Egyebek mellett a különleges gazdasági övezetekről és az azokhoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló kormányzati előterjesztés általános vitájával kezdődött az Országgyűlés szerdai ülése. A kormánypártok által beterjesztett javaslatról Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára kiemelte, hogy megszavazása esetén forrásmegosztást tesz lehetővé egy megyén belül, így több település is részesülhet egy nagyberuházásból származó adóbevételből. A különleges gazdasági övezetté nyilvánításra szigorú feltételek mentén kerülhet sor, nem lesz automatikus, és az állam semmilyen összeget nem von el az önkormányzatoktól. Nem túl meglepő módon nem lett konstruktívabb az ellenzék, amelynek felszólalói egyszerű stílusban, egymást ismételgetve hangoztatták, hogy a kormány újabb nagy lopásokra készül. Megfigyelhető volt, hogy a legtöbb ellenzéki szónok szakpolitikai kérdésként vezette fel mondandóját, majd rögtön személyeskedésre, sértegetésre váltottak. Ha létezne olyan, hogy A nap legszánalmasabb felszólalója-titulus, azt szerdán toronymagasan Gyurcsány Ferenc nyerte volna: a DK elnöke a különleges gazdasági övezetekről szóló beszédében többször a Jóisten irgalmáért esedezett, majd olyan stílusban fejezte be, ahogy a fáradó rohamnyugdíjasai szokták egy-egy utcai vitában.Országgyűlés – KDNP: az ellenzék rémhíreket kelt a kulturális területen dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának átalakításáról
A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, valamint a kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat vitájával folytatta munkáját a parlament kedden este, a kormány szerint a javaslat mérföldkő a kulturális szektorban. Az ellenzék hevesen támadta a tervet, mire Nacsa Lőrinc, a KDNP vezérszónoka azzal vádolta az ellenzéket, hogy rémhírt és hisztériát kelt a javaslat kapcsán és hazugságokat állít a sajtóban.Ajánljuk még