amerikai nagykövetség
A Benedek
Tordai Bence nem akart tovább matrica lenni a Demokratikus Koalíció bukósisakján, ezért a választásokat követően sietve távozott a Párbeszédből. A Facebook közösségi portálon megjelent hosszas indoklásában lépésével lényegében az ellenzéki összefogás-diskurzusnak intett be, legalábbis annak azon formájával, amely több mint egy évtizede kétharmadokat hoz a Fidesz-KDNP-nek. Mit üzen valójában a "demokrácia szélsőértékének" döntése...?Influenszerekkel ünnepelte Magyarország uniós csatlakozásának évfordulóját David Pressman
Május elsején újabb összejövetelt tartott a nagykövet: ezúttal a Mobilfoxot alapító Diller Kevint, Viszkok Fruzsit, a DJ-ként foglalatoskodó Parafát, Karin Dragost és Dzsúdlót hívta meg – szúrta ki a Mandiner.Karácsony párttársa bebizonyította, hogy a Fidesznek igaza volt – Hardcore Hobbista
Hozzánk ugyan úgyse gyűrűzik be, de Barabás Ricsi a nullaszázalékos Párbeszédből azért mégiscsak megpróbálja behurcolni azt a gendercsomagot, ami állítólag nincs is. Vagy minimum megképeztük már az immunválaszt. Ami viszont gyakorlatilag sincs, az a húsvét megünneplése a Demokrata Pártnál, akik most inkább transzláthatósági napot tartottak. Ezt persze később letagadták, majd még később Obamára fogták. A második félidőben a visszatérő Hortay Olivér vendégeskedett a Hobbistában, aki korunk legnépszerűbb energetikai szakértője, és ha már nálunk járt, rögtön ízekre szedtük a budapesti amerikai nagykövetség egyik, témába vágó fizetett hirdetését.Az USA oroszországi nagykövetsége moszkvai terrortámadásra figyelmeztetett
Az Egyesült Államok oroszországi nagykövetsége lehetséges moszkvai terrortámadásokra figyelmeztetett. A közleményben arra kérték az Oroszországban tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy kerüljék a nagyszabású rendezvényeket.David Pressman influenszereket látott vendégül, köztük Osváth Zsoltot is
Az USA magyarországi nagykövete vendégül látott több magyar zenészt, sportolót, művészt, valamint influenszert – számolt be róla csütörtökön az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége a Facebook-oldalán.Független média a nagykövetség pénzén?
Hónapok óta hisztériázik a balliberális sajtó a szuverenitásvédelmi törvény és az annak nyomán felálló hatóság miatt. Rettegnek az újonnan létrejött hivataltól és arról jelentetnek meg cikkeket, hogy így aztán politikai megrendelésre likvidálják majd a baloldali politikusokat és persze a szegény, „független” újságírókat.Most épp ennyi pénzt kapott a baloldali "független" média az amerikai külügytől
A támogató Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének jóváhagyása nyomán döntés született a Mérték Médiaelemző Műhely és az Ökotárs Alapítvány által működtetett pályázat első felhívására beérkezett pályázatokról. Vagyis kiderült az, hogy most éppen ezzel az ürüggyel melyik baloldali, kormányellenes médiumokat segíti az amerikai külügy, akik egyre erőteljesebben támadják Magyarországot és avatkoznak be hazánk belpolitikájába is, ahogy ez David Pressman nyilatkozataiból rendszeresen kiderül.Szöllősi György: politikai üzenet, hogy megtagadták a vízumomat
A Chicagói Magyar Kultúrtanács felkérése alapján péntek reggel nyitotta volna meg a jubileumi 25. Árpád-kupát Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője. A sportdiplomáciai út azonban meghiúsult, mert az USA budapesti nagykövetsége megtagadta a vízumot, a magyar Külügyminisztérium hivatalos, diplomatavízum iránti kérelme ellenére.Reagált az USA nagykövetsége, miután megtagadták a vízumot Szöllősi Györgynek
Ahogyan korábban beszámoltunk róla, nem adott ki vízumot az USA budapesti nagykövetsége Szöllősi Györgynek, a Nemzeti Sport főszerkesztőjének, ezzel megtagadva a beutazását az Államokba. Mostanra azonban reagált az amerikai nagykövetség arra, hogy miért nem kapott vízumot Szöllősi György az USA-ba. „Csak kormányhivatalnokoknak adnak ki diplomatavízumot, magánszemélyeknek nem” – adta válaszul az amerikai nagykövetség a hvg.hu megkeresésére.Ajánljuk még