altus
Folyamatosan pénzelhette az ALTUS Czeglédy Csaba cégét – Újabb 90 milliós kölcsönre bukkantunk
Újabb kölcsönügyletre bukkantunk a Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára családi vagyonkezelő cége és a jelenleg milliárdos adócsalás miatt előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba munkaerő kölcsönző vállalkozása között. A PestiSrácok.hu birtokába került dokumentumok szerint 2016 augusztus 15-én az Altus Portfolió Kft. 90 millió forintos kölcsönt folyósított a Czeglédy elnökölte Human Operator Zrt-nek, „A. Portfolio szerződés szerinti kölcsön” címén. Dokumentumainkból kiderül az is, hogy a Human Operator az Oberbanktól is kért kölcsön, amelyet jelzáloggal biztosított. A 2013-as ügylet érdekessége azonban az, hogy az osztrák bank részéről az a K. László fiókvezető jegyezte ellen a szerződést, aki akkor már két éve a Humán Operator felügyelőbizottsági tagja is volt egyben.OLAF-vizsgálat indulhat Gyurcsányék mutyigyanús kölcsöne miatt
Az Európai Unió csalás elleni hivatalához, az OLAF-hoz fordul Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő amiatt, hogy Gyurcsány Ferenc cége, az Altus 80 millió forintot adott a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csabának."Valami bűzlik" Gyurcsányék 1,5 milliárdos támogatása körül
A Fidesz szerint "a Gyurcsány család akárhogy is magyarázza", a brüsszeli bizottságtól kapott 1,5 milliárdos megbízása "messziről bűzlik" és felveti a bújtatott pártfinanszírozás gyanúját. A nagyobbik kormánypárt csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Dobrev Klára hiába tartott sajtótájékoztatót, nem tisztázta magát sem a brüsszeli megbízás, sem a mostani botrány ügyében.Akár már ma eldőlhet Gyurcsányék sorsa
Az általános eljárási rendnek megfelelően a Legfőbb Ügyészség a legrövidebb időn belül az illetékes hatóságnak továbbítja a Miniszterelnökséget vezető Lázár János feljelentését a Welt 2000 Kft.-vel kapcsolatban – közölte kedden Fazekas Géza, a szervezet szóvivője. Mint szavaiból kiderült, ez akár már szerdán is megtörténhet – írta a Magyar Idők.Az EU-s támogatások informatikai rendszeréből is kifizetőhelyet csináltak a szocialisták
Akár 18 milliárd forintot is visszakövetelhet Magyarországtól az Európai Bizottság, mert szabálytalan közbeszerzésekre bukkantak a 2007–2013-as uniós gazdasági ciklus ellenőrzésekor – írta meg az Origo az erről szóló jelentéstervezetre hivatkozva. Az ügyben Dobrev Klára és a Gyurcsány család régi bizalmasa, Heil Péter tűnnek főkolomposoknak abban, hogy egy MSZP-közeli cég kifizetőhelyeként használhatta az uniós támogatásokat kezelő informatikai rendszer létrehozását. Az újabb szocialista korrupciós ügy miatt a kormány büntetőfeljelentést tesz.Ajánljuk még