antiszemitizmus
Európai Rabbikonferencia elnöke: a Jobbik még mindig egy szélsőjobboldali párt
Pusztán üres gesztus a Jobbik több mint egy éve tartó cukiságkampánya, az ellenzéki párton belül nem történtek lényegi változások – figyelmeztetett az Európai Rabbikonferencia elnöke a Huffington Post internetes portáljának véleményrovatában. Pinchas Goldschmidt rabbi hangsúlyozta: a zsidó szavazóknak tisztában kell lenniük a szélsőjobbos ideológia buktatóival, akármilyen csomagolásban jelenjenek is meg.A német valóság bizonyítja: egyéb kellemetlenségei mellett még antiszemitizmus-import is a migráció
Pár nappal ezelőtt olyan esemény történt Németországban, amely a 30-as, 40-es évek óta példa nélküli. Egy Dávid-csillagot ábrázoló zászlót égettek el a Brandenburgi kapu mellett. Válaszul a németek törvényt hozhatnak a zászlóégetések ellen - írja a 888.A cukisodás ellenére sem párolgott el nyomtalanul a Jobbik rasszizmusa és antiszemitizmusa
Vidéken és alapszervezeti szinten továbbra is erőteljesen jelen van a Jobbik kommunikációjában az az antiszemitizmus és rasszizmus, amit épp ez a párt hozott be erőteljesen a hazai közbeszédbe - hangsúlyozta az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában a Tett es Védelem Alapítvány titkára - írja az Origo.Újabb jobbikos ámokfutás: Zsidó összeesküvésről beszélt Z. Kárpát, aki Izrael miatt az unióból is kilépett volna
Zsidózott és zsidó összeesküvésről beszélt Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője az Óbudai Nemzeti Estek 2012. novemberi rendezvényén, a párt III. kerületi rendezvénysorozatának óbudai állomásán - szúrta ki a PestiSrácok.hu a legnépszerűbb videómegosztóra feltöltött felvételen. Vona Gábor alelnöke a rendezvényen azt mondta, a zsidók felvásárolják Magyarországot és olyan fegyverrendszerrel támadnak hazánkra, amely ellen bármilyen úton fel kell lépni. Nyomatékosította, ha nem sikerül újratárgyalni Magyarország uniós csatlakozási szerződését, akkor Izrael miatt „ki kell lépni az Európai Unióból.”A Jobbik előretörése jelenti a legnagyobb veszélyt a magyar zsidóságra
Az európai zsidókat két oldalról éri fenyegetés, a Jobbikhoz hasonló, szélsőjobboldali politikai pártok részéről, és az újonnan befogadott migráns közösségek iszlamista tagjai felől - írja egy londoni székhelyű zsidó lap az európai zsidóság jövőjéről tartott budapesti konferencia kapcsán. Egy másik lap kiemelte, a Jobbik néppártosodása csak a felszínen ment végbe, vidéken ugyanazok a roma- és zsidóellenes szólamok jellemzik a pártot.Zsidók ne lehessenek politikusok, ők az ország rákfenéi! – vallja Vonáék nyugdíjas tagozatának alelnöke
A Jobbik nemrég alakult nyugdíjas tagozatának alelnökét, Erős Erzsébetet cukiskodással biztosan nem lehet vádolni. A nyugdíjas nő rendkívül aktív a közösségi médiában, naponta osztja meg cigányellenes, antiszemita, már-már holokauszttagadó gondolatait. Szerinte a zsidóknak nem szabadna politizálniuk, ne tölthessenek be magas közéleti funkciót, ők az ország rákfenéi, és a holokausztot is ők intézték maguknak. Internetes ámokfutását szemlélve kijelenthető: Erős Erzsébet személyében „ideális” embert talált Vona a nyugdíjasok megszólítására – azon nyugdíjasokéra, akiknek legnagyobb részét éppen Vona sértette vérig néhány hónapja.Heller, Havas és társaik egy pillanatig sem gondolták komolyan az antiszemitizmus elleni harcot (Videóval!)
Simicska Lajos pénze annyira megtetszett Havas Henriknek, Heller Ágnesnek, Magyar Györgynek és a balliberális értelmiség viperafészkeként elkönyvelt Spinoza Ház tagságának, hogy beálltak a sorba, és elkezdték tolni a Jobbik szekerét – írja a 888.hu, amely ütős kis videóban szedte össze Vona pártjának korábbi legemblematikusabb zsidózásait, cigányozásait.Zsidó Facebookok, golyó a radikálisoknak – a jobbikos humor utánozhatatlan magasságai (Itt az újabb hangfelvétel!)
A nemzeti radikalizmusból csak „golyóval” lehet kiszállni – erről Magvasi Adrián, a Jobbik házisajtója, az Alfahír főszerkesztője beszélt nemrég, miközben Toroczkai László, a párt alelnöke arról beszélt, hogy egy volt nemzeti szélsőségest korábban valakik a „zsidó Facebookokon köröztettek”. A jobbikosok sajátságos, utánozhatatlan humorának bizonyítéka a beszélgetés harmadik szereplőjének beszólása, aki szerint a közösségi háló neve lehetne „Nosebook” is.Ajánljuk még

















