antiszemitizmus
Jakab Péter szerint mindenki antiszemita, csak ő nem
Szabályosan elmenekült a PestiSrácok kényelmetlen kérdései elől Jakab Péter. A Jobbik érzékeny szóvivője folyamatosan igyekezett lelépni kollégánk, Szarvas Szilveszter elől, és az összes válaszadás elől kitért. Emlékezetes, hogy Jakab a zsidó dédapjára hivatkozva támadta az Echo TV Keménymag című műsorának vendégeit, köztük portálunk újságíróit, miközben ő maga korábban még nem volt ilyen érzékeny: jót mulatott Pörzse Sándor antiszemita vicceskedésén, és maga is űzte ezt a hobbit (bővebben ITT). Riporterünk kérdésére azonban a kutyaszorítóba került Jakab még a saját antiszemita szónoklatát is megpróbálta Bayer Zsoltra kenni.Auschwitzban meghalt dédapja emlékébe gázolt bele a zsidózó Jakab Péter
Minden kezdet nehéz: harmadgenerációs holokauszt-sérült sem lesz az ember csak úgy a semmiből, pláne nem két ülésszak között, még akkor sem, ha ez feltétele a szélsőbal és a szélsőjobb összefogásának. És nemcsak megváltozni nehéz, hanem inverzére hazudni is a valóságot: a Jobbik nevű szélsőjobboldali pártban Szegedi Csanád elüldözése óta legalább annyira ritka a zsidó származás, amennyire szerkesztőségünkben az antiszemitizmus. Mégis, majd egy hete másról sem olvasunk, mint a Jakab Pétert ért rettenetes antiszemita inzultusról, amiben csak három dolog nem stimmel: a rettenetes, az antiszemita és az inzultus. Sokkal viccesebb viszont, hogy a Jobbik frissen származására ébredt Pokahontasza beleköpött a saját levesébe azzal, hogy antiszemitaként próbált antiszemita autodafét folytatni ellenünk.A zsidóveréssel hencegő Szávay helyére a zsidókat listázó Bencsik Jánost jelöli a Jobbik
A zsidó nő megverésével hencegő Szávay István helyére Bencsik Jánost, egy olyan politikust jelöl a Jobbik, aki Gyöngyösi Márton zsidók listázását szorgalmazó beszédét követően maga gyűjtötte ki azokat az amerikai zsidókat, akik miatt szerinte „izraeli ügynökök” markába került az Egyesült Államok – írja a Mandiner.Megbocsátott a Mazsihisz Karácsonynak, aki szerint a zsidó képviselők listázása nem nácizmus
Megbocsátott Karácsonynak a Mazsihisz. A Párbeszéd társelnökének a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Földi-Kovács Andrea műsorvezető kérdésére - miszerint náci-e az, aki zsidó képviselőket listázna - Karácsony egyértelmű nemleges választ adott. Karácsony azóta megbánta tettét, és a Facebookon egy nagyobb könnyet is elmorzsolt.Hidvéghi: Az a minimum, hogy elnézést kért Karácsony
Karácsony Gergely párbeszédes politikustól az volt a minimum, hogy elnézést kér korábbi, vállalhatatlan kijelentése miatt - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Hír TV Magyarország élőben című műsorában kedden.Jelentősen nőtt tavaly Franciaországban az antiszemita incidensek száma
Jelentősen, 74 százalékkal emelkedett az antiszemita incidensek száma Franciaországban tavaly az egy évvel korábbi helyzethez képest - jelentette ki hétfőn Christophe Castaner francia belügyminiszter.A Mazsihisz szerint elfogadhatatlan a zsidók listázásának ötletét mentegetni
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége arra kéri a politika szereplőit, hogy tartsák tiszteletben függetlenségét. A zsidók listázásának mentegetése pedig elfogadhatatlan - szúrt oda Karácsony Gergelynek közleményében a Mazsihisz.A Zsidó Világkongresszus elnöke aggódik a magyar baloldal és a Jobbik közeledése miatt
Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke aggódik, amiért a magyarországi ellenzéki pártok a szélsőséges Jobbikkal terveznek együttműködni.Csóka János Pál az MSZP-ből: Az ellenzéki összefogás matematikája a teljes bukáshoz vezet
Ha három almát és három rohadt körtét összeadunk, nem hat alma lesz az eredmény, viszont a rohadt megrohasztja a többit is — ezzel a hasonlattal reagált a Magyar Nemzetnek adott interjújában Csóka János Pál, a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és az MSZP nemzetiségi tagozatának alelnöke a Jobbikkal való összefogás tervére. A Raoul Wallenberg-díjas politikus szerint az ellenzéki választási matematika nem a győzelemhez, hanem a baloldal teljes bukásához, összeomlásához vezet.Ajánljuk még

















