amerikai elnökválasztás
Donald Trump: "elfogadom a választási eredményt, ha én győzök"
Donald Trump republikánus elnökjelölt csütörtökön délelőtt közölte, hogy elfogadja a novemberi elnökválasztás eredményét, de csak akkor, ha ő győz.Frank Tibor: Húsz nappal az elnökválasztás előtt lényegében eldőlt a verseny
Húsz nappal az amerikai elnökválasztás előtt már érdemben eldőltek a dolgok, Hillary Clinton demokrata párti jelölt győzelme gyakorlatilag biztosra vehető - mondta az MTI-nek adott interjújában Frank Tibor akadémikus, egyetemi tanár.Ez A Személy és Undok Nő - Összefoglaló a harmadik amerikai elnökjelölti vitáról
Az utolsó, szerda esti amerikai elnökjelölti vitára is sor került Hillary Clinton demokrata, és a mögötte hét százalékkal lemaradtó Donald Trump republikánus elnökjelölt között. Trump a vitában azzal érvelt, hogy Hillary Clinton immár harminc éve van a pályán, és mégsem valósított meg semmit abból, amit most elnökjelöltként ígér. Megjegyezte, Clinton alapítványai bűnszervezetként működnek, és olyan arab országoktól is fogadtak el pénzt, ahol nem tisztelik a nőket, ezért szép gesztus lenne ezeket a pénzeket szépen visszafizetni. Trump arról is beszélt, a választások eleve meg voltak bundázva, hiszen Clinton az email-botrányai ellenére is elindulhatott, így kételkedik az eredmény hitelességében. Hillary Clinton ugyanakkor arról beszélt, Trump akkor érzi jól magát, ha nőket alázhat meg. Hozzátette, a republikánus elnökjelölt Putyin bábja, aki az oroszok által ellopott adatokat használja fel a kampány során. Véleménye szerint Trump már csak jajveszékel, mert érzi, hogy vesztésre áll.Clinton ügynökei szíthatták a gyűlöletet Trump rendezvényein
Egy kedden nyilvánosságra került videó azt látszik erősíteni, hogy a Clinton-kampánnyal kapcsolatban álló szervezetek egyike tudatosan szít erőszakot Donald Trump republikánus elnökjelölt kampányrendezvényein. A felvétel tanúsága szerint Hillary Clinton aktivistája azt magyarázza el társainak, milyen módszerekkel kell erőszakot kiprovokálni. Először vitát kell kirobbantani, lehetőleg pszichopatákkal folytatandó beszélgetések, viták révén, "mindig lehet találni néhány seggfejet, aki erre alkalmas" – fejti ki az aktivista.Ajánljuk még