arató andrás
Skót duda – A kereszténység, ami még a kitoloncolástól is megvéd (VIDEÓ!)
Bár állítólag az Orbán-rendszer tönkretette a Klubrádiót, mégis megjelenhetett annak nagyon is létező felületén egy cikk, amiben Arató András az ősi szakma művelőjeként nevezte meg Novák Katalint és Varga Juditot. Érdekes módon a nagy feministák és azok, akik mindent is kikérnek a nők nevében, most mélyen hallgatnak. Bár a közfelháborodás végül oda vezetett, hogy Arató bocsánatot kért, a balos képviselőnők felkiáltásait hiányoljuk. Úgy tűnik, a nők lealacsonyítói a túloldalon találhatóak. A Skót duda e heti epizódjában szó volt arról is, hogy a brit kormány kabinetjében dolgozó egyik férfi inkább az egyik arab emírség szekerét tolja a jövőben, ami azért is érdekes, mert az ember alapvetően azt gondolná, hogy a kormánynak dolgozókat egyfajta hazaszeretet is vezérli. Végül kitértünk rá, hogy még a muszlimokat is a kereszténység védheti meg a jövőben, ugyanis egyre többen vallják magukat kereszténynek annak érdekében, hogy ne legyenek kitoloncolva.Még a DK szerint sem k*rvázhatja le Arató András Novák Katalint és Varga Juditot
Hihetetlen fordulatot láthatunk a Demokratikus Koalíciótól, amelyet a Mandiner keresett meg azzal, hogy elfogadható-e, hogy a Klubrádió oldalán lek*rvázzanak két politikusnőt. A válaszuk nem volt, majd jött a szokásos orbánozós mantra.A nőbarát és rendkívül érzékeny Klubrádió nem kért elnézést a lek*rvázás miatt, náluk ez belefér
A Klubrádió továbbra sem reagál a Magyar Nemzet kérdéseire, amelyeket az elnök-vezérigazgató Novák Katalint és Varga Juditot gyalázó botrányos címadásával kapcsolatban küldött a lap. A könnyes szemmel aggódó, morálbajnok baloldal magabiztossága olyan erős, hogy simán kurvának neveznek jobboldali politikusnőket, és egyből bizonyították: annyi gerinc sincs bennük, hogy miután gyalázatos módon viselkedtek, legalább elnézést kérjenek.„A stílus maga az ember” – A Magyar Nemzeti Médiaszövetség is reagált a Klubrádió Novák Katalint és Varga Juditot lek*rvázó véleménycikkére – Vizsgálat indulhat a csatorna ellen
Visszataszító, felháborító és határozottan elítélendő a Klubrádió igazgatósági elnöke által a rádió honlapján közzétett publicisztika – írta a sajtóhoz eljuttatott közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ). A csatorna ellen közérdekű bejelentést tett Tényi István, így eljárás indulhat a Klubrádió ellen.A Klubrádió elnöke újságírókat akar kirúgatni más médiumoktól, de közben "jogállamért" kiabál
A Klubrádió elnöke, Arató András dacos kisgyerekként vergődik a földön, amióta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (NMHH) törvényi kizáró ok miatt nem hosszabbította meg a Klubrádió Budapest 92,9 MHz frekvenciára szóló jogosultságát automatikusan, most pedig hiába pályáztak újra, sikerült azt is elrontaniuk, ezért nem kapták meg a frekvenciát. Ebbe persze képtelenek voltak belenyugodni és bírósághoz fordultak, de ott is csak az bizonyosodott be, hogy a pályázatuk súlyos érvénytelenségi hibákat tartalmazott, ezért elkaszálták ott is őket. Arató szerint viszont nem ők a bénák, hanem pártszolgálatos bíróságok vannak. Az Országos Bírósági Hivatal viszont visszautasítja a Klubrádió elnökének szavait.A Klubrádió elnöke szerint pártszolgálatos bíróság van, ezért utasították el keresetüket
Pártszolgálatos bíróságok vannak, ezért utasították el – elsőfokon – a Klubrádió keresetét a 92.9-es frekvenciáért – vélekedett Arató András, a rádió elnöke. Mint ismert, a Klubrádió azért indított pert, mert az NMHH Médiatanácsa kizárta őket a frekvenciáért kiírt pályázatról.És Biden ezt tudja? Havas szerint is a Klubrádió volt trehány
Hetek óta a Klubrádió frekvenciája körüli cirkusztól hangos a balliberális média. Sírtak és ríttak, hogy ezentúl csak online rádióként folytathatják. Nos, úgy tűnik, hogy hiába a hiszti, még az ellenzékkel szimpatizáló Havas Henrik is úgy véli, hogy a rádió is tehet arról, hogy elveszítette frekvenciáját. „Arató úr! Itt valaki trehány volt!” – dobta oda velősen fűszerezve gondolatait Havas a Klubrádió vezetőjének, Arató Andrásnak címezve.Ajánljuk még














