amerikai egyesült Államok
Megint a rendőrök ellen tüntetnek az USA-ban
Memphis városában a rendőri erőszak ellen tüntetők lezártak egy autópályát, miután a rendőrség nyilvánosságra hozta a felvételeket egy halálos kimenetelű közúti ellenőrzésről. Tennessee állam fővárosában péntek estére hirdettek felvonulást a 29 éves Tyre Nichols emlékére. Több százan gyűltek össze táblákkal. Az élő felvételek alapján a lezárt autópályán senkit nem engednek át.Kreml: a Fehér Háznak módjában állna a konfliktus lezárására utasítania Kijevet
A Fehér Háznak módjában állna a konfliktus lezárására utasítania Kijevet – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak. Peszkov Donald Trump volt amerikai elnöknek azt az állítását kommentálta, miszerint ő 24 órán belül meg tudna állapodni az ukrajnai konfliktus lezárásáról.Újabb szankciókkal sújtotta az USA a Wagner orosz fegyveres csoportot
Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma csütörtökön újabb szankciókkal sújtotta az ukrajnai harcokban is jelentős szerepet vállaló, jelentős nemzetközi bűnszervezetnek minősített Wagner orosz katonai magáncéget.Moszkvába érkezett Lynne Tracy új amerikai nagykövet
Megérkezett Moszkvába Lynne Tracy, az Egyesült Államok új oroszországi nagykövete – közölte csütörtökön a Twitteren az amerikai diplomáciai képviselet. Az amerikai szenátus december végén hagyta jóvá a karrierdiplomata Tracy kinevezését. Kinevezéséhez Moszkva még szeptemberben megadta a hozzájárulását.Donald Trump visszatérhet a Facebookra és Instagramra
Visszaállítja Donald Trump fiókját a Facebook és Instagram közösségi médiumok anyavállalata – közölte a Meta. Nick Clegg, a Meta globális elnöke több amerikai médiumnak nyilatkozva elmondta, hogy a volt elnök esetében letelt a két éves felfüggesztés, amelyről 2021. január 7-én a washingtoni zavargásokat követően döntöttek.Meleg, pedofil pár zsákmányolta ki szexuálisan és prostituálta két örökbefogadott gyermekét
A beteg állatok egy nagyon finom kifejezés arra a homoszexuális párra, akik örökbe fogadtak egy 9 és egy 11 éves fiú testvérpárt, akiknek szülei heroinfüggők voltak, majd éveken keresztül megerőszakolták őket, de kötelezték őket arra is, hogy egymással fajtalankodjanak. Ha ez nem lenne elég, a barátaiknak is "kölcsönadták" a kisfiúkat. Mindez a csodálatos Amerikában történt, ahol a tizenhétszeres gyermekmolesztálásért akár kilencszeres életfogytiglant is kaphatnak.Az amerikai igazságügyi minisztérium beperelte a Google-t
Az igazságügyi minisztérium és az USA nyolc állama kedden beperelte a Google-t, azzal vádolva azt, hogy jogellenesen visszaél az online hirdetéseket működtető technológiai monopóliumával. Ez az első trösztellenes pere az ügynökségnek a technológiai óriás ellen Biden elnöksége alatt.CNN: Az USA 30 Abrams harckocsit küldhet Ukrajnának
Élesedik a "munkaverseny": a lengyelek, a baltiak, a németek és a britek után az USA is beszállt, beindult. Az Egyesült Államok hamarosan véglegesíti a terveket, hogy mintegy 30 Abrams harckocsit küldjön Ukrajnának – ezt közölte a CNN-nel két amerikai tisztviselő.Ajánljuk még

















