amerikai egyesült Államok
Orbán Viktor: Joe Biden nyilatkozata sértő a magyarokkal szemben – Videóval frissítve!
A 2015-ös migránsválság idején az egyetlen észszerű döntést választotta Magyarország, amikor Nyugat-Európa országaival ellentétben nemet mondott a bevándorlásra – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Fox News amerikai konzervatív televízióban pénteken hajnalban adásba került interjújában. A csatorna Budapesten tartózkodó műsorvezetőjének, Tucker Carlsonnak adott nyilatkozatában a magyar kormányfő úgy fogalmazott: ha valaki a magyar állam engedélye nélkül átlépi az ország határát, akkor meg kell védeni magunkat, és megálljt kell parancsolni. Ez veszélyes, és a saját népünket meg kell védenünk minden veszélytől. Orbán Viktor hozzátette: Magyarországnak minden joga megvan, hogy így döntsön, ugyanis ez a mi országunk, a mi népünk, a mi történelmünk, a mi nyelvünk. Nincs olyan alapvető emberi jog, amely azt biztosítaná, hogy bárki beléphet az országba – tette hozzá a miniszterelnök. Orbán Viktor arra, hogy Joe Biden amerikai elnök korábban az ABC News amerikai tévécsatornának adott egyik interjújában totalitárius gazembernek nevezte őt, illetve Magyarországot a totalitárius rezsimek közé sorolta, úgy reagált: az sértő a magyarokkal szemben.Megerőszakolta a saját anyját, most női börtönbe megy a transznemű youtuber (+18)
Női börtönben töltheti le a büntetését az a biológiailag férfi youtuber, aki a vádak szerint megerőszakolta a saját hetvenkilenc éves édesanyját. A bíróság azért adott erre engedélyt, mert a virginiai férfi transznemű nőnek valja magát.Biden szerint egy muszlim tudja legjobban képviselni a vallásszabadságot
Biden válságos mentális állapotának egyik kirívó bizonyítéka, hogy bejelentette: a muszlim Rashad Hussaint jelöli nemzetközi vallásszabadság-nagykövetnek, leváltva Sam Brownbacket, aki 2018 és 2021 között töltötte be ezt a posztot. „Már a kezdetektől fogva mondom (...), hogy itt valami nem stimmel. Már akkor is mondtam, amikor Joe Biden még csak jelölt volt, és tudtam, hogy ez csak rosszabb lesz” – fogalmazott Ronny Jackson, Barack Obama egykori orvosa Biden kognitív egészségügyi állapotával kapcsolatban. Sokan láttuk már a kezdetektől fogva, hogy a demokrata elnökjelölt egy esetleges győzelem esetén megközelítőleg olyan alkalmas vezető lenne Amerika élén, mint Karácsony Gergely a Főpolgármesteri Hivatalban, a méhlegelők koronázatlan királyaként.Biden szerint le kellene mondania a szexuális zaklatással vádolt New York-i kormányzónak
Le kellene mondania a szexuális zaklatással vádolt Andrew Cuomo New York-i kormányzónak – mondta Joe Biden amerikai elnök Washingtonban. Biden egy keddi sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: tartja magát ahhoz, amit márciusban mondott, hogy ha beigazolódnak a Cuomo ellen felhozott vádak, akkor úgy véli, a kormányzónak le kellene mondania. Az Egyesült Államokban szokatlannak számít, hogy az elnök távozásra szólít fel egy megválasztott kormányzót, aki ráadásul egyben párttársa – mutattak rá hírügynökségek.A Demokrata Pártnak egyre kínosabb a zaklatási botrányba keveredett kormányzójuk, ezért saját párttársuk lemondását követelik
Demokrata párti politikusok is Andrew Cuomo New York-i kormányzó lemondását követelték, miután New York állam főügyésze bejelentette, hogy hónapok óta tartó vizsgálataik igazolták a politikus elleni vádakat a szexuális zaklatásokról. Ellentmondásos, hogy a kormányzó végig tagadta a vádakat, ám mégis korábban bocsánatot kért. Cuomónak nem ez az egyetlen bűne, ugyanis még februárban szövetségi vizsgálat indult ellene, mivel kozmetikázta a koronavírus-adatokat annak érdekében, hogy Donald Trump azokat ne használhassa fel a Demokrata Párt ellen a kampányában.Hétszáz fős, maszk nélküli születésnapi partit tart birtokán Barack Obama
A koronavírus-járvány miatti megfontolásokból bírálatok érték az amerikai médiában Barack Obama volt elnök tervezett születésnapi ünnepségét, amelyre több száz vendéget hívtak meg. Obama ma töltötte be a hatvanadik életévét.Több száz beoltott alkalmazott kapta el a delta variánst két San Franciscó-i kórházban, de komoly tüneteik nincsenek
Két San Franciscó-i kórház több száz, többségében beoltott alkalmazottja fertőződött meg koronavírussal júliusban – jelentette az amerikai sajtó. Augusztus 2-ig a Zuckerberg San Francisco Központi Kórház (ZSFG) több mint hétezer munkatársából 55-nél lett pozitív a Covid-teszt, de a fertőzött személyzet egyike sem szorult kórházi kezelésre – erősítette meg Cristina Padilla, az intézmény szóvivője a Fox News amerikai hírtelevíziónak.Lövöldözés miatt lezárták a Pentagont – Frissítés: egy rendőr megsérült
Amerikai idő szerint kedden délelőtt lezárták az Amerikai Védelmi Minisztérium épületét. Sajtóinformációk szerint azért kellett lezárni a Pentagont, mert az épület környékén ismeretlen fegyveresek lövöldözésbe kezdtek. A CNN értesülései szerint egy rendőrt lőttek le az incidensben, amely kedden történt a Pentagon épülete előtt. A tiszt állapotát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.Négyen követtek el öngyilkosságot a Capitoliumot védő rendőrök közül
A WUSA9 nevű televíziós csatorna szerint a fővárosi rendőrség hétfőn erősítette meg, hogy véget vetett életének egy huszonhat éves rendőr, Kyle DeFreytag; ezzel négyre nőt azoknak a rendőröknek a száma, akik öngyilkosok lettek azok közül, akik az amerikai törvényhozás, a Capitolium épületét védték annak januári ostromakor.Ajánljuk még
















