Andrzej Duda: nem voltak lengyel haláltáborokPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 29. Lengyelország nem vett részt a holokausztban – hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn.A délnyugat-lengyelországi Zoryban elhangzott beszédében az államfő a hírügynökségek szerint első alkalommal szólalt fel az Izrael és Lengyelország között diplomáciai csörtét kiváltó törvénytervezet ügyében, amely büntethetővé tenné, ha a sajtóban Lengyelországra hárítják a náci Németország által elkövetett bűntettekért való felelősséget például azzal, hogy a lengyel haláltáborok – kifejezést használják.
Otthon gáncsolták el a lengyel igazságügyi reformotPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 16. A lengyel legfelsőbb bíróság közgyűlése kedden – egy nem ítélet jellegű – határozatot fogadott el, amelyben alkotmányellenesnek minősítette az igazságügyi reform keretében elfogadott, egyebek mellett a tagok korábban történő nyugdíjazását lehetővé tevő jogszabályokat.
Nyolc miniszter lecserélésével folytatja munkáját Mateusz Morawiecki új lengyel kormányaPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 9. Nyolc új minisztert iktatott be kedden Andrzej Duda lengyel elnök Mateusz Morawiecki kormányfő javaslatára; személyi változás történt többek között a külügyi, a nemzetvédelmi, a pénzügyi és a fejlesztési tárcák élén, és kinevezték a fejlesztési minisztériumból kivált gazdasági tárca vezetőjét is. Mateusz Morawiecki a kinevezési ünnepségen mondott beszédében aláhúzta: az eddigi miniszterek jól végezték munkájukat, az új összetételű kabinet nem valaki ellen kormányozza majd az országot, célja a szuverén Lengyelország felépítése egy erős Európa, a nemzetek Európája keretében.
Nem ijedt meg a keménykedő Európai Bizottságtól Andrzej Duda lengyel elnökPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 december 20. Andrzej Duda lengyel államfő közölte szerdán, hogy aláírja azt a két, a lengyelországi igazságügyi reformot előkészítő törvényt, amely miatt az Európai Bizottság a nap folyamán az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást kezdeményezett Varsóval szemben. A Duda által előterjesztett, az országos igazságügyi tanácsról (KRS) és a legfelsőbb bíróságról szóló törvények, amelyeket a felsőház múlt pénteken szavazott meg, az elnök szerint nem sértik, hanem szolgálják a lengyel állam demokratizálását.
Megszavazta a lengyel felsőház a Brüsszel által kifogásolt bírósági törvényeketPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 december 16. Élénk vita után megszavazta a lengyel felsőház is péntek este azt az Andrzej Duda államfő által előterjesztett két bírósági törvényt, amelyet Brüsszel az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás lehetséges beindítása kapcsán emleget.
Visszaküldte a parlamentnek a két bírósági törvényt a lengyel államfőPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 31. Visszaküldte a parlamentnek a két bírósági törvényt hétfőn a lengyel államfő, aki már korábban bejelentette, hogy megvétózza a lengyel igazságügyi reform részét alkotó, az országos igazságszolgáltatási tanácsról (KRS) és a legfelsőbb bíróságról szóló jogszabályokat.
A lengyel ellenzéki sajtó ámokfutása - Nem volt kormányzati nyomás Dudán a vétó miattPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 26. Jelentős politikai nyomás alá került Andrzej Duda lengyel államfő, miután bejelentette, hogy vétót emel a lengyel igazságszolgáltatás átalakítására irányuló három törvényjavaslat közül kettő ellen - jelentette szerdán a Newsweek című nemzetközi hetilap lengyel nyelvű kiadása, amit a szenátus elnöke hazugságnak nevezett.
A lengyel elnök megvétózza a legfelsőbb bíróságról és az országos igazságszolgáltatási tanácsról szóló törvénytPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 24. Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn bejelentette, hogy vétót emel a lengyel igazságügyi átalakítással kapcsolatos három törvény közül kettő, az országos igazságszolgáltatási tanácsot (KRS) és a legfelsőbb bíróságot érintő jogszabály ellen, melyet élesen bírált az Európai Bizottság és az Európa Tanács főtitkára is.
A lengyelek szerint elhamarkodott Washington bírálataPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 22. Megdöbbenését fejezte ki szombaton a lengyel külügyminisztérium amiatt, hogy egy amerikai külügyi szóvivő a héten állást foglalt a lengyelországi igazságügyi rendszer megreformálást célzó, jelenleg is folyamatban lévő törvényalkotással kapcsolatban, és "elhamarkodottnak" nevezte a washingtoni bírálatot.
Áder János: Magyarországot és Lengyelországot közös célok és érdekek kapcsolják összePPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 24. Európában fontos lenne a terrorizmus megelőzése érdekében folytatott közös politika megerősítése - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök pénteken Piotrków Trybunalskiban, a lengyel-magyar barátság napja alkalmából megtartott államfői találkozó utáni sajtóértekezleten.
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.